2015. november 12., 17:28
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Rotary Club Szentendre gyűjtésének köszönhetően az idei tanévre megújult a Bárczi Gusztáv Általános Iskola udvari sportpályája. 2015. november 11-én szikrázó napsütésben, ünnepélyes keretek között adták át a létesítményt az iskolában a club elnöksége, a KLIK és az önkormányzat képviselői, valamint a diákok és az iskola oktatói részvételével.

Mint azt Albert István, a Rotary Club Szentendre elnöke elmondta, közel egyéves előkészítés és forrásgyűjtés után, július végén kezdődött el a Kovács László utcai iskolában a sportpálya gumilapjainak cseréje, s a nyár végére már elkészült a munka. A közel hárommilliós beruházáshoz több forrásból gyűlt össze a pénzügyi háttér: a club szervezésében indított teniszverseny nevezési díjaiból befolyt összeghez társult a rendezvény szponzorától, az Erste Banktól kapott félmillió forint, a tavalyi adventi gyűjtés adományai, a P’Art Moziban rendezett jótékonysági vetítés bevétele, a fenntartó, a KLIK egymillió forintos hozzájárulása, és nem utolsósorban magánszemélyek és a lelkes szülők erőn felül gyűjtött hozzájárulásai.

A sportpálya felújítását végző helyi vállalkozó maximálisan magáénak érezve a feladatot, nagy odafigyeléssel, gyorsan és precízen végezte el a munkákat.

A speciális nevelési igényű gyerekek fejlődéséhez elengedhetetlen a sok mozgás, így a sportfelszerelések, a tornaterem, a sportpálya lényeges háttere oktatásuknak. A rendezvényen a gyerekek nagy örömmel vetették magukat a játékos cukorka-kereső és labdajátékokba tanáraik és diáktársaik buzdítása mellett.

A Rotary Club Szentendre kiemelten fontosnak tartja a város tehetséges fiataljainak ösztönzésén túl a „hendikeppel” induló gyermekek és az elesett vagy hátrányos helyzetbe került felnőttek támogatását. Programjukban négy éve indult útjára a „Bízz magadban” tanulmányi ösztöndíj reál és humán kategóriában. Idén nyáron az önkormányzat és a Rotary közös támogatásával kapott új gépkocsit a Gondozási Központ, ezen kívül rendszeresen támogatják „leves-jegyekkel” a helyi hajléktalan otthon lakóit, s fontos küldetésük még a speciális gondozást-oktatást igénylő gyerekek támogatása is. Legközelebb a Bárczi iskola eszközbeszerzésére – például új projektor vásárlásához – keresnek forrásokat.

Gyerekek a gyerekekért címmel jótékonysági koncertet hirdettek meg a Vujicsics Tihamér Zeneiskola növendékeinek részvételével az ‘Értelmi Fogyatékos Gyermekek Oktatásáért, Neveléséért Alapítvány’ javára. A koncert bevétele szintén a szentendrei Bárczi Gusztáv iskola diákjainak javát szolgálja. A koncert helyszíne a Városháza Díszterme lesz november 20-án 18 órától.

A Rotary Club Szentendre szokásos jótékonysági standjával november 28-tól találkozhatunk a Fő téren, az Advent Szentendrén programsorozat ideje alatt.