2018. április 27., 14:19
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 6 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Április 26-án szervezett bejárást a körzet képviselője, Zakar Ágnes a Lévai utcában, melyen részt vett Kenéz Attila úttervező, Pozsgai Róbert projektmenedzser, dr. Török Balázs városfejlesztési alpolgármester és Stefán Tekla koordinátor. Szentendre Város Önkormányzata a 2018. évi költségvetésből kívánja felújítani a városrészeket összekötő Lévai utcát, mivel a korábbi javítások, repedések, valamint a kigyűrődések és deformációk miatt a jelenlegi burkolat teljesen elhasználódott.

A kivitelezés előtt megtartott bejárás célja az volt, hogy a lakók megismerjék a terveket, a felújítás várható menetét, illetve hogy feltehessék kérdéseiket a szakembereknek.

Kenéz Attila elmondta, hogy a felújítás a Bükköspart és a Szentlászlói út között, tehát az utca teljes hosszában történik, és az utca teljes szélességében új aszfaltburkolatot és szegéllyel kiemelt járdát kap. Az utca alján lévő két víznyelő közé folyókát alakítanak ki a vízelvezetés érdekében.

A lakók több kérdést is feltettek a tervezőnek a sarokkiképzéssel, a kerítésekkel, a járdával és a vízelvezetéssel kapcsolatban. Felmerült, hogy felújítás előtt meg kellene vizsgálni a föld alatti vízvezeték állapotát, hogy nincs-e szükség a cseréjére, nehogy az új utat kelljen később felbontani.

A lakók szerint várható, hogy megnő a forgalom az utcában, ezért szükség lesz a forgalom lassítására. A tervező szerint a kombinált csillapítás jól működik a Kovács László utcában, a kiemelt szegéllyel megépített terelők szlalomozásra, tehát lassításra késztetik az autósokat.

Az elképzelések szerint a felújítás három szakaszban történik, egy-egy szakasz építése 3-4 hétig tart, mivel a kézzel történő szegélybontás és -építés időigényes. Az építkezés elkezdésére a projektmenedzser még nem tudott pontos időpontot mondani, mert most indul a közbeszerzési eljárás.