2022. december 6., 16:00
A Bogdányi út 41. szám alatti copf stílusú műemléképület felújítási munkái során derült ki, hogy nagyobb a baj, mint azt feltételezni lehetett a felújítás megkezdése előtt elvégzett többrétű állapotvizsgálat alapján. Az épület karbantartása hosszú évek óta semmilyen figyelmet nem kapott, így mostanra nagyon rossz állapotba került.

Ennek következménye, hogy az épület tetőrekonstrukciója során, a tetőszerkezeti elemek bontásán túl, statikai szakvélemény alapján az épület állékonyságát biztosító homlokzati falrögzítő rendszer kiépítése mellett döntött – és biztosított hozzá többletforrást – az önkormányzat a képviselő-testület októberi ülésén. A homlokzati falrögzítő rendszer kiépítése során az attika (főpárkány fölötti mellvédszerű fal) egy rövid szakaszon leomlott, kárt okozva a szomszédos épületet védő állványzatban. Az önkormányzat azonnal intézkedett, hogy a további omlásveszélyt megakadályozza, és egyeztetéseket kezdeményezett a szomszédos épületek tulajdonosaival a további teendőkről.

Az önkormányzat újabb felmérést készít az épület további problémáinak feltárására. Ez azonban hosszabb időt vesz igénybe, mint ahogy azt tervezték, ezért az önkormányzati lakásokból a homlokzatmegerősítési munkálatok idejére korábban már kiköltöztetettek számára hosszabb távú elhelyezést fog biztosítani.

A közel 12 milliós önrésszel, önkormányzati beruházásban állami támogatással kezdődött el 2022 júliusában a Bogdányi út 41. szám alatti – hosszú évek óta elhanyagolt – műemléképület utcafronti épületrészének tetőrekonstrukciója. A felújítás megkezdése előtti részletes állapotfelmérések és vizsgálatok által feltárt problémáknál súlyosabb helyzetre derült fény a tetőrekonstrukció során.

Az önkormányzat a Belügyminisztérium vis maior alapjához fordult a többletmunkákat igénylő felújítás befejezéséhez szükséges további források biztosítása érdekében.

« 2023. november » loading...
h K s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
sze 29

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 29

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.