2021. március 10., 09:51

A fatelepítések jegyében telt március első hete Szentendrén. Az EuroVelo6 kerékpárút mentén 357 fát ültettek el, de fásítottak a papírgyárnál, a Püspökmajor lakótelepen és a Vasvári lakótelepen is, valamint a város számos más pontján.

Március elsején, hétfőn fejeződött be az EuroVelo6 kerékpárút mentén a fatelepítés: 357 facsemetét ültettek el. A Vasvári Pál lakótelepen és az ottani játszótéren 14 hársfát és két galagonyát telepítettek. Két gömbakác került a Stéger közbe, Izbégre egy tucat csemete vegyesen, a Bölcsőde közbe 9 gömbakác, a gyerekorvosi rendelőhöz pedig egy hárs és egy platán. Utóbbiakat lakossági kérésre telepítették. Kedden zárult le a papírgyár előtti kőristelepítés: az 57 facsemetével idővel az ott levő nyárfasort váltják ki, mivel azok a fák már elöregedtek és balesetveszélyesek.

A Püspökmajor lakótelepen is folytatódott az ültetés: hársfasor kerül a Radnóti sétány és a közösségi kert közé, illetve a Fehérvíz utcai játszótér mellé. A Károly utcához csörgőfasort telepítettek, a Kálvária út mellett, a Hamvas Béla utcánál platánokat. A Kálvária téren egy berkenyefasor lesz, illetve elszórva piros virágú díszgalagonyákat ültettek.

Szerdán a Postás strandon, a kutyafuttatón és a Püspökmajor lakótelepen készültek el a tervezett telepítésekkel. A Radnóti sétánynál és a Közösségi kertnél, a Ferhérvíz utcai játszótérnél, a Vasvári út 41. sz. épülettel szemben és mögötte, a játszótérnél, illetve a Kálvária téren ültettek hársfát, berkenyét, galagonyát, jegenyét, összesen mintegy száz facsemetét.

 

Fiatal gömbakácokkal pótolták a Fő téren és a Kossuth Lajos utcában korábban kivágott vagy kipusztult gömbakácokat. A Kossuth utcai telepítéssel egy olyan útvonalat fásítottak, amelyen az utóbbi években egyetlen fa sem volt.

A Pap szigetre is több fát ültettek, melyek hosszabb távon az ott lévő, elöregedő nyárfaligetet váltják ki: platánokat, kőriseket, hárs- és juharfákat. Gömbjuharokat pótoltak a menza előtti, Rákóczi Iskola előtti és a Városháza mellett, ehhez előbb több helyen a korábban kivágott vagy kiszáradt növények földben maradt részekeit is el kellett távolítani.

Az elültetett fákat városszerte a Pilisi Parkerdő Zrt. gondozza, metszi, locsolja három éven át, az esetleges pótlásokról is a Parkerdő gondoskodik.  Több fásítandó terület is található a városban, de a telepítések tervezésénél figyelembe kell venni a közműveket, ahol a földben csatorna, víz-, gázvezeték húzódik, oda nem ültethetnek fákat.

« 2023. szeptember » loading...
h K s c p s v
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
vas 24

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
vas 24

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.
vas 24

Mozdulj, Szentendre!

szeptember 2. - szeptember 30.