2023. június 8., 14:19

Életének 73. évében, 2023. június 8-án reggel elhunyt dr. Puhl Antal Ybl Miklós- és Wéber Antal-díjas építész, egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem professor emeritusa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, a szentendrei Puhl és Dajka építésziroda vezető tervezője és társtulajdonosa, a Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium egykori diákja. Számos családi házat és intézményt tervezett a városban és az ő nevéhez fűződik a Dunakorzó építészeti koncepciójának kidolgozása.

Puhl 1975-ben diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetem Középülettervezési Tanszékén. Építészmérnöki pályafutását a KÖZTI-nél és az IPARTERV-nél kezdte, majd a BME Középülettervezési Tanszékének adjunktusa volt 1977 és 1987 között. 1987-től 1991-ig a Lakótervnél, Finta József műtermében, 1991-1992-ben önálló műtermében dolgozott. 1992-ben Szentendrén önálló tervezőirodát hozott létre, amelyet 2010 óta Dajka Péterrel közösen jegyzett. 1993-ban címzetes egyetemi docensi, 2009-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. DLA-fokozatot 1999-ben szerzett. 2010 és 2016 között a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékét vezette, leköszönése után is tanár maradt a tanszéken. 2020 novemberében professor emeritus címet kapott – idézte fel pályáját a 24.hu.

Puhl nevéhez fűződik többek között a Budapesti Vidám Park elvarázsolt kastélya, az Erzsébet téri Kempinski Hotel, a nyíregyházi Korona Szálló, valamint a MOM Park bevásárlóközpontja és irodái

Ybl Miklós- és Wéber Antal-díjas építész, többször is általa tervezett épület kapta az év lakóháza díjat.

Fülöp Zsolt polgármester részvétét fejezte ki az elhunyt családjának. Temetéséről később intézkednek.