2022. január 18., 15:49

2021-ben Csörgő Tamás, Görbe Alexandra és Mányoki Ádám nyerte el a Barcsay Jenő szellemi örökségéhez kötődő szakmai kitüntetést. A kitüntetéseket a kiállítás megnyitóján Kónya Ferenc, a Barcsay alapítvány elnöke adta át a fiatal művészeknek.

A január 14-én nyílt kiállítás megnyitóján Prosek Zoltán múzeumigazgató mondott köszöntőt, majd Feledy Balázs művészeti író Barcsayt idézve nyitotta meg a tárlatot: „Életem legnagyobb ajándéka, hogy festő lehettem, és sohasem kellett hűtlenné válnom önmagamhoz”.

A Barcsay-díj történetének kezdetéhez 1989-ig kell a naptárban visszalapozni. Ebben az évben az ikonikus szentendrei festő, Barcsay Jenő emlékére testvére, Barcsay Erzsébet fiatal művészeket támogató elismeréseket alapított. A Barcsay-jutalmat a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanárai olyan diákoknak ítélik meg, akik rajzkészségük révén méltó követői a mesternek. A másik kitüntetés a Barcsay-díj, melyet már végzett, fiatal, 35 év alatti képzőművészek nyerhetnek el. 2006-tól a Barcsay-díj odaítélésének hagyományát a jogörökös Kónya házaspár vitte tovább a Szentendrén alapított Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvánnyal. Az alapítvány pályázatára jelentkező fiatal művészek munkáinak elbírálásában a kuratórium tagjai: Aknay János Kossuth-díjas festőművész, Bereznai Péter és Baksai József Munkácsy-díjas festőművészek, Kónya Ferenc alapító, kuratóriumi tag és Feledy Balázs művészeti író, a kuratórium elnöke vesz részt. Az alkotásoknak nem kell feltétlenül kapcsolódniuk Barcsay absztrakt művészeti látásmódjához. A díjazás fő szempontja, hogy olyan feltörekvő, fiatal festők szakmai útját segítse, akik az alkotás iránti alázatukkal és tehetségükkel kitűnnek kortársaik közül.

A kiállítás megtekinthető: 2022. január 15. és 30. között, csütörtöktől vasárnapig, 10:00-18:00-ig.
Helyszín: Vajda Múzeum (Hunyadi u. 1.)

 Fotók: © Ferenczy Múzeumi Centrum / Deim Balázs

 

 

 

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
csü 18

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
csü 18

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
csü 18

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
csü 18
csü 18

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
csü 18
csü 18
csü 18

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
csü 18
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
pén 19

Pörkölt Projekt koncert

augusztus 19.. 20:00 - 21:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26
pén 26
vas 28