2015. november 16., 21:57
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Az 1+1 konstrukcióban, önkormányzati hozzájárulással újult meg a Pataksor utca 75 méter hosszú szakasza. Az összesen csaknem kétmillió forint értékű beruházás átadójára új utcanévtábla is készült, és a zsákutca táblát is visszahelyezték a lakók kérésére. 

Tavasszal második alkalommal hirdette meg az önkormányzat az 1+1 akciót: a lakossági önerős út- és járdaépítésekhez, felújításokhoz önkormányzati hozzájárulás igényelhető az összköltség 50%-áig. Pályázatot nyújthat be minden szentendrei lakó- és utcaközösség, vállalkozás, mely egy adott útszakasz építése, felújítása céljából polgári jogi társaságot alakít. Számos érdeklődő mellett a programra eddig 10 utcaközösség jelentkezett, közülük 8 esetében valósulhat meg a program. A nyolc útszakasz összesen 15.714.000 Ft önkormányzati hozzájárulással újul meg. A Pataksor utcai mellett a program során elkészült már a József Attila és a Rügy utcai beruházás is. Még idén átadják az Eötvös lépcsőnél lévő felújított szakaszt, valamint várhatóan a Nagyváradi és az Áfonya utcát, jövőre pedig a Kertész és Pézsma utcában felújított szakaszokat.

A Pataksor utcában egy 75 méteres szakaszt újítottak fel önkormányzati segítséggel. A különleges eljárással készült aszfaltozás 1.965.960 Ft-os összköltségéhez 50%-ot, 982.980 Ft-ot adott a város önkormányzati hozzájárulásként.

Az átadón Verseghi-Nagy Miklós polgármester köszöntötte a megjelenteket. Üdvözölte az összefogást, melynek eredményeként már több utca kapott új útburkolatot. Mint mondta, Szentendrén több mint 120 km-nyi javításra, szilárd burkolatra váró belterületi út van, ami rövid távon nem megoldható feladatot jelent. Hangsúlyozta azonban, hogy a lakosság és az önkormányzat összefogásával utcánként, szakaszonként haladva csökkenthető a felújítandó utak aránya.

A Pataksor utca felújított szakaszát Verseghi-Nagy Miklós polgármester és Török Balázs városfejlesztési polgármester adta át.

Az átadóra a lakók két korábbi kérése is teljesült: az utca új utcanévtáblát kapott, és visszaállították az évekkel ezelőtt eltűnt zsákutca táblát is.

Az 1+1 egy programot – volumene növelésével – jövőre folytatja az önkormányzat.