2019. augusztus 24., 14:59

A nyárral 2019 augusztusának utolsó hétvégéjén a 2019-es Art Capital is elbúcsúzik. A záró hétvégén fesztiválsétával, különleges tárlatvezetésekkel, irodalmi és zenei programokkal, családi kalandjátékkal, felnőtteknek szóló meseterápiás foglalkozással, stand-up esttel és egy rendhagyó színházi előadással várnak mindenkit a Ferenczy Múzeumi Centrum kiállításain – ahol az Art Capital tárlatai meghosszabbított nyitvatartással lesznek majd látogathatók. (Augusztus 30–31-én, pénteken és szombaton 10-től 21 óráig, szeptember 1-jén, vasárnap pedig 10-től 19 óráig.)

A szeptember aztán több eseménnyel is Rómában kezdődik majd Szentendre és az FMC számára. Szeptember 10-én 10 órakor Kucsera emlékmise kezdődik a római Szent Péter Bazilika magyar kápolnájában a Ferenczy Múzeumi Centrum szervezésében, majd szeptember 12-én „Felvonulás. Tűrt és tiltott művészet Szentendrén a Kádár-korszakban” címmel nyílik tárlat a Palazzo Falconieriben, azaz a Római Magyar Akadémia épületében. A kiállítás a nyolcvanas évek szentendrei szcénáját, a korszak magyar ellenkultúrájának emblematikus, a kortárs művészetre máig nagy hatással bíró helyszínét és közösségét mutatja be a Ferenczy Múzeumi Centrummal, illetve Szentendre önkormányzatával közös szervezésben.
A római eseménysorozat október 13-án egy szabadtéri tárlattal zárul, amikor is a
Szentendrei Szabadtéri Tárlat 51 évvel ezelőtti elindulásának alkalmából szentendrei művészek művei lesznek majd láthatók a Trasteverén – Róma bohém negyedében, a Tevere „budai”, még pontosabban „szentendrei” oldalán.

« 2023. szeptember » loading...
h K s c p s v
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
ked 26

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
ked 26

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.
ked 26

Mozdulj, Szentendre!

szeptember 2. - szeptember 30.