2021. február 9., 17:32

Elkészítette jelentését az a vizsgálóbizottság, mely a CYEB Energiakereskedő Kft. és a Szentendre Város Önkormányzata között kötött ingatlanszerződésekkel kapcsolatban jött létre 2020 szeptemberében.
A négy hónapos munka során sok ezer oldalnyi iratanyagot dolgoztak fel, hetente üléseztek.
A vizsgálat végeztével a bizottság súlyos megállapításokat tett és jogi eljárás megindítását javasolja.
A Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság február 9.-i ülésén megtárgyalta és elfogadta a jelentést.
A Fidesz-frakció álláspontját a bizottság azonban nem ismerhette meg, mert azt – ahogy Boda Anna képviselő bejelentette –, a polgármesternek címzett levélben fejtik majd ki.

A CYEB VIZSGÁLÓBIZOTTSÁG ÖSSZEFOGLALÓJA:

A vizsgálóbizottság górcső alá vette a CYEB Kft.-vel 2018. október 31-én aláírt településrendezési szerződést. Ezen kívül vizsgálta a 2019. március 12-én megkötött „ingatlan-csereszerződéssel vegyes telekalakítási” szerződés keletkezését és előkészítésének körülményeit. Feladata volt kideríteni, hogy miképpen kerültek a szerződésekbe az önkormányzatra nézve hátrányos feltételek, milyen előkészítő iratok, számítások készültek a szerződések előkészítése során, illetve mikor, hogyan, kinek a döntése alapján véglegesítették a szerződések szövegét.

A vizsgálat megállapította, hogy a korábbi önkormányzat nem járt el kellő körültekintéssel.
A csereszerződésre vonatkozó kérelmet a Pest Megyei Kormányhivatal azért nem hagyta jóvá, mert az előző vezetés nem küldte el a jóváhagyási kérelmet. A jelenlegi városvezetés ezt azóta pótolta. 

Megállapítható, hogy a gát és garázsok biztosítékául szolgáló meghiúsulási kötbér összege pontos tervdokumentumok hiányában, megalapozott számítások nélkül kerültek a szerződésbe. Az előző városvezetés alapállása az volt, hogy a szerződésekkel kapcsolatos tervezési feladatokra vonatkozó „további költségekkel ne terheljük a beruházót!”  A végleges szerződés a meghiúsulási kötbér mértékét tekintve hűen tükrözi a CYEB érdekeit, ebben a kérdésben az általuk megbízott ügyvéd állásfoglalása érvényesült.

A tárgyalásokról nem készültek emlékeztetők, feljegyzések, jegyzetek. A városvezetés részéről a szerződéskötéssel kapcsolatos döntési felelősség az akkori polgármester és az egykori külsős alpolgármester tekintetében állapítható meg.

Ahogy a városházi dokumentumokból és levelezésekből is kiderült, gyakorlatilag a CYEB diktálta le a városvezetésnek a nagy lakossági felháborodást és tiltakozást kiváltó irodaház-építéssel kapcsolatos üzeneteket, s ellenfélként beszéltek a Postás Strandon megvalósuló beruházást kifogásoló civilekről, szentendrei polgárokról.  A hivatalos városi kommunikáció a lakossági aggályokat figyelmen kívül hagyta, egyoldalúan tájékoztatott, részigazságokat, csúsztatásokat tartalmazott.

Eltitkolták azt a tényt is, hogy az önkormányzat apartmanlakások kialakítását engedélyezte a Postás Strand területén, az építési szabályozásban nem akadályozták meg azok létesítését.  A vizsgálóbizottság javasolja ennek felülvizsgálatát, valamint a meghiúsulási kötbérterhek aránytalansága miatti peres eljárás megindítását.

A CYEB Vizsgálóbizottság jelentése >>