2020. október 23., 18:02
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 3 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

„Európa újra mozizni megy!” – idén is remek filmekkel és elgondolkodtató történetekkel várja a mozirajongókat az Európai Art Mozi Nap, a kontinens több száz művészmozijában egyazon napon: november 8-án vasárnap.

Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas kezdeményezésére immár ötödik
alkalommal megrendezett nemzetközi esemény az európai filmművészet sok-színűségét ünnepli, azzal a
céllal, hogy felhívja a figyelmet a művészmozi, mint kulturális és közösségi tér fontosságára. Ezen a napon a
programban részt vevő filmszínházak – köztük 26 magyarországi művészmozi – speciális filmkínálattal
várják a közönséget, természetesen a jelenlegi helyzethez igazodva fokozott odafigyeléssel az
egészségvédelemre.
A változatos műfajú hazai filmkínálatban a Berlinben, Velencében díjazott filmdrámáktól a romantikus
vígjátékon és gondolatébresztő dokumentumfilmen át a portréfilmig nyolc új európai koprodukció és két új
magyar alkotás szerepel, amelyeket hetekkel-hónapokkal az országos premier előtt láthat a közönség.
Találkozzunk november 8-án és ünnepeljük együtt az európai mozit!
November 8. 15:00
FELLINI – A LÉLEK FESTŐJE (Premier előtt)
fel., olasz-francia-belga portréfilm, 100 perc, 2020 (12)
Bemutató: december 3. (Pannonia Entertainment)
https://partmozi.hu/?filmajanlo&id=3449
November 8. 16:45
GUNDA (Premier előtt)
norvég-amerikai dokumentumfilm, 93 perc, 2020 (6)
Bemutató: december 10. (Mozinet)
https://partmozi.hu/?filmajanlo&id=3440
November 8. 18:25
BECSÚSZÓ SZERELEM (Premier előtt)
magyar vígjáték, 92 perc, 2020 (12)
Rendező: Nagy Viktor Oszkár
Bemutató: 2020. november 12. (Vertigo Média)
https://partmozi.hu/?filmajanlo&id=3450
November 8. 20:00
ELŐZMÉNYEK TÖRLÉSE (Premier előtt)
feliratos francia-belga vígjáték, 110 perc, 2020 (16)
Díjak: Berlini Filmfesztivál, Ezüst Medve díj
Bemutató: december 24. (Cirko Film)
https://partmozi.hu/?filmajanlo&id=3451
Részletes program és filmismertetők a mozi honlapján olvashatók:
https://partmozi.hu/
További információk az eseményről:
http://artmoziegyesulet.hu
https://artcinemaday.org/hu
A hazai programsorozat az Art-Mozi Egyesület szervezésében valósul meg, az NKA és az MMA támogatásával.