A mobilgát nem csak megvédte Szentendrét a kellő időben, hanem egyre szélesebb körben válik ismertté, és nemzetközi hírnévnek örvend.
A Duna mellett most már a mobilgát is olyan tényező, amely részévé válik a város imidzsének, amely ide vonzza az érdeklődőket szó szerint messze földről is. Jiao Yong kínai vízügyi miniszter-helyettes úr és a Kínai Vízügyi Minisztérium több képviselője érkezett Szentendrére április 17-én, hogy a magyarországi látogatás részeként megtekintsék a mobil árvízvédelmi védművet.
A magas szintű kínai delegáció magyarországi fogadása során a Belügyminisztérium felkérése alapján az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a szakmai programja keretében mutatta be a szentendrei mobilgátat, mint a hazai árvízvédekezés egyik kiemelkedő elemét, példáját.
A delegációt Verseghi-Nagy Miklós polgármester úr a Városházán fogadta és köszöntötte, majd a minisztériumok és az OVF képviselőivel közösen sétáltak le a Duna-partra, ahol a VSZ Zrt. munkatársainak köszönhetően megtekinthették a gát elemeinek összeszerelését egy rövid bemutató keretében.