2015. augusztus 19., 11:41
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Belvárosban több épület homlokzata is gyönyörűen megújult a Fő téren és a Dumtsa utcában. Azóta több olyan kisebb beruházás is történt, amelyek célja – ahogy Petricskó Zoltán alpolgármester, a körzet képviselője fogalmazott – , hogy igazi mediterrán hangulat és miliő jellemezze városunkat.

DSC_0058Az alpolgármester szerint ezek nem nagy és látványos beruházások, a kétmillió forintot meghaladó beruházás keretében megvalósuló fejlesztés mégis javítja a lakosok közérzetét, élhetőbbé teszi a várost. A belvárosi lakosok részéről már régebben felmerült az igény ezekre a fejlesztésekre, ők keresték meg a körzet korábbi képviselőjét, Tolonics Gyulát, illetve most Petricskó Zoltánt. „A programot közösen indítottuk el. Első lépésben a mentőállomás előtti kis parkot tettük rendbe. A parkosítás után következett a padok kihelyezése, ugyanis a mentőállomástól a Fő térig egyetlen ülőalkalmatosság sem volt, pedig a belvárosban nagyon sok nyugdíjas él, akik napi ügyes-bajos dolgaik intézése közben szívesen pihennek meg.  A Pirk Ambrus által tervezett padokat a lakosokkal egyeztetett helyszínekre tettük ki, elsősorban a Bogdányi utcába, de került a Martinovics utcába is, az okmányiroda elé, a helyi Rotary Club támogatásával a Kisposta elé. További nyolc padot a vállalkozók kérésére helyeztünk el a sétányon, a Duna partján” – mondta az alpolgármester.

Szintén lakossági kérésre virágládák kerültek a Hild lépcsőre (a Városház térről a Templomdombra induló lépcsősorra), amelyekbe a lakosok is ajánlottak fel növényeket. Húsz, ún. Ludovika belvárosi hulladékgyűjtőt is felszereltek a Duna partján, és egy párat a belvárosban, azokat is a lakosokkal egyeztetett helyszínekre.

DSC_0078„Nagy öröm számunkra, hogy egyre népszerűbb a Duna-part, hiszen a folyóra való nyitás éppen ezért valósult meg. Sok pozitív visszajelzés érkezett a Lázár cár téren felállított virágoszlopok kapcsán is, és nekem, mint belvárosi lakosnak, különösen szívmelengető, amikor jövet-menet látom, hogy a Bogdányi utcai padok mind foglaltak. Várjuk a helyiek további kéréseit, igényeit, mert szeretnénk még szebbé és komfortosabbá tenni a Belvárost” – tette hozzá Petricskó Zoltán.

A munkát az önkormányzat részéről Kudett Krisztina, Kosztek Gabriella és Czibik Eszter segítette.