2015. november 26., 14:31

Az Advent a Karácsonyt előkészítő várakozást jelenti, s a Megváltó eljövetelére emlékeztet. A december 25-ét megelőző 4 hetes időtartam első alkalma mindig a Karácsony előtti negyedik vasárnap. Kezdetét sokáig harangszóval jelezték. Hagyományos vallásos alaphangulatát Közép-Európa-szerte a hajnali mise, a roráté jelenti, melyhez a hiedelem szerint mágikus eljárások is fűződtek. Ez időszakban jártak például régen a falvakban kántálni, de ekkorra estek az olyan fontosabb jeles napok is, mint az András, Borbála, Miklós, Luca, vagy a téli napforduló ideje. Az ünnephez köthető adventi koszorú viszonylag fiatal szimbólum, hiszen először 1840-ben egy német evangélikus lelkész készítette el egy felfüggesztett szekérkerékből, amelyen minden nap egy gyertyával többet gyújtott meg. Később a kereket koszorúvá alakították, és szép lassan szokássá vált katolikus körökben is az elkészítése.

Adventi programok 2015.

Programfüzet letölthető innen

November 28. szombat

10:00-13:00, Kívánságok tere
ASZFALTVÁSÁR GYEREKEKNEK

Az ART6 Szalon aszfaltvásárt szervez a gyerekeknek, akik a program keretében elhozhatják megunt, de jó állapotban lévő játékaikat, könyveiket, gyűjteményeiket, hogy eladhassák vagy elcserélhessék azokat. A vásáron való részvétel jelképes részvételi díjhoz kötött, amely 100 Ft-os helypénzt jelent előre jelentkezés esetén. Ezért cserébe a szervezők biztosítják a helyszínt, a meleg teát, a jó hangulatot, valamint segítenek abban is a gyermekeknek, hogy az el nem adott játékaik közül, amit szívesen továbbajándékoznának, az bedobozolásra kerüljön és eljusson a Mikulás Gyárba. További információ a 0626/952-362-es telefonszámon. (A vásárt követően 13:00 órától gyermek divatbemutatóra is sor kerül majd az Art6 Szalon szervezésében.)

10:00, DMH (Duna-korzó 11/a)
INTERAKTÍV JÁTÉK KERTÉSZ KATÁVAL ÉS A SZENTENDREI GYERMEKSZÍNHÁZ ÉS KREATÍV SZÍNHÁZI STÚDIÓVA
L
A foglalkozást követően adventi koszorút készíthetnek a gyerekek.

10:00-16:00, Skanzen (Sztaravodai út)
ADVENTI HÉTVÉGE A SKANZENBEN
Advent első hétvégéjén a Skanzenbe látogatók elkészíthetik saját adventi koszorújukat, vagy karácsonyi ajtódíszüket, és az adventi böjt jegyében káposztás kocka készül valódi, ott és akkor gyúrt házi tésztából.

V8 Uszoda (Kálvária út 18.)
CSALÁDI NAP ÉS GARÁZSVÁSÁR

11:00-13:00, DMH (Duna korzó 11/a)
ADVENTI BÜTYKÖLDE
Adventi koszorú készítés Szöllősi Katival. A részvétel ingyenes.

16:00, Evangélikus templom (Apor híd)
ANGYALI ÜDVÖZLET
Az Evangélikus és a Református óvoda óvónőinek és óvodásainak játéka.

16:00, V8 uszoda (Kálvária út 18.)
SCHWARTZ DÁVID ÉS BARÁTAI

17:00 Szentendrei Református Gimnázium (Áprily tér 5.)
LEVENTE GÁLA
Sok szeretettel hívják Önt és kedves családját a Levente Alapítvány adventi programjára. Az idei gálát adventi vásárral teszik színesebbé, ahol szentendrei képző- és iparművészek portékáiból válogathatnak az érdeklődők 17.00 órától, ezt követően 18.00 órától pedig Szotyori Nagy Gábor orgonaművész hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők. A belépődíj felnőttek részére 1.000 forint. A jegy egyben tombola is, amellyel értékes ajándékokat nyerhetnek. A sorsolásra a koncert utáni fogadáson kerül sor. Diákok részére a belépés díjtalan.

