2017. szeptember 12., 13:54
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Szeptember 11-én, 96 éves korában elhunyt Szilárd Klára (Claire) festő- és szobrászművész. A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) életműdíjával kitüntetett művész életműkiállítása egy éve nyílt meg a MANK Galériában. Nyugodjék békében!

Szilárd Klára festő, szobrászművész 1921-ben született Budapesten, ahol olyan mesterek szabadiskoláiban tanult, mint Jaschik Álmos, Gallé Tibor, Istókovits Kálmán, Koffán Károly és Bernáth Aurél. 1944-ben külföldre menekült, diplomát szerzett az Ecole des Beaux-Arts-on, Genfben. 1951-ben férjével Izraelbe költözött, élt Tel-Avivban, Ramat Ganban és huszonhat évig Jaffán. 1955-ben ravennai tanulmányútja során freskó- és üvegfestészetet tanul az Accademia di Belle Arti-n, amelyet felhasználva Izrael tizennégy zsinagógájának tervezett ólmozott színes üvegablakokat. Grafikai és szobrászati munkássága is jelentős, 1986 óta készít hegesztett vasszobrokat. 1991 és 2001 között lakást és műtermet tartott fenn Párizsban, miközben 1993-ban visszatelepült Magyarországra. Nyaranként szentendrei műtermében dolgozott, ahol nagyméretű plasztikáiból szoborparkot hozott létre. Olajképeiben és akvarelljeiben a város számos részletét megörökítette.

Munkássága során tagja lett az Izraeli Festők és Szobrászok Egyesületének, a jaffai művészkolóniának és az Ein Hod-i művészfalunak, itthon a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE), a Magyar Festők Társaságának, a Magyar Szobrászok Társaságának és a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének. Élete során közel hetven önálló kiállítása volt Izraelben, Magyarországon és Európa nagyvárosaiban (Párizs, Róma, Bázel, Genf, London). Munkáit több közgyűjteményben és magángyűjteményben őrzik külföldön és itthon. Munkásságát több kitüntetéssel ismerték el Izraelben, Brazíliában és Svájcban. 2002-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetésben részesült.

 

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) életműdíjával kitüntetett festő-, szobrász- és üvegművész korábban ki nem állított alkotásaiból nyújtott válogatást a 2016. július 27-én, a MANK Galériában nyílt önálló kiállítása.

Fotók: MANK