2014. január 29., 13:30

ÚJ ÜZEMCSARNOK KIALAKÍTÁSA AZ ISO KFT-nél

Az ISO Vállalkozási és Kereskedelmi Kft. 100 millió forint uniós támogatást nyert
az Új Széchenyi Terv keretében megjelent Közép-Magyarországi Operatív Program
„Telephelyfejlesztés” című pályázatán. A közel 254 millió forintos költségvetésű
beruházásból nemcsak egy új, műanyag nyílászárókat gyártó üzemcsarnokot,
valamint a termékeket is ismertető bemutatótermet építettek, hanem új
munkahelyeket is teremtenek.
DSC03018A jelenleg aszódi székhelyű ISO Vállalkozási és Kereskedelmi Kft. műanyag nyílászárók
gyártásával és beépítésével foglalkozik. Üzleti partnereik nagy része Budapestről és
Pest megyéből kerül ki. A felsőkategóriás színvonalat képviselő termékek gyártása
eddig egy aszódi üzemben történt, de a megnövekedett igények, a napról napra
élesedő konkurenciaharc és az új technológiák bevezetése szükségessé tette egy, a
mainál sokkal színvonalasabb, korszerűbb gépekkel felszerelt új gyártócsarnok és
bemutatóterem létrehozását. Most, uniós támogatással lehetőségük nyílt egy olyan
projekt megvalósítására, melynek köszönhetően egy új gyártócsarnokot is be tudnak
kapcsolni a termelésbe.
A megvalósítás Szentendre kapujában, egy új ipari fejlesztési övezetben történt, ahol
az 1.800 m2-es gyártócsarnokon kívül egy közel 700 m2-es irodarészt és
bemutatótermet is tartalmazó fejépület is épült. A gyártást is új, a mai kor
követelményeinek megfelelő tudású és színvonalú berendezések segítik az idei évtől.
A beruházással a korábbi dolgozók megtartása mellett további 10 új munkahelyet
tudtak létesíteni. A cég az árbevétel-növekedésen felül a vevőkör bővítésére is számít a
projekt hatására, így reményei szerint a jövőben újabb munkahelyeket tudnak
teremteni.
Az Új Széchenyi Terv KMOP-1.5.3/C-11 „Telephelyfejlesztés” című pályázati kiírásán
100.000.000 forintos támogatást elnyert fejlesztési beruházás 2012. december 18-án
kezdődött és 2013. december 27-én fejeződött be.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap
társfinanszírozásával valósult meg.

A cégről és a fejlesztésekről bővebb információt a www.isokft.hu oldalon olvashatnak.
Pályázati azonosító: KMOP-1.5.3/C-11-2011-0097

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
pén 19

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 19

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
pén 19

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
pén 19
pén 19

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
pén 19
pén 19
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
pén 19

Pörkölt Projekt koncert

augusztus 19.. 20:00 - 21:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26
pén 26
vas 28
vas 28