21:00, DMH (Duna korzó 11/a.)
ELEVENKERT – ELEVENSZOMBAT
21:00 Lions of Suburbia koncert
22:30 Kettő kettő tánczenekar koncert
00:30 JD Littlehead

ROTARY HÁZ
Az adventi vásárban ez évben is advent valamennyi hétvégéjén forralt bort kínálnak a Rotary tagjai hagyományos jótékonysági gyűjtésükön, melynek bevételét a Bárczy Iskola és egy szentendrei diák támogatására fordítják majd tanulmányi ösztöndíj formájában.
November 29. vasárnap

10:00-16:00, Skanzen (Sztaravodai út)
ADVENTI HÉTVÉGE A SKANZENBEN
Advent első hétvégéjén a Skanzenbe látogatók elkészíthetik saját adventi koszorújukat, vagy karácsonyi ajtódíszüket, és az adventi böjt jegyében káposztás kocka készül valódi, ott és akkor gyúrt házitésztából.

10:00, Református templom (Rákóczi út 14.)
ZENÉS ISTENTISZTELET
A Szentendrei Református Egyházközség Adventi Zenés Istentisztelete a Szentendrei Református Kórus szolgálatával. Vezényel: Bokorné Forró Ágnes.

17:00, Fő tér
ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS
17:00 A harangjátékot követően az első gyertyát meggyújtja Verseghi-Nagy Miklós polgármester és Zakar Katalin, a Zeneiskola igazgatója, majd köszöntőt mond Szentendre Város polgármestere.
17:10 Közös ima Dani Zsolt baptista lelkésszel.
17:15 Tűzzsonglőr-bemutató karácsonyi zenére és adventi fényfestés.

ROTARY HÁZ
Az adventi vásárban ez évben is advent valamennyi hétvégéjén forralt bort kínálnak a Rotary tagjai hagyományos jótékonysági gyűjtésükön, melynek bevételét a Bárczy Iskola és egy szentendrei diák támogatására fordítják majd tanulmányi ösztöndíj formájában.
December 2. szerda

10:00, Vujicsics Tihamér Zeneiskola (Dunakorzó 16.)
MUZSIKÁS MIKULÁS A ZENEBÖLCSIBEN
A belépés díjtalan.

10:00, Virágoskert Családi Napközi (Dózsa Gy. út 10.)
ADVENTI KÉZMŰVESKEDÉS
Szeretettel várják ezen a délelőttön egy vidám, adventi játékra a 2-4 év körüli gyermekeket, a szüleikkel együtt. A foglalkozás ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, melyet a +3620/971-3575-ös telefonszámon.

18:00, Pest Megyei Könyvtár (Pátriárka u. 7.)
ZSíROS KENYÉR EXTRÁKKAL – FÁBIÁN JANKA íRÓNŐ
Fábián Janka írónővel beszélget Móricz János, a Pest Megyei Könyvtár munkatársa. A program díjtalan.

December 5. szombat

18.00, V8 Uszoda és Szabadidőközpont (Kálvária út 16/c)
JÓTÉKONYSÁGI KONCERT
Fellép: Schwartz Dávid.

8.00, V8 Uszoda és Szabadidőközpont (Kálvária út 16/c)
VI. V-8 KUPA INTEGRÁLT ÚSZÓVERSENY

10:00-16:00, Skanzen (Sztaravodai út)
KÉSZÜLŐDÉS A KARÁCSONYRA, TALÁLKOZÁS A MIKULÁSSAL
Mikulás hétvégéjén nemcsak a nagyszakállú, bozontos szemöldökű Szent Miklóssal találkozhatnak a gyerekek a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, hanem folytatódik a karácsonyi készülődés mézeskalácssütéssel, kukoricapattogtatással, sült gesztenyével, karácsonyfadísz-készítéssel.

10:00-14:00 Pest Megyei Könyvtár (Pátriárka u. 7.)
KARÁCSONYI SZÖSZMÖTÖLŐ A KÖNYVTÁRBAN
Kézműves foglalkozás kicsinek és nagyoknak a könyvtár előcsarnokában, készíts Te is személyre szóló, egyedi ajándékot szeretteidnek! A rendezvény díjtalan, minden érdeklődőt, kortól függetlenül, szeretettel várunk.

16:00, Fő tér
PÁSZTORJÁTÉK
A Püspökmajori óvoda óvónőinek és óvodásainak előadásában.

