2015. március 4., 11:00

Gyürk Dorottya, kulturális alpolgármester asszonyt kérdeztük az idei március 15-i ünnepségről.

Miért választották ezt a mottót, talán idén a szokásostól eltérő ünneplésre számíthat a város?

Az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc a mai napig olyan meghatározó esemény az ország életében, amelyre felemelt fejjel, büszkén és az akkori hősöket megillető tisztelettel emlékezünk. Azt se felejtsük el, hogy 1848. március 15-én – az eredeti ábrázolások és beszámolók alapján – esett az eső, zord idő volt. Az időjárás és annak viszontagságai mégsem tántorították el a forradalmárokat. Mindezeket figyelembe véve úgy gondoltuk, hogy idén hagyományos katonás- huszáros kültéri rendezvényt szervezünk.

Pontosan mit takar ez a katonás-huszáros jelző?

Az Altiszti Akadémia jóvoltából katonazenekar, zászlóvivők, továbbá a Váci Huszárbandérium közreműködésével lovas huszárok is részt vesznek az ünnepségen, sőt ők vezetik a tervezett ünnepi menetet. Gyülekező a Czóbel szobornál lesz, majd a Duna-korzó, Lázár cár tér, Bogdányi utca útvonalon halad a menet a Fő térre, ahol az ünnepi megemlékezést tartjuk.

Milyen műsorra számíthat a város apraja-nagyja?

Nemcsak látványos, de tartalmas műsorral készülünk a felnőtt közönség számára, a kisebbeknek pedig kézműves foglalkozást szervezünk a Skanzen és hagyományőrző óvónők közreműködésével. Nagy örömünkre olyan neves művészeket nyertünk meg a műsorhoz, mint Szvorák Katalin, Karácsony János, de a Zeneiskolától kezdve a helyi táncosokig még sokakat megmozgattunk. A köszöntőt városunk polgármestere Verseghi-Nagy Milkós, az ünnepi beszédet Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszter helyettese mondja. Ezen kívül sor kerül a szokásos koszorúzásokra is reggel a Petzelt szobornál, délben a Petőfi szobornál, majd egy órakor a Vasvári szobornál. Remélem emlékezetes lesz a program minden ünneplő szentendrei polgár számára.

Van rossz idős terv is?

Ha extrém időjárási körülmények lépnének fel, mint két éve, akkor természetesen beltéri rendezvényt tartunk a Városháza Dísztermében.

Minden kedves Városlakót szeretettel várunk, ünnepeljünk együtt!

20150315_márc15_plakát

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
sze 06

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 06

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.