Felhívjuk figyelmed, hogy ez a cikk több, mint 4 éve jelent meg, ezért elavult információt tartalmazhat!
Dr. Bakos Zoltán ügyvéd 65 éve, december 1-jén született, ami később az AIDS világnapja lett. A sors érdekes játéka ez, hiszen 25 éve foglalkozik a HIV-fertőzöttek védelmével, szakmai körökben csak „AIDS-es ügyvéd”-nek hívják. Nemrégiben nehéz, de mint mondta, önkéntes döntést hozott: nyugdíjba ment és szünetelteti ügyvédi praxisát. Ennek okáról kérdeztük, miközben áttekintettük az elmúlt negyven év örömeit, sikereit is.
Bár Budán született, de 1976 óta városunkban él, és pályafutását is itt, a Szentendrei Ügyvédi Munkaközösségben kezdte.
1973-ban végeztem az ELTE-n, 1974-től dolgozom a városban ügyvédjelöltként, a szakvizsgát 1976-ban tettem le. Akkoriban az Ignatovity-Dumtsa utca sarkán volt az ügyvédi munkaközösség, innen költöztünk a Városház térre. A rendszerváltoztatás után jogszabályi változások következtében megszűntek a munkaközösségek, mindenki egyéni ügyvéd lett. '93 januárjában költöztünk a mostani Bükkös-parti irodába három kollégámmal, akikkel a hosszú évek barátságba kerültem, hiszen természetes volt, hogy segítsük egymást. A társaim Turi-Kovács Béla és Bíró András voltak, később Béla helyére Tasnádi László jött. Ma már mindegyikünk nyugdíjas…
Pályafutása kezdetétől nagyon aktívan részt vett a város közéletében.
Már a tanácsrendszerben is külsős tagja voltam a jogi bizottságnak, ezt a munkát folytattam az önkormányzati rendszerben is. Hosszú ideig voltam a Skanzen és a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának jogtanácsa, a szakorvosi rendelőben pedig a jogsegélyszolgálatot vezettem.
Az elmúlt negyven év alatt óriási átalakulások történtek a társadalom minden területén. Hogyan érintették ezek a változások a jog területét?
Rengeteg jogszabály változott, a rendszerváltástól függetlenül és annak következtében is. Sok olyan jogterületet kellett megtanulni, amiről az egyetemen alig tanultunk, például a társasági jogról, a civilszervezetekről alig néhány oldal volt a tankönyvekben. Folyamatosan képeznünk kellett magunkat, de ez ilyen szakma, kortól és országtól függetlenül szükség van erre.
Örök kérdés, hogy a jogban mennyire érvényesül(het) az igazság. Ön mit gondol erről?
Sajnos előfordulhat, hogy egy döntés megfelel ugyan a jogszabálynak, de nem az igazságnak. Részben a jogszabályok is hibásak lehetnek. Vannak olyan ügyeim, amelyekben a bírói ítéletet változatlanul nem tartom sem igazságosnak, sem jogszerűnek, de vannak olyanok is, amikor be kellett látnom, hogy
helyes döntést hozott a bíróság, még ha az ítélet nem is volt számomra kedvező. Általánosságban azt kell mondanom, ha nem is mindig tetszett egy bírói döntés, döntő mértékben megfelelően jártak el a bíróságok.
Más kérdés, hogy lehetne gyorsabb az ítélethozatal, hiszen a több éves pereskedés nem jó senkinek: a bírónak és az ügyfélnek sem. Az elhúzódás oka részben a túlterheltség, a segítő bírósági dolgozók alacsony létszáma, a gyenge technikai felszereltség, a szakvélemények igen lassú elkészülése, illetve maguknak az ügyfeleknek és az ügyvédeknek a sokszor nem etikus, perelhúzó tevékenysége. A praxisomban a rekord 19 év volt, egy ügyben ennyit kellett várni az ítélethozatalra.
Ha már szóba került az etika: több cikluson keresztül elnöke volt az ügyvédi kamara etikai bizottságának. Hogyan látja ebből a szemszögből a szakmát, történtek-e változások az elmúlt időszakban?
