2016. március 21., 08:28
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Társasházak energetikai épület-felújítását ösztönző támogatás

Szentendre Város Önkormányzata a társasházak energetikai korszerűsítését elősegítendő ösztönző támogatást kíván nyújtani az energiahatékonyságot megvalósító felújítást tervező társasházak részére.
 
Az ösztönző támogatás három komponensre igényelhető:

  1. Energetikai korszerűsítés előkészítésének támogatása
  2. Energetikai korszerűsítés megvalósításának fejlesztési támogatása
  3. Otthon Melege pályázaton támogatást nyert társasházak, lakásszövetkezetek

A rendelkezésre álló forrás: a Dunyha program keretében 25 000 000 Ft a rendelkezésre álló összeg.


Támogatást igénylők köre

I. komponens esetében kérelmet nyújthat be minden szentendrei társasház, lakásszövetkezet, aki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által meghirdetett Otthon Melege „Társasházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása” megnevezésű pályázaton indulni kíván, és nem részesül más önkormányzati, Európai Uniós támogatásban.

Gazdálkodási formakód: 692, 593.
 
II. komponens esetében kérelmet nyújthat be minden, a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. által üzemeltetett távfűtéses szentendrei társasház, lakásszövetkezet, aki energia-megtakarítást eredményező korszerűsítést, felújítást végez társasházán, melynek eredményeként legalább C minősítési osztályt ér el és nem részesül más, önkormányzati, Európai Uniós illetve hazai támogatásban.
Gazdálkodási formakód: 692, 593.
 
III. komponens esetében kérelmet nyújthat be minden, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által 2015-ben meghirdetett Otthon Melege „Társasházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása” megnevezésű pályázaton nyertes szentendrei társasház, lakásszövetkezet.

Gazdálkodási formakód: 692, 593.


Támogatható tevékenységek köre:

I. komponens: az ösztönző támogatás igénybe vehető az Otthon Melege pályázat előkészítését, elkészítését célzó feladatokra:

  • az épület/ dilatációval határolt épületrész a beruházás megvalósítását megelőző (kiinduló) állapotára vonatkozó hitelesített tanúsító programhasználatával készített hitelesített energetikai tanúsítvány elkészítésére,
  • a beruházás megvalósítását követő (tervezett) állapotot rögzítő hitelesített tanúsító program használatával készített nem hitelesített elő-tanúsítvány elkészítésére,
  • az energetikai tanúsítványokban foglaltakkal egybehangzóan készült megvalósítási műszaki leírás elkészítésére,
  • a tervezett kivitelezési munkákat tartalmazó előzetes költségvetés elkészítésére.
  • fejlesztés előtti állapotra illetve a tervezett fejlesztési állapotra vonatkozóan készített statikai nyilatkozat elkészítésére az épület állékonyságáról,
  • a megújuló energiafelhasználás kialakítása és növelése esetén a primer energiaszolgáltatói vélemény elkészítésére,
  • az Otthon Melege pályázat összeállítására, elkészítésére.

II. komponens: az ösztönző támogatás igénybe vehető az energetikai megtakarítást eredményező felújítás kivitelezési költségeire.
 
III. komponens: a támogatás igénybe vehető az Otthon Melege pályázati támogatásból megvalósuló beruházás szakszerű lebonyolítását, szabályszerű elszámolását célzó feladatokra:

  • beruházás koordinálása, menedzselése,
  • kapcsolattartás Támogató, kivitelező és társasház között,
  • kapcsolattartás Támogató műszaki ellenőrével,
  • beruházás elszámolása kivitelező felé,
  • beruházás teljeskörű adminisztrációja.

