2022. június 29., 11:52
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 2 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Hosszú idő után valamiféle párbeszéd látszik kialakulni a kormány és az önkormányzatok között. Erre utal, hogy a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) múlt pénteki konferenciáján részt vett Navracsics Tibor területfejlesztésért és uniós ügyekért felelős miniszter, aki konzultációsorozatra hivta a politikai és gazdasági vezetők mellett az önkormányzatokat, hogy közösen döntsenek a jövőről.

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke a Szentendre.hu-nak elmondta, mindenképpen előrelépésnek tartja, hogy a kormány Navracsics Tibor területfejlesztésért és uniós ügyekért felelős miniszterrel, valamint Dukai Miklóssal, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkárával képviseltette magát a Szövetség június 24-én tartott nemzetközi konferenciáján. A találkozón a a fejlesztési és költségvetési kilátásokat elemezték a résztvevők.
Gödöllő polgármestere elmondta, legalább ennyire örvendetes, hogy a Karácsony Gergely főpolgármester és Navracsics Tibor meghallgatták egymás elképzeléseit a fejlesztéspolitikáról, majd a rendezvényt követően közös sajtótájékoztatót tartottak. A főpolgármester közös célként nevezte meg az uniós támogatások mielőbbi lehívását, amelynek érdekében a kormánnyal közös fellépést kezdeményezett a miniszternek.

A felajánlás kedvező fogadtatását mutatta, hogy Navracsics Tibor felkérte az önkormányzatokat, illetve a MÖSZ-t, hogy vegyenek részt a regionális fejlesztéspolitika kidolgozásában.

Gémesi György reményét fejezte ki, hogy a konferencián tapasztalt együttműködési készség a jövőben is megmarad, mert pártpolitikától független érdeke az országnak az önkormányzatok és a kormány közötti párbeszéd, amelynek eredményeként sikerülhet az uniós támogatások lehívása, mert arra igen nagy szüksége van az országnak.

A konferencia megnyitóbeszédében Gémesi György úgy fogalmazott, „vita mindig minden kormányzattal van, ez így normális, de csak együttműködve lehet sikeresnek lenni”.

Navracsics Tibor emlékeztetett, a kormány 2014-ben indított országos fejlesztési és területfejlesztési koncepciójának félidejéhez érve „ideje lenne, hogy tartsunk egy félidei értékelést … és indítsunk egy konzultációsorozatot a hazai politikai, önkormányzati és gazdasági élet vezetőinek részvételével … és csináljunk kiigazításokat, ha szükséges”.

A főpolgármester szintén üdvözölte a kormányzat hozzáállását a konferenciához. Ezt fontos előrelépésnek nevezte, emlékeztetett azonban, hogy a források felhasználása kapcsán az az uniós előírás nem nagyon valósult meg, amely szerint a kormánynak kötelező a hazai partnerekkel – többek között az önkormányzatokkal – egyeztetni.

Dukai Miklós szerint az önkormányzati rendszerre vonatkozó nagy, koncepcionális változtatásra nincs már szükség, az alapvető átalakítások már megtörténtek. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a megfelezett helyi iparűzési adó kompenzálására idén is sor kerül, a tavalyi elvek szerint. Hozzátette, jövőre helyben marad a teljes adó, idén június 1-jétől pedig a díjrendeleteikhez ismét hozzányúlhatnak az önkormányzatok. Arra is ígéretet tett, hogy a kormány segítséget nyújt a rezsivédelemből kikerülő településeknek. Az útfejlesztésre szánt támogatás azonban kevesebb mint tizedére csökken, erre a célra a tavalyi 6 milliárdos előirányzattal szemben alig 500 millió forintot szán a kormány. Jövőre összességében 968,8 milliárd forintot szánnak az önkormányzatok támogatására.

A tanácskozáson a szentendrei önkormányzat képviseletében részt vett a két alpolgármester, Magyar Judit és Pilis Dániel, Szűcs Katalin és Helyes Imre képviselő, valamint Kerti Attila gazdasági tanácsadó.

(Borítóképünkön balról jobbra: Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely, Gémesi György és Navracsics Tibor. Kép forrása: MÖSZ)