2016. augusztus 22., 14:29
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Sok-sok kiállítás, performansz, tárlatvezetés, koncert, irodalmi est, filmvetítés és előadás Szentendre történelmi belvárosában. A kiállítások és a programok tematikusan kapcsolódnak egymáshoz. Az Art Capital mind jellegét, mind nagyságát tekintve egyedülálló. A hagyományteremtő szándékkal megrendezett projekt egyik célja, hogy a kiemelkedő művészeti hagyománnyal rendelkező Szentendre – ahol ma is mintegy 130 képzőművész él – újra betölthesse hivatását: legyen újra a képzőművészet magyar fővárosa. A kiállításokon a nemzetközi és a hazai kortárs képzőművészet meghatározó képviselőinek munkái láthatóak.

A kiállítások és a programok arra reflektálnak, hogy a nagyvárosi életforma és a határidők szorításában hogyan változik életünk tempója. Miképpen jár ez együtt az idő felgyorsulásának képzetével, és lehetnek-e olyan kivételes pillanatok, amikor az idő hirtelen mégis lelassul, megáll vagy kitágul? Válhat-e a múlt fikcióvá, a mítoszok és legendák, a tudomány által kanonizált történelem sodrában hogyan él meg a privát emlékezet? Ma már az okostelefonunkkal mindent megörökítünk, de hogyan viselkednek ezek az „ellesett pillanat” privát képek, amikor tömeget alkotva kerülnek fel az internetes felületekre? Van-e fiatalságkultusz és mennyire van ez barátságos viszonyban az idővel?

Az Elvesztegetett idő címet viselő központi kiállítás helyszíne a MűvészetMalom. Kiemelt kiállítási helyszín a Ferenczy Múzeum, a Barcsay Múzeum, a Vajda Lajos Múzeum, az Ámos Imre – Anna Margit Emlékmúzeum, a Kmetty Múzeum és a Szentendrei Képtár, de köztereken szintén lesznek tárlatok, az egyik projekt helyszíne pedig a Duna.

ART CAPITAL
A nulladik év
2016. augusztus 27. – október 16.
20 kiállítás 60 program 90 alkotó
SZENTENDRE, A KÉPZŐMŰVÉSZET MAGYAR FŐVÁROSA

 

A gyönyör visszhangja – Ef Zámbó István kiállítása a Ferenczy Múzeum Szentendre termében

Anna Margit új kiállítása

Vincze Ottó: River-pool –  Víziballonok a Dunán

 

artcap