A rendszerváltozás előtt a járásunkban 8-10 ügyvéd volt, most pedig 55. Nem indokolt ez a mértékű növekedés, mert ennyivel nem nőtt meg sem az ügyek száma, sem a fizetőképes ügyfélkör – a kenyérharc során pedig sajnos nem mindig etikus a viselkedés. A másik, szerintem nagyon fontos változás, hogy annak idején az ügyvédi munkaközösségben – Szentendre egyébként híres volt a jó közösségéről – a jelölteket nevelték, tanították, nemcsak a jogra, hanem a megfelelő magatartásra, az etikára is. Ma már a fiatal ügyvédek ezeket a viselkedési normákat nem ismerik megfelelően, bár ennek társadalmi okai is vannak, hiszen nem hozzák magukkal ezeket a családból, az iskolából. A kamarában végzett tevékenységem során azt tapasztaltam, hogy akik ügyvédi munka-
közösségben voltak jelöltek, illetve ügyvédek, azokkal szemben ritkábban és enyhébb panaszok merültek fel, mint a többieknél.
Mit tart a legnagyobb sikerének a pályáján?
A siker fokmérője az ügyfél. Talán az egyik legnagyobb elismerés, ha az ellenérdekű ügyfél – az ellenfél szót soha nem használom – kéri a segítségemet egy másik ügyben. A sikernek egyébként sok formája van: sikernek élem meg az olyan „apró dolgokat” is, amikor például egy gyermekelhelyezési ügyben az édesapa megkapja a gyermekét, siker, ha a bontóper során kibékülnek a házastársak.
Büszke vagyok arra, hogy több alkotmányjogi panaszomnak is helyt adtak. A 90-es évek elején sikerült elérnem – részben peres úton, részben peren kívül –, hogy a magyar állam minden olyan HIV-fertőzött személynek kártalanítást fizessen, akik transzfúzió útján fertőződtek meg. Ez pokolian nagy munka volt, több évig tartott. Felemás érzéseim vannak ezzel kapcsolatban: örömteli volt, amikor valaki időben megkapta, és tudta élvezni az előnyeit, de sajnos előfordult, hogy az érintett időközben meghalt.
Dicsekvéssel mondom: egész életemben semmiféle kitüntetést nem kaptam, viszont az egyetlen ügyvéd vagyok az országban, aki Freddy Mercury-díjat kapott. Szentendrén ketten kaptuk meg ezt a kitüntetést, a másik díjazott Kertész Péter újságíró. A díjat elsősorban a prevenciós munkámért kaptam. 25 éve végzek önkéntes munkát a HIV-pozitívok és az AIDS-esek körében, alapító tagja vagyok a PLUSS Egyesületnek.
Április 1-jén nyugdíjba ment, és szünetelteti ügyvédi praxisát. Mi motiválta a döntéshozatalban?
Nehéz döntés volt, de önkéntes. Döntésemet nem egészségügyi okok miatt hoztam meg, nem untam meg a munkát, nem fáradtam bele, nem égtem ki, amit elsősorban az alaptermészetemnek köszönhetek: kíváncsi vagyok, és ha bárki bejön hozzám, nyugodtan végighallgatom, érdeklődve kérdezem. Úgy gondolom, kíváncsiság és a türelem tekintetében megfeleltem az ügyvédi követelményeknek.
Említettem, hogy önkéntes munkát végzek a HIV-pozitívok és az AIDS-esek körében. Az utóbbi időben nagyon megfogyatkoztak a támogatók – nemcsak anyagi téren, hanem a szellemi, fizikai területen is –, miközben a fertőzöttek és a betegek létszáma drasztikusan emelkedik. Döntésemben nyomós indok volt, hogy szeretnék több feladatot vállalni ezen a területen.
Hogyan képzeli el a nyugdíjas életét?
Izbégen lakom 1976 óta. Nagyon szeretem ezt a városrészt, egyszerű, rendes emberek lakják. Szabadidőmben kertészkedek, olvasok, de nem tudom miért, alig van szabadidőm, mindig van valami kötelezettségem. Igyekszem elmenni mindenhova, ahova hívnak, kiállítás-megnyitóra, összejövetelekre, rendezvényekre. Ha úgy érzem, hogy túl nyugodt a nyugdíjas élet, akkor folytatom az ügyvédi munkát.
