2021. április 9., 12:58

Lassan fél éve, hogy a Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft. (TDM) átvette a piac üzemeltetését. Akkor kicsit viharos hangulatban zajlottak az események, azóta lecsillapodtak a kedélyek. A piac októberi átvételekor ötven árus volt, most hatvanegy. A jelenlegi árusoknak mintegy harmada szentendrei, a többiek környékbeliek, tizenöt őstermelő árul a piacon. Visszatértek azok az árusok is, akik tavaly panaszt tettek. – Mindenki igyekszik arra figyelni, ami a dolga, hogy színvonalasabb szolgáltatásokat nyújtsunk… – mondja Lőrincz Ágnes a  TDM ügyvezetője és piacfelügyelő, akivel az elmúlt fél évről beszélgettünk.

A piac működtetésének pénzügyi eredményei a tervezettnek megfelelően alakul, az éves bevétel időarányos része eddig teljesült.

– A korábbi üzemeltető árusokkal szembeni tartozását, az előre beszedett helypénzeket is sikerült rendezni. Kialakítottuk az egységes, négyzetméter után fizetendő helypénz-rendszert is, az árushelyek jellegétől, elhelyezkedéstől függően differenciáltan, amit az árusok is reálisnak tartanak és elfogadnak – mondja Lőrincz Ágnes piacfelügyelő.

– Amikor átvetted a piac üzemeltetését, akkor a helyi közösségi média kereszttűzében állt minden, ami a piaccal kapcsolatos volt. Azóta lecsillapodtak a kedélyek? Hogyan alakult a kapcsolatod az árusokkal?

– Békésen zajlik most minden, úgy érzem, hogy sikerült az árusokkal jó partneri kapcsolatot kialakítani, és a kölcsönös bizalom légkörét megteremteni. A felmerülő problémákat tárgyszerűen, érzelmektől mentesen tudjuk rendezni. Köszönöm minden árusnak, hogy őszinték és nyitottak velem, és amikor átvettem a piac működtetését megelőlegezték a bizalmat. Mindenki igyekszik arra figyelni, ami a dolga, hogy színvonalasabb szolgáltatásokat nyújtsunk, mi üzemeltetők és az árusok is.

– A parkolás változatlanul sok gondot okoz?

– A parkolási lehetőségek korlátozottak. Az árusok számára a kijelölt parkoló a Castrum parkoló és piacépülete mögötti parkoló, itt a piac nyitvatartási ideje alatt díjmentesen várakozhatnak. A piac területére csak a piac nyitása és zárása után hajthatnak be arra az időre, amíg az áru kirámolása zajlik.

– Hogyan hat a piac forgalmára a járvány, sok problémát okoz a szabályok betartatása?

– A koronavírus-járvány ellenére a piac forgalma változatlanul nagy. Az árusok fegyelmezetten alkalmazkodtak a járványügyi előírásokhoz. A vásárlók többsége is betartja a szabályokat, a maszkviseléssel többnyire nincs gond, a távolságtartás már nehezebb kérdés, de figyelmeztetünk mindenkit.

– Milyen fejlesztési elképzeléseid vannak?

– A piacra ráférne egy átfogó felújítás, megvalósítani az elkészült terveket, a patakpartra a lépcsőt, a díszkutat kialakítani, a burkolatot felújítani… Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy erre a régióra is kiírjanak pályázatot. Folyamatosan figyelem a kiírt pályázatokat, de egyelőre nem adódott pályázati lehetőség. Kisebb munkákra van most lehetőségünk, az asztalok felújítása, festése, a toalett és a főépület javítási munkáit tudjuk tavasszal elvégezni. A főkertésszel egyeztettük a növényzet frissítését is, a sövény, a fák metszését, a patakpart kitakarítását. A piactér nyújtotta lehetőségek jobb kihasználása érdekében tavaly novembertől elindítottuk az antik piacot minden hónap 3. vasárnapján. Ezzel a lakosság számára a használt holmik értékesítésére teremtettünk lehetőséget, illetve a helyi kézművesek számára is jó alkalom a bevételeik növelésére. Az antik piac kínálatának bővítése érdekében szeretnénk a szentendrei művészeket is bevonni.

– És te hogy érzed magad? Nem bántad meg, hogy vállalkoztál erre a feladatra?

– Vannak rosszabb pillanataim, de ezeken hamar túl teszem magam, és ebben nagyon sokat segítenek a kollégáim, nagyon jó csapat jött össze a TDM-ben. Nem bántam meg, hogy elvállaltam a piac üzemeltetését, még sok tervem van, remélem, lesz alkalmam ezek megvalósítására. Nagyon szeretem a piac hangulatát, végignézni a kínálat fantasztikus színein, változatosságán… igazi öröm. És ezt az örömöt látom az igazi piacozók tekintetében is. Jó érzés, hogy ehhez én is hozzájárulok.

fotó: Bellai László