2018. április 17., 10:36

Szentendre Város Önkormányzata a korszerű hulladékgazdálkodás elterjesztése érdekében elindítja a X. helyi komposztálási programját. A program során a résztvevők 1 darab komposztáló ládát vehetnek át ingyenesen, és igényeiknek megfelelően további 1 ládát rendelhetnek meg az önkormányzattól.

Számos panasz érkezett a lakosság részéről az önkormányzathoz, hogy környezetükben sokan égetik a lombot, a levágott fagallyakat, és a mindent elárasztó füst szennyezi a levegőt, növeli az agglomerációban kialakult szmogot. A probléma megoldására Szentendre Város Önkormányzata komplex megoldást dolgozott ki.

Egyrészt a helyi rendeletében szigorították az égetésre vonatkozó szabályokat, így az üdülőövezeteken kívül már a pénteki napokon is tilos a kerti zöld hulladék égetése, másrészt bevezette az komposztálási programot, amelynek köszönhetően környezetbarát módon tudjuk megelőzni a hulladék keletkezését.

Kérjük, legyenek tekintettel a környezetükben élőkre és tartsák be az égetésre vonatkozó rendeletet, így elkerülhető, hogy a hatóságnak szabálysértési eljárást kelljen kezdeményeznie.

Mi is az a komposzt?

A komposzt szerves anyagokból mikroorganizmusok, gombák, különféle talajlakók segítségével létrejövő humusz, mely fontos erőforrása kertünknek. A természet önfenntartó körforgását kihasználva saját magunk készítünk értékes tápanyagot a szerves háztartási, kerti hulladékból (zöld javakból), s így ingyen juthatunk talajjavító anyaghoz, humuszhoz, melyet a természetes körforgásának megfelelően visszajuttatjuk a talajba. A háztartási hulladék legalább 30 százaléka szerves, komposztálásra alkalmas anyag! Ezzel nemcsak környezetbarátként viselkedünk, de pénzt is takarítunk meg, miközben a kerti földünk tápértékét növeljük. A helyi komposztálási bevezetésének a célja, hogy a háztartásokban, a kertekben keletkező komposztálható szervesanyagok -zöldjavak visszakerüljenek a természet körforgásába és helyben, Szentendrén hasznosuljanak, illetve hogy csökkenjen a megtermelt hulladék mennyisége.

Jelentkezés

A programban bárki részt vehet, aki szentendrei állandó lakos, kerttulajdonos, és kedvet érez a komposztáláshoz. Az önkormányzat maximum 200 szentendrei jelentkező részére biztosítja a részvételi lehetőséget. A résztvevőket a jelentkezés sorrendje szerint választják ki.

Jelentkezni a jelentkezési lap Városi Ügyfélszolgálatra (Dunakorzó 18.) történő visszaküldésével lehet.

A program során a résztvevők 1 darab komposztáló ládát vehetnek át ingyenesen, és igényeiknek megfelelően további 1 ládát rendelhetnek meg az önkormányzattól. Az eszközök átvételekor oktatást is kapnak, melynek során mindenki elsajátíthatja az alapvető tudnivalókat a sikeres komposztálás érdekében.

A résztvevőknek vállalni kell, hogy az átadott komposztáló eszközöket rendeltetésszerűen használják minimum három évig. A 4. évtől a résztvevők tulajdonába kerülnek a használatra átadott komposztálási eszközök. Az önkormányzat és a résztvevők között használati megállapodás születik, melynek tartalmát szintén a városi weboldalon olvashatják.

Egy szentendrei ingatlan és állandó lakosa, családja csak egyszer vehet részt a programban.

Jelentkezési határidő: 2018. május 31.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
szo 02

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
szo 02

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.