2021. március 10., 09:11

Egy zavarodott, idős férfihez riasztották a Szentendrei Rendészeti Igazgatóság munkatársait. A férfi az Egres utca környékén, ijedt állapotban sétálgatott, amire a járókelők lettek figyelmesek. Az idős úr nem tudta megmondani, ki ő, és honnan érkezett, hol lakik. A segítők először körbe vitték a környéken, hátha ismerős lesz neki, de mivel ezzel nem jártak sikerrel, ezért az ismeretlen segítők a Szentendrei Rendészeti Igazgatóság kollégáit riasztották.

Az ügyeletes rendészek azonnal a férfi segítségére siettek, és mivel ők sem tudtak érdemi információt megtudni tőle a hovatartozását illetően, ezért bementek vele a rendőrségre, hogy onnan kérjenek információt a férfi családjával kapcsolatban.

A rendőrségen végül összefutottak fiával, aki szintén már édesapja felkutatása miatt érkezett a rendőrségre, így nagy volt a boldogság, amikor megpillantotta családtagját. A fiú elmondásából kiderült: édesapjával Budapesten voltak, amikor egy pillanatra nem figyelt rá, a következő másodpercben pedig már eltűnt az apukája. Szentendrére csak vendégségbe érkeztek, kész csoda, hogy édesapja ilyen állapotban idáig eljutott valahogy. A fiú nagyon boldog volt, hogy sikerült megtalálni, és megmenteni szerettét.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
szo 09

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
szo 09

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.