18:00, Kecskés Együttes próbaterme (Dumtsa J.u.7-Ignatovity u. 2. sarok.) MIKULÁSI ÉS ADVENTI ZENE
Belépődíj nincs, adományokat a rendezvények költségeire köszönettel fogadunk. 20/591-11-61; www. kecskesegyuttes.hu

ROTARY HÁZ
Az adventi vásárban ez évben is advent valamennyi hétvégéjén forralt bort kínálnak a Rotary tagjai hagyományos jótékonysági gyűjtésükön, melynek bevételét a Bárczy Iskola és egy szentendrei diák támogatására fordítják majd tanulmányi ösztöndíj formájában.
December 6. vasárnap

10:00-16:00, Skanzen (Sztaravodai út)
KÉSZÜLŐDÉS A KARÁCSONYRA, TALÁLKOZÁS A MIKULÁSSAL
Mikulás hétvégéjén nemcsak a nagyszakállú, bozontos szemöldökű Szent Miklóssal találkozhatnak a gyerekek a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, hanem folytatódik a karácsonyi készülődés mézeskalácssütéssel, kukoricapattogtatással, sült gesztenyével, karácsonyfadísz-készítéssel.

10:00, Szentendrei Református Gimnázium (Áprily tér 5.)
ORGONAZENÉS ISTENTISZTELET

9:30, Fehér Ház (Duna-korzó 18.)
JÓTÉKONYSÁGI FUTÓVERSENY
Szentendrei Kinizsi Honvéd Sportegyesülettel közösen, melynek nevezési díja tartós élelmiszer, édesség. Ezeket az adományokat a Szentendrei Karitasz juttatja el a rászorulóknak.
Táv: 2 km, futva, kocogva, sétálva, babakocsival
Pálya: Duna-korzó – szervízút/kerékpárút
09:30-tól: regisztráció, nevezés
10:45: közös bemelegítés a Mikulással
11:00: rajt

17:00, Fő tér
ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS

17:00 A harangjátékot követően a második gyertyát meggyújtja Jelesné Tóth Ildikó gyermekorvosi asszisztens és Kocskovszki István törzszászlós, majd verset mond: Erdélyi Anna.
17:10 Közös ima Szénási László református lelkésszel.
17:15 Alkalmi dalárda és adventi fényfestés.

ROTARY HÁZ
Az adventi vásárban ez évben is advent valamennyi hétvégéjén forralt bort kínálnak a Rotary tagjai hagyományos jótékonysági gyűjtésükön, melynek bevételét a Bárczy Iskola és egy szentendrei diák támogatására fordítják majd tanulmányi ösztöndíj formájában.
December 7. hétfő

18:00, Apor híd
APOR HÍD DÍSZÍTÉS

A Szeresd Szentendrét Egyesület ismét ünnepi díszbe öltözteti az Apor hidat. Akinek van kedve, csatlakozzon! Hozzon fenyőágat, borostyánt, apró díszeket. Fázni garantáltan nem fogunk, hiszen egy kis meglepetéssel várnak mindenkit a szervezők.
December 8. kedd

10:00-19:00, Aranykor Központ I. emeleti tantermek (Duna korzó 18.) KARÁCSONYI KÖNYVVÁSÁR
A Szentendrei Aranykor Központ szervezésében: A könyvvásáron azon könyvek kerülnek, egységesen, 250 forintos áron értékesítésre, amelyeket Önök 2015. november 30-án, hétfőn, 12:30 és 17:00 között, ingyenes adományként, ajándékként elhoznak az Aranykor Központba.(Az átvétel is az emeleti tanteremben történik). Kérjük, hogy csak olyan könyveket hozzanak el, amelyek már feleslegesek az Önök számára, mert átvételi díjat nem tudunk fizetni! Adományként egy személytől maximum 25 darab könyvet veszünk át! A könyvvásár nettó bevételéből a szervezők tavasszal a szentendrei szeniorok számára INGYENES tanfolyamokat szeretnének indítani. Várjuk Önöket december 8-án 10:00 és 19:00 között az Aranykor Központban!

18:00-20:00 PMK (Pátriárka u. 7.)
A SZENTENDREI-SZIGET TÁJTÖRTÉNETE könyvbemutató
December 9. szerda

10:00, Vujicsics Tihamér Zeneiskola (Duna-korzó 16.)
ANGYALVÁRÓ ZENEBÖLCSI
A belépés díjtalan.