Pénzügyi feltételek

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
 
Támogatás mértéke:
 
I. komponens: Energetikai korszerűsítés előkészítésének támogatása

  • 5-15 lakásos társasháznál maximum 14.000 Ft/lakás
  • 16-30 lakásos társasháznál maximum 10.000 Ft/lakás
  • 31-45 lakásos társasháznál maximum 7.000 Ft/lakás
  • 46-60 lakásos társasháznál maximum 5.000 Ft/lakás
  • 61 – lakásos társasháznál maximum 4.000 Ft/lakás

A teljes támogatási összeg a Támogatás kifizetése fejezetben foglalt feltételek teljesülése esetén illeti meg a kérelmet benyújtót. Azon társasházak, akik az elkészült dokumentáció ismeretében nem indulnak az energetikai pályázaton csak az első 1/3 ösztönző támogatási összegre jogosultak. Azok a társasházak, akik az Otthon Melege pályázatot a közgyűlés pozitív döntése ellenére önhibájukból nem nyújtottak be vagy a pályázat nem került befogadásra, a második 1/3 ösztönző támogatásra jogosultak, a további költségeket a társasház saját forrásból köteles fedezni. A teljes támogatási összeg kifizetése a Támogatás kifizetése fejezetben foglalt a) -c) feltételek teljesülése esetén történhet meg.
 
II. komponens: Energetikai korszerűsítés megvalósításának fejlesztési támogatása

Legfeljebb a beruházás közgyűlés által elfogadott költségvetésének 10%-a.
 
III. komponens: Az Otthon Melege pályázattal megvalósuló beruházás lebonyolításának támogatása

Otthon Melege pályázatot elnyert társasháznál 40,000 Ft/lakás.


Támogatás kifizetése

I. komponens: Energetikai korszerűsítés előkészítésének támogatása

Az ösztönző támogatás három egyenlő részletben kerülhet kifizetésre a Társasház részére, az alábbi feltételek teljesülése esetén:
 
a) Támogatási összeg 1/3-a

  • A Társasház döntése arról, hogy az Otthon Melege állami pályázathoz megkívánt, a társasház fűtéskorszerűsítési pályázati dokumentációját teljes körűen elkészíti és megrendeli; hitelesített közgyűlési határozat(ok)ról szóló jegyzőkönyvi kivonat(ok), a mely alátámasztja a pályázaton való részvételi szándékot
  • Vállalkozási/megbízási szerződés(ek) másolata a C/I- ben részletezett támogatható tevékenységekre ;
  • Számla/ részszámla(k) másolata.

b) Támogatási összeg második 1/3-a

  • Társasház döntése az Otthon Melege energetikai pályázaton történő indulásról
  • a pályázaton való részvételre vonatkozó hitelesített közgyűlési határozat(ok)ról szóló jegyzőkönyvi kivonat(ok), mely alátámasztja, hogy az összes tulajdoni hányadnak több, mint 51 %-ával rendelkező tulajdonostársak a pályázaton való részvételt,
  • pályázati döntés előkészítő anyagok:
  • az épület/ dilatációval határolt épületrész a beruházás megvalósítását megelőző (kiinduló) állapotára vonatkozó hitelesített tanúsító programhasználatával készített hitelesített energetikai tanúsítvány;
  • a beruházás megvalósítását követő (tervezett) állapotot rögzítő hitelesített tanúsító program használatával készített nem hitelesített elő-tanúsítvány;
  • elő-tanúsítványhoz kapcsolódóan az épületnél/ dilatációval határolt épületrésznél alkalmazható reális fejlesztési javaslatok ismertetése, kiválasztási szempontok ismertetése;
  • az energetikai tanúsítványokban foglaltakkal egybehangzóan készült megvalósítási műszaki leírás;
  • a tervezett kivitelezési munkákat tartalmazó előzetes költségvetés;
  • a hitelintézet által kiadott kötelező érvényű finanszírozási ajánlat a saját forrás biztosítására: hitelígérvény;
  • fejlesztés előtti állapotra illetve a tervezett fejlesztési állapotra vonatkozóan készített statikai nyilatkozat az épület állékonyságáról;
  • a megújuló energiafelhasználás kialakítása és növelése esetén a primer energiaszolgáltatói vélemény.
  • számla/ részszámla(k) másolata.

c) Támogatási összeg harmadik 1/3-a

  • Befogadott energetikai pályázat igazolása.
  • Benyújtott pályázati dokumentáció.
  • Számla/ részszámla(k) másolata.

