2015. június 5., 14:45

Rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 130090/651/2015. bü. ügyszámon ismeretlen tettesek ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen tettesek 2015. május 8-án 17 óra 30 perc és 19 óra 30 perc közötti időben Szentendrén, a Lajos-forrás közelében megrongálták a sértett – parkolóban álló – személygépkocsiját.

A jármű tulajdonosa elmondta, hogy amikor visszaért a parkolóba ott három fiatalt látott, akik italos üvegeket dobáltak. Egyikükről a sértett elmondása alapján grafika készült.

A fiatal – farmernadrágot viselő – fiú 20-25 év körüli, körülbelül 170-180 centiméter magas, vékony testalkatú, haja világos, oldalt felnyírt. Arca feltűnően szögletes formájú.

A fiatalok kerékpárral voltak és hátizsák volt náluk.

A Szentendrei Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a grafikán látható ismeretlen fiatal kilétéről vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Szentendrei Rendőrkapitányságon vagy tegyen bejelentést a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, illetve az ingyenesen hívható 06-80-555-111 “Telefontanú” zöld számán (h.-cs.: 8-16, p.: 8-13) vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

rendor_rongalo

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
ked 09

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
ked 09

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
ked 09

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
ked 09
ked 09

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
ked 09
ked 09
ked 09
ked 09

Dunavirágmentés Szentendrén

augusztus 9.. 19:00 - 22:00
sze 10
csü 11

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
pén 12

Római kori dunai őrhajó Szentendrén

augusztus 12. - augusztus 13.
pén 12
szo 13

Galaxisok koncert a Barlangban

augusztus 13.. 20:00 - 22:00
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26