2016. július 5., 18:28
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Július 2-án avatták fel a 11-es út és Sztaravodai út találkozásánál lévő kis parkban a magyarság ősi szimbólumát, a Turult ábrázoló bronz szobrot, Páljános Ervin szobrászművész alkotását.

turul (2)

A Turul-szobor felállítását a Szentendrei Konzervatív Kör és az általa létrehozott Szentendrei Turul Szoborért Alapítvány kezdeményezte. Az emlékmű létesítésének tervét 2015-ben fogadta el az akkori képviselő-testület, a helyszínt a jelenlegi testület jelölte ki. A városi Tervtanács a szobor és környezetére vonatkozó kertépítészeti tervet 2016. június 28-án hagyta jóvá, a képviselő-testület ennek alapján június 29-én adta meg a végleges engedélyt az emlékmű felállítására.

Az emlékmű létesítése nem volt vitáktól mentes. Június 27-én néhány környékbeli lakos tiltakozott a Turul felállítása ellen. A városvezetés közleményében leszögezte, hogy a szoborállításról és a lehetséges helyszínekről nyilvános vita folyt és a testületi határozatok teljes mértékben jogszerűek.

A szoboravatáson, melynek időpontját a pozsonyi csata évfordulójára tűzték ki, felszólalt dr. Filó András, aki röviden vázolta az évek óta tartó küzdelmet, Holló István képviselő, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik nélkül a szoborállítás nem történhetett volna meg. A szobrot Fajcsák Tibor izbégi plébános szentelte meg.

A park rendezése hamarosan folytatódik, így városunk egy szép szakrális térrel gazdagodik Pirk Ambrus táj- és kertépítő mérnök tervei alapján.

 

 

pirk_turul_0001
Pirk Ambrus kertépítő mérnök tervei a szobor körüli parkhoz

pirk_turul_0005