2023. augusztus 22., 15:21
Az autóban tartózkodó idős gondozottnak és a sofőrnek az ijedtségen kívül nem esett baja, viszont a balesetet okozó autóst a mentőknek kórházba kellett szállítaniuk. A gyors önkormányzati segítségnek köszönhetően nem volt fennakadás az idősek szállításában és az ételkiszállításban.
Hétfőn, augusztus 21-én reggel az  idősek beszállítása közben a Papszigetnél egy személygépjármű  belement hátulról a Szentendrei Gondozási Központ gépjárművébe. Szerencsére az autóban tartózkodó idős gondozottnak és a sofőrnek az ijedtségen kívül baja nem esett, viszont a balesetet okozó autóst a mentőknek kórházba kellett szállítaniuk.
A baleset az intézmény napi rutinját, köztük az idősek be- és hazaszállítását valamint az ebédek kiszállítását azért is nehezítette meg nagyon, mert a Gondozási Központ másik autója éppen szervizben volt. Az önkormányzat azonnal a Gondozási Központ segítségére sietett, és rendelkezésükre bocsátotta az egyetlen hivatali gépjárművet, amivel meg tudták oldani az ebédek felhozatalát az intézménybe, és ezek kiszállítását, valamint az idősek hazaszállítását.
– Egyeztettünk a szervizzel, a helyzetre való tekintettel előre vették a másik autónk javítását. Reméljük, hogy a balesetet szenvedett autónk mielőbb javításra kerül és a kórházba szállított gépjárművezető gyorsan meggyógyul – mondta el érdeklődésünkre Kecskésné Sipos Andrea intézménzvezető. – Köszönjük az idősek türelmét, Fülöp Zsolt polgármesternek a felajánlott önkormányzati gépjárművet valamint a Ford szerviznek a gyorsaságot és a rugalmasságát ebben a váratlan helyzetben.
« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
ked 12

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
ked 12

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.