2015. július 28., 13:30
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Augusztus 2-án, vasárnap 20 órakor lép fel a Parno Graszt zenekar a MűvészetMalom udvarán, ahol az eddig megjelent négy albumuk összeválogatott dalaiból adnak 1,5 órás koncertet, autentikus cigánytánccal színesítve, mely fellépéseiknek elmaradhatatlan része.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Paszab faluból származó roma folkzenekar 2002-ben a Rávágok a zongorára című albumával került az európai világzenei rádiósok sikerlistájának hetedik helyére, majd 2005-ben egy svájci zenei szakfolyóirat a tíz legjobb zenekar közé sorolta. Az együttes ennek köszönhetően a hazai és nemzetközi érdeklődés fókuszába került.

A Parno Graszt jelentése Fehér ló (a fehér a tisztaság jelképe, a ló a szabadságé). A zenekar alapfelállása szűken tíz tag. Magyarul és romani nyelven énekelnek, a nyelveket akár egy dalban is váltogatva. Zenei motívumaikat közvetlen környezetükben gyűjtötték, ott, ahol a mai napig is élnek, így zenéjük megőrizte ősi, eleven karakterét. Előadásmódjuk keresetlen és természetes, tele frissességgel, könnyedséggel és bámulatos pörgéssel.

Szoboszlay Zoltán, az együttes menedzsere elmondta, hogy az együttesnek rengeteg felkérésre van: az év első felében külföldön jártak, nyáron elsősorban hazai és határközeli helyszíneken lépnek fel. „A közönség mindenhol túláradó szeretettel fogad minket. Nagy a rajongótáborunk kortól, nemtől, nemzetiségtől függetlenül, itthon és külföldön egyaránt. Ez az autentikus zene széles réteghez elér, mert mentes mindenféle erőlködéstől, túlcifrázástól. Az együttes tagjai nem akarnak mások lenni, mint akik, az évek során megtartották azt a kedvességet, egyszerűséget és vidámságot, ami zenéjüket leginkább jellemzi. Nagy sikernek tartjuk, hogy októberben a budapesti világzenei expó, a Womex nulladik napján a Parno Graszt is fellép a 95 pályázatból kiválasztott tíz zenekar között.”

 

A zenekar tagjai: Oláh József (ének, gitár, tambura), Balogh Géza (ének, gitár, tánc), Jakocska János (ének, gitár), Oláh János (nagybőgő), Oláh Krisztián (tangóharmonika), Németh István (szájbőgő, kanna), Horváth Sándor (ének, kanál, tánc), Balogh Mária (ének, tánc), Váradi Mária (ének, tánc).

Lemezeik: Rávágok a zongorára (2002), Járom az utam (2004), Ez a világ nekem való (2007), Reggelig mulatok (2011)