2017. szeptember 5., 16:30
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Egy nem hétköznapi dokumentumfilm készül a Dunatáj Alapítvány és a Balansz Filmstúdió égisze alatt Tóth Artin rendezésében. A filmmel az alkotók nem kevesebbre vállalkoznak, mint az élet megértésére a szentendrei Drahos István musher, azaz kutyaszánhajtó életét bemutatva. A film forgatásának fázisait megörökítő werkfilmeket folyamatosan nyomon lehet követni  a Facebook EGODETOX-Dokumentumfilm oldalán.

Tóth Artin rendezői koncepciója olyan ismeretterjesztő dokumentumfilm megvalósítására irányul, amely a műfaj megújítására törekedve a vizuális élménnyel egyenrangúvá kívánja tenni főszereplőjének portréját: életének különböző szakaszait, útkeresését, spirituális tudatosságra ébredését. Olyan mozit szeretne készíteni, amely a néző számára nem pusztán vonzó képi élmény lehet, hanem egy nyughatatlan és konok tudásvággyal megáldott élet törekvéseit, örömeit, küzdelmeit, sikereit és kudarcait a személyiség karizmáján keresztül követendő példává tenni.
A filmben nagy jelentőséget kap Drahos elhivatottsága, szemléletmódja: „Ezt a sportot nem lehet egóból csinálni, itt a kutyák dicsőülnek meg, és nem a hajtók. Ezt az egészet a kutyákért csináljuk. Hogy megmutassuk, mi mindenre képes egy ilyen csodálatos kutya.” A hajtó részéről óriási alázatot és évtizedek óta tartó felkészülést kíván meg egy kutyaszános verseny. A főszereplő alaposan beleásta magát a szánhúzó kutyák történelmébe, kinológiájába, etológiájába, mert ismerni akarta minden részletét, porcikáját a kutyának, amivel dolgozik. Mégsem kizárólag természetfilmet kívánnak leforgatni a kutyák főszereplésével, hanem egy olyan közös portrét, amiben egyik nélkül nem létezhet a másik. Drahos a kutyáiért él, és fordítva. „A szánhúzó kutya képes magát megölni érted.”
A filmben szerepet kapnak majd Drahos archív filmfelvételei, fotói, amelyekben láthatjuk, hogyan kezdte el a kutyaszánhajtást a magyar fiú egy Duna melletti töltésen, kerekes kocsival, miként tréningeztek telente a Pilisben, majd hogyan küzdötte fel magát a legkeresettebb hajtókig.
A film létrehozása során a vizuális eszközök sokfélesége szervesen épül össze a folyamatkövető dokumentumfilmek módszereivel. A filmben nagy jelentőséget kap a táj, amelyben drónfelvételek sora fog megjelenni, de a filmidőben ugyanilyen hangsúlyt kapnak a kézi kamerás illetve a gopro kamerás felvételek is. A természeti csodák, a táj, a vidék, a nomád berendezésű turistaházak és bennük a turisták mellett nagyon nagy szerepet kapnak a kutyák, mint munkatársak, családtagok, barátok. “Amikor a természet a legvadabb arcát mutatja, tudod, hogy senkire sem számíthatsz, csak a kutyáidra.” Drahos István szereplése a filmben egyúttal felkészülés az egyik legnehezebb, embert és kutyát egyaránt próbára tevő versenyére, a Finnmarkslopetre.

Az alkotók a film létrejöttéhez minden segítségnek örülnek, lehet az bármilyen összeg, táp a kutyáknak, gyógyszer, vitamin, biztosítás az utazások idejére, repülőjegy, technikai felszerelés, ruházat. Velük itt lehet felvenni a kapcsolatot: https://www.facebook.com/pg/egodetoxfilm/about/?ref=page_internal

Fotók: Vadnai Szabolcs, Drahos-Pintér Kata