2020. október 23., 10:37
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 3 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Szerdán kora este a szentendrei Japánkert újabb attrakcióval gazdagodott. Október 21.-én sötétedés előtt került sor a kert frissen létrehozott díszvilágításának átadására. A „Fények sötétedés után” című eseményt megtisztelte látogatásával Sato Kuni nagykövet asszony, és Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere.

A Czóbel park szomszédságában fekvő Japánkert kialakítása még 2010-ben kezdődött meg a Japánkert Magyarország Egyesület jóvoltából és Dani Zoltán, az egyesület elnöke vezetésével.  2015-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Azóta folyamatosan fejlődik, közben növekszik, a kert képe évszakról-évszakra változik.

Dani Zoltán szerint a Japánkert olyan, mint egy festmény, esztétikai élményt nyújt, és mindig más arcát mutatja, ahogyan sétálunk vagy pihenünk benne. Emellett persze vannak szimbólumok is, mert a kert összefügg a buddhizmussal, de a kövek, növények, padok inkább egy pillanatra való megállást segítik, hogy más szemszögből is megfigyelhessük a látványt, a „festményt”. Ezt mostantól éjjel is megtehetjük, a fényekkel újfajta élményben lehet részünk.

Elmondása szerint mostantól különleges kertben sétálhatnak a szentendreiek, mert Kelet-Európában nincs másik ilyen felszereltségű Japánkert.

Fülöp Zsolt polgármester édenkertnek nevezte a parkot, ami a természet és az épített környezet harmóniáját mutatja. A japánok nagy hangsúlyt fektetnek a természet és az ember kapcsolatára, amit tőlük el kell tanulnunk. Egy séta a kertben közelebb hozhatja hozzánk ennek a harmóniának a megtalálását.

A Japánkert igazi sikertörténet, kertiskolaként is működik és rengeteg önkéntest, tanulót vonz. A tervek között szerepel egy teakert jelenet megalkotása.