2020. március 25., 12:36
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 4 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Elhalasztja az ELMŰ/ÉMÁSZ a meghirdetett áramszünettel járó karbantartási munkálatok nagy részét, miután a kialakult rendkívüli helyzetre való tekintettel egyesével felülvizsgálták a korábban tervezett hálózati beavatkozásokat. 

Mint korábban megírtuk, Szentendre több utcáját is érintette az ELMŰ által tervezett  esetlegesen áramszünettel  is járó karbantartás. A 8:00 és 16:00 között végrehajtandó munkálatok mind a home office-ban dolgozók, mind a távoktatásban résztvevő diákok számára nehézséget okoz. Ezt Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere is jelezte az ELMŰ részére.

Az ELMŰ Hálózati Kft. / ÉMÁSZ  Hálózati Kft. munkatársai az elmúlt napokban  egyesével felülvizsgálták a karbantartások ütemtervét, és azok jelentős részét későbbi időpontra halasztották. Az ELMŰ közleményében kiemelte, hogy az áramellátás biztonságának folyamatos garantálása kiemelten fontos feladat számukra, ezért egyedileg vizsgálják meg, hogy ellátásbiztonsági szempontból jelent-e kockázatot a halasztás, a tervezett üzemszünet kiket érintene (például hatással lenne-e gyógyszertár vagy élelmiszerbolt működésére) és mennyi az ellátás nélkül elfogadható időtartam a nem halasztható esetekben.

Tájékoztattak továbbá arról is, hogy további intézkedésig elhalasztott minden gyengeáramú rendszerfejlesztéshez szükséges beavatkozást és nagy számú rekonstrukciót. Az ilyen jellegű munkálatokat csak azokban az esetekben végzik el a szakemberek, amikor a tervezett karbantartás rövid távon nagyobb kiterjedésű üzemzavart előz meg (ilyen például egy autóbalesetben megsérült oszlop cseréje).  A vállalat ígéretet tett arra, hogy a lehető leggyorsabban elvégezi a javítást, hogy minél előbb vissza lehessen kapcsolni az áramot, valamint arra is, hogy az érintett területeken élő ügyfeleit közvetlenül, szórólapon és plakáton is  kiértesíti a hatékonyabb kommunikáció érdekében.