2015. december 3., 16:01

Gyönyörű tartalmú és gyönyörű kiállítású könyvet vehettek kézbe azok, akik részt vettek Nagy Márta: Aknay János Csend-történetei című könyv bemutatóján november 30-án, a jezsuita rend Párbeszéd Házában. A könyv a Balassi Kiadó gondozásában jelent meg, Bartha F. Gyula, a szentendrei InnoArt Galéria tulajdonosának támogatásával.

Salgó Szabolcs

szerzetes, a ház igazgatója, s egyben a rendezvény házigazdája köszöntőjében Aknay Jánoshoz fűződő évtizedes barátságáról beszélt, melynek útja egészen Dobogókőig, a Manréza-házig kanyarog. Szerinte a könyv alapját képező, 12 festményből álló ciklus, mely Jézus földi életének történetét meséli el, a fény gyönyörű foglalata: az alkotó a színekkel mutatja meg a transzcendenst, a színek fejezik ki a Teremtés sokszínűségét, mindazt a csodát, amely a világban van. Hozzátette, hogy számára, mint papnak külön érdekesség, hogy egy művész miként ülteti be ezt a témát a kortárs művészetbe.

Dr. Bábel Balázs

a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érsek-főpásztora megnyitó beszédét ­ advent első napja lévén – rövid elmélkedéssel kezdte a csöndről, Thomas Merton ciszterci szerzetes szavait idézve. Szerinte a képeket úgyis nézhetjük, mint Isten felé forduló imádságokat. A maguk egyszerűségében és mélységes gazdagságában ábrázolt evangéliumi történetek a teljes katolicizmust felölelik, s úgy érezheti a néző, hogy mintha az Ég és a Föld összeérne.

Aknay János

festőművész a ciklus keletkezésével kapcsolatban elmondta, hogy mintegy 15 éve jó barátja, Matula Péter műgyűjtő vetette fel ezt a szakrális témát, ami ugyan közel áll hozzá, mégis jó idő eltelt, mire hozzálátott. Először 11 műben gondolkodott. Az utolsó vacsora ábrázolása kemény diónak tűnt, hiszen a történetet már sokan megfestették. Egy reggel villant be számára, hogy Jézus háttal álljon a nézőnek, miközben Júdás kifelé megy a képből. Ez adta meg a lökést, s végül be tudta illeszteni a képet a sorozatba.

Nagy Márta

művészettörténész, a könyv írója elmondta, hogy amikor először látta a képeket, egyből a belőlük áradó béke, nyugalom, csend tűnt fel neki. A főszereplő Jézus Krisztus, aki kettős természetű: egyszerre Isten és ember. A művész az eszköztelenséggel a nem emberire helyezi a hangsúlyt. A helyszínek csak jelzésszerűen jelennek meg, a szereplők sematikusak, arc nélküliek, öltözékük neutrális. A művész nem ábrázolja sem Jézus, sem a tanítványok személyiségét, ezzel kiemeli őket a földi valóságból, ez adja a képek mindenkori érvényességét. A letisztult, egyszerű formák, visszafogott színek mellett feltűnő a fehér szín gyakori megjelenése, amely az isteni megnyilvánulása, a mindenség jelképe.

 

Vándorkiállítás

A 12 festményből álló ciklus Matula Péter műgyűjtő tulajdona, aki a festményeket – efZámbó István és Tábori Csaba festőművészek hasonló témájú alkotásaival – vándorkiállításon mutatja be szerte az országban, jelenleg Salgótarjánban tekinthető meg, 2016 elején pedig a szegedi Reök-palotában. Az összeállítás 18 megyeszékhelyen és öt budapesti kerületben lesz látható, és gyermekpályázat is kapcsolódik hozzá. A győztes pályamunkákat a három alkotó műveivel közösen állítják ki az utolsó tárlaton, melynek időpontját 2017. október végére, a reformáció 500. évfordulójára tervezik.

A könyv megvásárolható a főtéri InnoArt Galériában és a Balassi Kiadó budapesti székhelyén.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
sze 06

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 06

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.