2022. augusztus 18., 12:35
A Bölcsőde régi, 1978-ban épült épületszárnyában 2019 óta folyamatosan újítják fel a mosdókat, most fejeződött be a harmadik felújítása, ami két csoport, 24–28 gyermek ellátását biztosítja.

A százhatvan gyermek fogadására alkalmas Püspökmajor Lakótelepi Bölcsőde régi épületszárnyában lévő mosdókban az 1978-as átadás óta – a kisebb javításoktól eltekintve – átfogó felújítás nem volt. 2019-től egy-egy mosdó korszerűsítésre mintegy hét–tízmillió forintot költött az önkormányzat.

A legutóbbi felújítás során, a mosdóban teljes vezeték- és burkolatcserére került sor. Az új, gyermekek számára készült szaniterek mellett korszerű pelenkázót, kiszolgáló pultot is kialakítottak a helyiségben. A felújítás mintegy 7,8 millió forintba került.

– Nagyon örülünk, hogy ez a mosdó is elkészült, már csak egy mosdó vár felújításra a régi épületszárnyban. A kivitelező – a Hő-stopp Mester Kft.  – másodszor dolgozik a bölcsődénkben, és nagyon szép munkát végez, pontosan határidőre – mondja Diószegi Istvánné intézményvezető. – A csempéket úgy válogattuk ki, hogy vidám, barátságos hangulatú legyen a mosdó, persze a könnyű tisztíthatóság és a csúszásmentesség is szempont volt. A további dekorálás a kisgyermeknevelőkre vár.

A covid-járvány idején, 2020-ban nem csak a bölcsődében volt mosdófelújítás, hanem a háziorvosi rendelőben is. Teljeskörűen felújították a női, férfi toalettet, új padló- és falburkolatot kaptak a helyiségek, kicserélték a szanitereket, valamint a víz és fűtési rendszer is megújult, és ezzel a kézmosók melegvíz-ellátása is megoldódott. A háziorvosi rendelő felújítása 6,4 millió forint volt, amely Szentendre Város Önkormányzatának megbízásából a Keszi-Ász ’14 Kft. és a BHST Kft. segítségével valósult meg. [videó a háziorvosi rendelő mosdófelújításáról: Átadták a háziorvosi rendelő felújított mosdóit – YouTube]

« 2023. november » loading...
h K s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
csü 30

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
csü 30

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.