Visszanézve az elmúlt évtizedekre, örömet és szomorúságot érzek. Négynemzedékes ügyfeleim is vannak, de az ötödiket már nem fogom szolgálni…
Németh Erika
1973-ban végeztem az ELTE-n, 1974-től dolgozom a városban ügyvédjelöltként, a szakvizsgát 1976-ban tettem le. Akkoriban az Ignatovity-Dumtsa utca sarkán volt az ügyvédi munkaközösség, innen költöztünk a Városház térre. A rendszerváltoztatás után jogszabályi változások következtében megszűntek a munkaközösségek, mindenki egyéni ügyvéd lett. '93 januárjában költöztünk a mostani Bükkös-parti irodába három kollégámmal, akikkel a hosszú évek barátságba kerültem, hiszen természetes volt, hogy segítsük egymást. A társaim Turi-Kovács Béla és Bíró András voltak, később Béla helyére Tasnádi László jött. Ma már mindegyikünk nyugdíjas…
Pályafutása kezdetétől nagyon aktívan részt vett a város közéletében.
Már a tanácsrendszerben is külsős tagja voltam a jogi bizottságnak, ezt a munkát folytattam az önkormányzati rendszerben is. Hosszú ideig voltam a Skanzen és a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának jogtanácsa, a szakorvosi rendelőben pedig a jogsegélyszolgálatot vezettem.
Az elmúlt negyven év alatt óriási átalakulások történtek a társadalom minden területén. Hogyan érintették ezek a változások a jog területét?
Rengeteg jogszabály változott, a rendszerváltástól függetlenül és annak következtében is. Sok olyan jogterületet kellett megtanulni, amiről az egyetemen alig tanultunk, például a társasági jogról, a civilszervezetekről alig néhány oldal volt a tankönyvekben. Folyamatosan képeznünk kellett magunkat, de ez ilyen szakma, kortól és országtól függetlenül szükség van erre.
Örök kérdés, hogy a jogban mennyire érvényesül(het) az igazság. Ön mit gondol erről?
Sajnos előfordulhat, hogy egy döntés megfelel ugyan a jogszabálynak, de nem az igazságnak. Részben a jogszabályok is hibásak lehetnek. Vannak olyan ügyeim, amelyekben a bírói ítéletet változatlanul nem tartom sem igazságosnak, sem jogszerűnek, de vannak olyanok is, amikor be kellett látnom, hogy
helyes döntést hozott a bíróság, még ha az ítélet nem is volt számomra kedvező. Általánosságban azt kell mondanom, ha nem is mindig tetszett egy bírói döntés, döntő mértékben megfelelően jártak el a bíróságok.
Más kérdés, hogy lehetne gyorsabb az ítélethozatal, hiszen a több éves pereskedés nem jó senkinek: a bírónak és az ügyfélnek sem. Az elhúzódás oka részben a túlterheltség, a segítő bírósági dolgozók alacsony létszáma, a gyenge technikai felszereltség, a szakvélemények igen lassú elkészülése, illetve maguknak az ügyfeleknek és az ügyvédeknek a sokszor nem etikus, perelhúzó tevékenysége. A praxisomban a rekord 19 év volt, egy ügyben ennyit kellett várni az ítélethozatalra.
Ha már szóba került az etika: több cikluson keresztül elnöke volt az ügyvédi kamara etikai bizottságának. Hogyan látja ebből a szemszögből a szakmát, történtek-e változások az elmúlt időszakban?
