2023. április 26., 16:43

Mindhárom fordulója véget ért az önkormányzat és külsős partnerei, valamint a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár együttműködésében megszervezett idei diákhelytörténeti vetélkedőnek.  A 2022/23-as tanévben a szentendrei középiskolák – Petzelt József Technikum és Szakképző Iskola, a Móricz Zsigmond Gimnázium, a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, a Ferences Gimnázium és a Református Gimnázium – ötfős csapatai mérhették össze tudásukat és ügyességüket a legkülönbözőbb témákban. A vetélkedő tematikájának összeállításában két évforduló is helyet kapott: Petőfi születésének 200. évfordulója és a SzeBeton Zrt. 100 éve. Eredményhirdetés: május 11-én 14 órakor a Városháza Dísztermében.

Az első fordulóban a csapatoknak a gasztronómiai ismeretekben és az étel és ital-készítés tudományában kellett jártasságukat bizonyítani, a második fordulóban betontárgyakat előállításában kellett ügyeskedniük, a harmadik forduló pedig Petőfi születésének 200. évfordulójáról szólt.

Szentendre nemzetiségei és gasztronómiai kultúrájuk

A vetélkedő első fordulójának középpontjában Szentendre nemzetiségei és gasztronómiai kultúrája állt. A csapatoknak különböző helyszíneket kellett felkeresniük, és ott a helyszínhez, az utcához vagy a környékhez kapcsolódó helytörténeti feladatokat megoldaniuk. A nemzetiségek gasztronómiai hagyományainak ismeretéről is számot adhattak a versenyzők. Az öt állomás a Tourinform, Görög Kancsó, Kafana Kávézó, a városi vendégház udvara és fogadóterme volt.

A diákok gyakorlati feladatokat is kaptak: a Görög kancsóban például görög salátát kell készíteniük. A vendégház udvarán a burgonyatisztítás „tudományában” jeleskedhettek, és tócsnit sütöttek, a tourinform irodában pedig a megadott recept alapján koktélt kellett keverni. A Kafana Kávéházban túróssüti-kóstolás közben szövegrészleteket illesztgettek, majd az utolsó állomáson – a vendégházba visszatérve – fűszernövényeket kellett azonosítaniuk ízlelés és illat alapján, amit egy sajtkóstoló követett.

A gyakorlati feladatok nagyon tetszettek a versenyzőknek, de helytörténeti ismeretekben is alapos felkészültségről tettek tanúbizonyságot.

Betonkocka, hűtőmágnes, tömítőfelhelyezés és a SzeBeton 100 éve

A második forduló középpontjában a SzeBeton Zrt. 100 éve állt. A vetélkedő előtt a csapatok ellátogattak a gyárba, és megismerték az ott folyó munkát. A SzeBeton munkatársainak ötletes feladatai osztatlan sikert aratottak a versenyzők körében, leginkább a különböző betontárgyak előállítását élvezték a diákok.

A forduló a SzeBeton Zrt. vezérigazgatójának, Horváth Zoltán rövid előadásával kezdődött, amelyben áttekintést adott a cég 100 éves történetéről. Ennek alapján a versenyzőknek a dramaturgiai ismereteikre, színészi képességeikre támaszkova néhány perces színielőadást kellett produkálniuk a gyár alapításáról. Elméleti feladatként egy tesztben bizonyíthatták a csapatok, hogy jól ismerik a SzeBeton 100 éves történetét.

A további feladatok során a beton anyagáról, a betonkészítésről tanultak a diákok. Különböző tárgyakat kellett készíteniük, amik meglepően jól sikerültek, annak ellenére, hogy a versenyzők többségének még soha nem volt közvetlen tapasztalata erről az anyagról.

Először próbakockát készítettek, amelynek a megfelelő megformázásán túl ki kellett állnia a töréspróbát is, ezt ellenőrizhették a gyár laboratóriumában. Majd egy tömítőgyűrűvel betonelemeket csatlakoztattak egymáshoz,  végül pedig egy hűtőmágnest készítettek betonból. Ez utóbbit komoly tervezés előzte meg: a versenyzőknek grafikai tervet is kellett készíteniük. Gyakorlati feladatokban a lányok kiemelkedően ügyesek voltak.

A tesztekhez szokott versenyzők nagy érdeklődéssel vetették be magukat a kézügyességüket, gyakorlatiasságukat igénybe vevő betontárgyak készítésébe, és a gyár alapításáról szóló színielőadásokba is beleadták szívüket-lelküket.

 

Középpontban Petőfi

A harmadik fordulót a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban tartották, és fókuszában Petőfi Sándor állt. A diákok öt helyszínen mérhették össze a tudásukat változatos feladatokkal.

Az aulában megmutathatták mennyire ismerik Petőfi költészetét: a versfelismerés és a kiegészítés mellett pluszpont járt, ha tudták a mű címét és műfaját. A gyermekkönyvtár a drámáé volt: a csapatok előadták a János vitéz első három énekét, a mesélő diavetítőről olvasta a szöveget. A kiejtés és a színészi játék mellett a kellékek használatáért is pont járt.

A fonótékában hangos könyvet hallgattak a diákok, mégpedig a Helység kalapácsát. Miután jót nevettek a tréfás részeken, szövegkönyvükben megkeresték az állandó jelzőket és az eposzi hasonlatokat. A verseny legkülönlegesebb helyén, a tetőteraszon térképpel dolgoztak a gyerekek: meg kellett keresniük és bejelölniük Petőfivel, és a szabadságharccal kapcsolatos utcákat, szobrokat és helyeket. 

Az olvasóteremben Petőfi és Arany barátságáról szóltak a feladatok. Először meg kellett keresniük a vitrinekben a két költő levelezését tartalmazó könyvet, majd azt segítségül hívva válaszolni a feladatlap kérdéseire. 

Az eredményhirdetés május 11-én 14 órakor lesz a Városháza Dísztermében.

A szervezők köszönik a HBPMK és az önkormányzat munkatársainak segítségét, a tanárok felkészítő munkáját és gratulálnak a versenyzőknek. Külön köszönik a SzeBeton, a Görög Kancsó és a Kafana Kávézó részvételét és támogatását.