Elkészültek a Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézmény számára felújítandó Bodor-udvar kivitelezési tervei. Így már a nyáron elindítható a kivitelezési közbeszerzési eljárás. Sikeres közbeszerzés esetén a felújítás még idén elkezdődhet.
A Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás az európai uniós forrásból finanszírozott TOP PLUSZ pályázaton 250 millió forint nyert a Bodor-udvar épületének felújítására. A felújítás befejezése után a Szentlászlói útról ide költözik a családsegítő szolgálat.
Régóta húzódó ügy volt az állami tulajdonban lévő belvárosi Bodor-udvar hasznosítása, mire 2020-ban sikerült gyermekjóléti és szociális szolgáltatások közfeladatra megkapnia a városnak ingyenes használatra a Nemzeti Vagyonkezelőtől. Az épület hasznosítására azonban külső, pályázati forrást kellett találni.
Mivel a Család- és Gyermekjóléti Intézmény munkatársai jelenleg nem a legideálisabb munkakörülmények között dolgoznak, a gondozottak számára tömegközlekedéssel nehezen megközelíthető helyen, ezért megoldást jelent számukra, hogy a felújított épületbe költözzenek. A Szentlászlói úti épület leromlott, sem épületgépészeti, sem energetikai, sem akadálymentességi szempontból nem felel meg a mai elvárásoknak.
A Bajcsy-Zsilinszky utca 3. szám alatti, az 1700-as években, barokk stílusban épült lakóház műemlék, amelynek felújításához az önkormányzat elkészíttette az örökségvédelmi engedélyezési tervdokumentációt. Az építészeti kivitelezési tervek mellett talajmechanikai, faldiagnosztikai vizsgálatok is készültek, valamint a környezetrendezési munkák – a kert és a kerítés kialakításának – tervei is elkészültek.
Az épület felújításával az irodákon kívül két interjúszobát, egy nagyobb társaság számára is használható csoportszobát alakítanak ki, továbbá egy kisebb váróhelyiséget. Az összesen 270 m2-es területet teljeskörűen felújítják és akadálymentesítik.
A Bodor-udvar felújításával a Családsegítő jelenlegi problémái megoldódnak, a jobb munkafeltételek biztosítása és modernizálása révén az intézmény magasabb szinten lesz képes eleget tenni feladatainak. Sikeres közbeszerzési eljárás esetén a Családsegítő jövőre már birtokba veheti a felújított épületet.