A rendszerváltozás előtt a járásunkban 8-10 ügyvéd volt, most pedig 55. Nem indokolt ez a mértékű növekedés, mert ennyivel nem nőtt meg sem az ügyek száma, sem a fizetőképes ügyfélkör – a kenyérharc során pedig sajnos nem mindig etikus a viselkedés. A másik, szerintem nagyon fontos változás, hogy annak idején az ügyvédi munkaközösségben – Szentendre egyébként híres volt a jó közösségéről – a jelölteket nevelték, tanították, nemcsak a jogra, hanem a megfelelő magatartásra, az etikára is. Ma már a fiatal ügyvédek ezeket a viselkedési normákat nem ismerik megfelelően, bár ennek társadalmi okai is vannak, hiszen nem hozzák magukkal ezeket a családból, az iskolából. A kamarában végzett tevékenységem során azt tapasztaltam, hogy akik ügyvédi munka-
közösségben voltak jelöltek, illetve ügyvédek, azokkal szemben ritkábban és enyhébb panaszok merültek fel, mint a többieknél.
Mit tart a legnagyobb sikerének a pályáján?
A siker fokmérője az ügyfél. Talán az egyik legnagyobb elismerés, ha az ellenérdekű ügyfél – az ellenfél szót soha nem használom – kéri a segítségemet egy másik ügyben. A sikernek egyébként sok formája van: sikernek élem meg az olyan „apró dolgokat” is, amikor például egy gyermekelhelyezési ügyben az édesapa megkapja a gyermekét, siker, ha a bontóper során kibékülnek a házastársak.
Büszke vagyok arra, hogy több alkotmányjogi panaszomnak is helyt adtak. A 90-es évek elején sikerült elérnem – részben peres úton, részben peren kívül –, hogy a magyar állam minden olyan HIV-fertőzött személynek kártalanítást fizessen, akik transzfúzió útján fertőződtek meg. Ez pokolian nagy munka volt, több évig tartott. Felemás érzéseim vannak ezzel kapcsolatban: örömteli volt, amikor valaki időben megkapta, és tudta élvezni az előnyeit, de sajnos előfordult, hogy az érintett időközben meghalt.
Dicsekvéssel mondom: egész életemben semmiféle kitüntetést nem kaptam, viszont az egyetlen ügyvéd vagyok az országban, aki Freddy Mercury-díjat kapott. Szentendrén ketten kaptuk meg ezt a kitüntetést, a másik díjazott Kertész Péter újságíró. A díjat elsősorban a prevenciós munkámért kaptam. 25 éve végzek önkéntes munkát a HIV-pozitívok és az AIDS-esek körében, alapító tagja vagyok a PLUSS Egyesületnek.
Április 1-jén nyugdíjba ment, és szünetelteti ügyvédi praxisát. Mi motiválta a döntéshozatalban?
Nehéz döntés volt, de önkéntes. Döntésemet nem egészségügyi okok miatt hoztam meg, nem untam meg a munkát, nem fáradtam bele, nem égtem ki, amit elsősorban az alaptermészetemnek köszönhetek: kíváncsi vagyok, és ha bárki bejön hozzám, nyugodtan végighallgatom, érdeklődve kérdezem. Úgy gondolom, kíváncsiság és a türelem tekintetében megfeleltem az ügyvédi követelményeknek.
Említettem, hogy önkéntes munkát végzek a HIV-pozitívok és az AIDS-esek körében. Az utóbbi időben nagyon megfogyatkoztak a támogatók – nemcsak anyagi téren, hanem a szellemi, fizikai területen is –, miközben a fertőzöttek és a betegek létszáma drasztikusan emelkedik. Döntésemben nyomós indok volt, hogy szeretnék több feladatot vállalni ezen a területen.
Hogyan képzeli el a nyugdíjas életét?
Izbégen lakom 1976 óta. Nagyon szeretem ezt a városrészt, egyszerű, rendes emberek lakják. Szabadidőmben kertészkedek, olvasok, de nem tudom miért, alig van szabadidőm, mindig van valami kötelezettségem. Igyekszem elmenni mindenhova, ahova hívnak, kiállítás-megnyitóra, összejövetelekre, rendezvényekre. Ha úgy érzem, hogy túl nyugodt a nyugdíjas élet, akkor folytatom az ügyvédi munkát.
Visszanézve az elmúlt évtizedekre, örömet és szomorúságot érzek. Négynemzedékes ügyfeleim is vannak, de az ötödiket már nem fogom szolgálni…
Németh Erika
