Újabb képek és rajzok címmel nyílt meg június elején Balogh László Munkácsy-díjas festőművész kiállítása a Szentendrei Régi Művésztelep MANK Galériájában.

Balogh László a szentendrei festészet egyik meghatározó jelentőségű alakja; 1930-ban született Szentendrén, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán mesterei Barcsay Jenő és Konecsni György voltak. A művész 1937-ben, a főiskola befejezése után került a Szentendrei Régi Művésztelepre, az akkor már klasszikusnak számító művészek társaságába. Balogh László 1961-től állít ki, azóta pedig számos hazai és külföldi kollektív kiállításon vett részt, és több egyéni tárlatot is rendeztek alkotásaiból.
Életműkiállítását 2000-ben a szentendrei Ferenczy Múzeumban mutatták be.
A művész számos kitüntetésben részesült – Munkácsy-díj, Pro Urbe Szentendre, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje, kiállítási nívódíjak –, jelentős hazai és külföldi közgyűjtemények őrzik alkotásait. Balogh László egyúttal a szentendrei tradíció méltó folytatója, a legközvetlenebb Barcsay-tanítványok egyike. Hatvan évvel ezelőtt került a Régi Művésztelepre, a jubileum alkalmából rendezett kiállítás az elmúlt három évben készített festmények és rajzok válogatására épül.
Korai munkái erősen kötődnek a szentendrei motívumokhoz, később a tiszta festői problémák foglalkoztatják. A szín- és színrelációk, a formák egyensúlya és ütköztetése, a horizontális és vertikális mozgások, a közelítő és távolodó motívumok harmóniája és diszharmóniája érdeklik. Piktúrája kezdetektől napjainkig a konstruktivista tradícióra támaszkodik, a rend kitüntetetten fontos számára. Festményeinek alkotóelemei a vonal, a vonallal körülírt forma, a tér és a színek, kompozícióin belül ezek harmonikus elrendezése. A konstruktivitás és a dekorativitás szintetizálására törekszik, festményeinek és rajzainak kiindulópontja a belső indulat, az emóció. Ezt az indulatot Barcsayhoz hasonlóan a klasszikus arányok alapján fogalmazza meg.
„Balogh László volt az én igazi, első rajztanárom. Olyan iskolában volt részem így, amely Barcsay Jenőtől ered. Tizenöt évesen kezdett el tanítani, és olyan lényeges folyamatokba vezetett be, amelyek miatt elfogult vagyok művészetével szemben. Művei erősek, művészetének a legmagasabb pontjára jutott el, messze elhagyva azt az elfogadottságot és elismertséget, amely hozzá kötődik – méltatta a munkákat a kiállítás-megnyitón Farkas Ádám Kossuth-díjas szobrászművész.