Fülöp Zsolt polgármester és Süllei László általános érseki helynök aláírásával, Szentendre Város Önkormányzata és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye között településrendezési szerződés jött létre. A többfordulós egyeztetéseket követően létrejött szerződés értelmében Izbég-Csicserkó városrész intézményi vegyes területén, a Vasvári Pál és Fürj utca találkozásánál létesülhet az új 4-6 csoportos Katolikus óvoda.
A Főegyházmegye a településrendezési eszközök módosításának és a telkek belterületbe vonásának összes költségén felül bruttó 40 millió forinttal járul hozzá az óvoda körüli közterületi fejlesztések megvalósításához. Ez azt jelenti, hogy az óvoda kiviteli terveinek elkészítését és építési engedélyének kiadását követően az óvodával határos útszakaszokon a Vasvári Pál és Fürj utca régóta várt csapadékvíz-elvezetésének és szilárd útburkolatának kiépítése is megkezdődhet.
A településrendezési szerződés szerint, az óvoda területén létesítendő (magán)parkolón túl, a Főegyházmegyének a Vasvári Pál utcában a további, közhasználatra átadott parkolók helyét is biztosítania kell.
Az óvoda építéséhez szükséges településrendezési eszközök módosítását, kiviteli tervek elkészítését és építési engedélyezési eljárás lefolytatását követően az óvoda és a környező közterületi fejlesztések legkorábban 2022-ben kezdődhetnek meg.