Az ösztönző támogatás a), b), c) pont szerinti részletek kifizethetőek a pontok szerinti feltételek teljesülése esetén és a Társasház nevére szóló, a vállalkozási/megbízási szerződéssel megegyező tartamú számlá(k) hitelesített másolata ellenében.

A támogatás a támogatási szerződés megkötését és a feltételek teljesülését követően kerül kiutalásra, a felhasználásról pedig a Társasház köteles elszámolást készíteni az Otthon Melege pályázat benyújtását követő 30 napon belül.

II. komponens: Energetikai korszerűsítés megvalósításának fejlesztési támogatása

A fejlesztési támogatás kifizetésének feltételei:

  • az energetikai épület-felújítás költségvetésének benyújtása,
  • a Társasház és a kivitelező között megkötött érvényes szerződés másolata,
  • legalább a támogatás összegét elérő számla másolata.

A támogatás a támogatási szerződés megkötését és a feltételek teljesülését követően egy összegben kerül kiutalásra, a felhasználásról pedig a Társasház köteles elszámolást készíteni a beruházás építési naplójának lezárását követő 30 napon belül.

III. komponens: Az Otthon Melege pályázattal megvalósuló beruházás lebonyolításának támogatása

Az ösztönző támogatás két egyenlő részletben kerülhet kifizetésre a Társasház részére, az alábbi feltételek teljesülése esetén:
 
a) Támogatási összeg 50 %-a

  • A Társasház és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium között megkötött támogatási szerződés másolatának benyújtása,
  • Vállalkozási/megbízási szerződés(ek) másolata a C/III- ban részletezett támogatható tevékenységekre,
  • Számla/ részszámla(k) másolata.

b) Támogatási összeg fennmaradó 50 %-a

  • A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felé benyújtott záró elszámolás másolata.
  • A beruházás műszaki átadás-átvételi dokumentumának másolata.
  • Számla/ részszámla(k) másolata.

Kiválasztási kritériumok

A kérelmek elbírálása folyamatos, jelen felhívásban közzétett jogosultsági és egyéb feltételek alapján automatikusan történik a keret kimerüléséig, a kérelmek beérkezésének sorrendjében.


Kérelem benyújtása

A kérelem kizárólag magyar nyelven, a dokumentumok csatolásával nyújtható be. A pályázati adatlap 1 eredeti példányban, minden más dokumentum 1 eredeti vagy hiteles másolati példányban nyújtandó be.

Pályázati dokumentumok

  • Pályázati adatlap, amely tartalmazza a pályázó adatait, a kért támogatás összegét és a tervezett kivitelezési munkák megnevezését.
  •  

  • Csatolmányok mindhárom komponens esetében:

A Társasház hitelesített közgyűlési határozat(ok)ról szóló jegyzőkönyvi kivonat(ok),  mely alátámasztja a pályázaton való részvételi szándékot .

– Árajánlat vagy vállalkozási/megbízási szerződés(ek) másolata a C/I- ben részletezett támogatható tevékenységekre.

Nyilatkozat az érintett lakóépületben található lakások számáról.

Továbbá az I. komponens esetében

Az energetikai épület-felújítás költségvetésének benyújtása,

a Társasház és a kivitelező között megkötött érvényes szerződés másolata.

 
A kérelmet a Társasház képviselője a Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal Városfejlesztési Iroda részére „Dunyha program” megnevezéssel nyújthatja be zárt borítékban az alábbi címre: Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal Városfejlesztési Iroda: 2000 Szentendre, Városház tér 3.


További felvilágosítás kérhető a +36 20 943-8372 telefonszámon, valamint dunyhaprogram@szentendre.hu e-mail címen.
 
A pályázati adatlapok elérhetősége: