2022. december 1., 16:41

A Bükkös tanösvény természeti értékeinek megőrzéséért, a cél érdekében végzett fejlesztésekért és a jövőbeni tervek kidolgozásáért nyerte el Szentendre Város Önkormányzata a Magyar Turisztikai Ügynökség elismerését a 2022. évi Virágos Magyarország környezetszépítő versenyen.

A Hazai Attila főkertész készítette pályázati anyag a Bükkös-patak völgyének 2020 óta tartó ökológiai rehabilitációjából indult ki, tükrözve azt az új megközelítést, amely a klímaváltozásra, az egyre gyakoribb aszályos időszakokra reagálva kevesebb, átgondolt beavatkozással az adott területen élő növényvilág természetes formájában való megerősítésére koncentrál. A főkertész tervei alapján és felügyelete mellett zajlott a megvalósítás is.

Korábban a területen kivágott fák és bokrok helyét parkoló autók foglalták el. 2020-tól parkolóhelyek felszámolásával, 60 centiméter mélyen megvalósított talajcserével, fák és cserjék ültetésével, füvesítéssel, akácfa pollerek kihelyezésével zajlik a terület rehabilitációja. A Magonc program keretében évente tavasszal és ősszel az önkormányzat és a Bükkös egyesület közös szervezésében közösségi ültetést hirdet, melyben kiemelt szerepe van a környezeti nevelésnek. A patak völgyének rehabilitálását 2022-ben is folytatta a város, így a Bükkös tanösvény megújulása folyamatos.

A Magyar Turisztikai Ügynökség, a 2022. évi Virágos Magyarország környezetszépítő versenyén Szentendre Város Önkormányzatát elismerésben részesítették a Bükkös tanösvény természeti értékeinek megőrzéséért és a jövőbeni tervek megvalósításának kidolgozásáért, a Bükkös tanösvény fenntartásáért. A Virágos Magyarország 2022 versenyre 349 település összesen 452 pályázattal nevezett.

Óvjuk, védjük természeti kincseinket!

Fotó: Szentendre.hu / Bellai László

« 2023. szeptember » loading...
h K s c p s v
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
vas 24

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
vas 24

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.
vas 24

Mozdulj, Szentendre!

szeptember 2. - szeptember 30.