2012. október 3., 09:14
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 13 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A legnagyobb bajban volt a legnagyobb szerencséje annak a férfinak, aki valószínűleg rosszul lett vezetés közben, és öntudatlanul rohant az előtte álló kocsiba Szentendrén, a 11-es úton. A kisbusz sofőrje azon kevesek közé tartozik, akihez másodpercek leforgása alatt megérkezett az életmentő segítség a közeli laktanya katonaorvosának személyében.

– Éppen végeztem a napi munkámmal, amikor szóltak, hogy a közelben baleset történt, és valakinek segítségre van szüksége. Felkaptam az elsősegélyládát, és egy szakápolóval a helyszínre siettünk. Amikor odaértem, már ketten próbáltak segíteni a férfin – mondta dr. Tordai Bertalan (30) orvos főhadnagy.

 A rosszul lett férfi mögötti autó­ban szintén orvosok ültek. Egyik közülük Bertalan főnöke volt. Ők kezdték meg a férfi újraélesztését, majd Bertalan, a szükséges műszerekkel folytatta. Pár perc elteltével végül a mentők is megérkeztek.

– Ritka, hogy ekkora szerencséje legyen valakinek. Gyakorlatilag a baj pillanatában négy orvos vette körül. Szerencsére végül sikerült segíteni rajta – tette hozzá a főhadnagy.

Cs. Á. – Forrás: Blikk.hu – 2012-09-30 18:13:00