2014. július 31., 11:23

A Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytat személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. Márton 55 éves pomázi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. július 14-én telefonon megkereste volt élettársát és megkérte, hogy menjen el hozzá néhány hivatalos iratot kitölteni. A nő még aznap felkereste a férfit. Mialatt a sértett írt, volt élettársa bezárta az ajtókat és közölte a nővel, hogy nem mehet sehová, majd megfenyegette, hogy levágja a haját és felakasztja.

A férfi később kis időre elhagyta a helyiséget. A sértett kihasználva a lehetőséget, telefonon hívta a rendőrséget. A kiérkező járőröket M. Márton fogadta a kapuban. Volt élettársa ekkor még a házban volt, de a gyanúsított tagadta, hogy nála van a nő. A sértett látta a megérkező rendőröket és segítségért kiáltott, amit a járőrök meghallottak, követték a férfit a házba, ahol megtalálták a zaklatott állapotban lévő asszonyt.

M. Mártont a rendőrök elfogták és a Szentendrei Rendőrkapitányságra előállították, ahol őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki. Az 55 éves férfit az illetékes bíróság 2014. július 17-én előzetes letartóztatásba helyezte.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
hét 11

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
hét 11

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.