10:00, Virágoskert Családi Napközi (Dózsa Gy. út 10.)
ADVENTI KÉZMŰVESKEDÉS
Szeretettel várják ezen a délelőttön egy vidám, adventi játékra a 2-4 év körüli gyermekeket, a szüleikkel együtt. A foglalkozás ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, melyet a +3620/971-3575-ös telefonszámon.
December 11. péntek

16:00, Péter-Pál Templom (Kucsera Ferenc u. 1.)
KÓRUSVESPERÁS
Ünnepélyes adventi gyertyagyújtás a Szent András Iskola kórusainak vezetésével. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, aki szívesen részt venne a kórus- és orgonaművek segítségével átelmélkedett hagyományos énekelt zsoltárimádságon.
December 12. szombat

10:00-16:00, Skanzen (Sztaravodai út)
BETLEHEMES HÉTVÉGE A SKANZENBEN
December 12-13-at a betlehemezésnek és lucázásnak szentelik a skanzenesek, házi szaloncukor fog főni a tűzhelyen, papír betlehemek és karácsonyi ajándékok készülnek, és vasárnap a Lajta táncegyüttes fiataljai játsszák el a Luca-napi rítust portáról portára járva. A látogatók egy kis zacskó lucabúzával térhetnek haza, amit a hagyományok szerint ezen a napon kell elvetni, hogy karácsony napjára üde zöldben pompázzon, és jövő évre jó termést, jó egészséget hozzon a családnak.

10:15, V8 Uszoda és Szabadidőközpont (Kálvária út 16/c)
A FUSZULYKA SZÍNJÁTSZÓ KÖR FELLÉPÉSE
Adventi és betlehemes mesék. A belépés ingyenes.

16:00, Fő tér
BETLEHEMI JÁTÉK

A Bimbó utcai óvoda óvónőinek és óvodásainak játéka, „Menjünk mi is Betlehembe” címmel. Vonulás az Evangélikus templomtól a Fő térig, énekelve.

16:00-19:00, Bajcsy-Zs. u. 3. (központi konyha)
DUNAKANYARI NŐSZIROM EGYÜTTES KARÁCSONYI DÉLUTÁNJA
Fellép a Visegrádi Férfi Dalkör és a Body- Holly Dance club kisiskolás csoportja. A zenét Dömök János szolgáltatja.

18:00, Kecskés Együttes próbaterme (Dumtsa J. u. 7. – Ignatovity u. 2. sarok)
A SZENTENDREI DALMÁTOK ADVENTI ÉS KARÁCSONYI ÉNEKEI
Belépődíj nincs, de adományokat a rendezvények költségeire köszönettel fogadnak.

ROTARY HÁZ
Az adventi vásárban ez évben is advent valamennyi hétvégéjén forralt bort kínálnak a Rotary tagjai hagyományos jótékonysági gyűjtésükön, melynek bevételét a Bárczy Iskola és egy szentendrei diák támogatására fordítják majd tanulmányi ösztöndíj formájában.

11:00, V8 Uszoda (Kálvária út 16/c)
A ZENEISKOLA TANÁRAINAK ÉS NÖVENDÉKEINEK KONCERTJE
Műsoron:
1. Zakar Katalin (tanár) • Richter Annamária (tanár) • Pintér Zita (növendék): Karácsonyi dallamok
2. Kiss Nimród (növendék) • Sudár Róza (növendék) • Dömény Krisztián (tanár): Vitnyédi citerazene és középkori karácsonyi táncok
3. Holló Judit (tanár) és Pap Angéla (tanár) zenél
4. Mile Ferenc (tanár) • Hilbert Petra Katica (növendék) • Németh Márta (növendék): „Oh, come al Ye Faithful” és Silent Night
5. Mészáros Péter (növendék) • Okrutay András (növendék) • Zeller András (növendék) • Marót Márton (növendék): Christophe Beck Frozen
A program ingyenes.
December 13. vasárnap

10:00-16:00,Skanzen (Sztaravodai út)
BETLEHEMES HÉTVÉGE A SKANZENBEN
December 12-13-at a betlehemezésnek és lucázásnak szentelik a skanzenesek, házi szaloncukor fog főni a tűzhelyen, papír betlehemek és karácsonyi ajándékok készülnek, és vasárnap a Lajta táncegyüttes fiataljai játsszák el a Luca-napi rítust portáról portára járva. A látogatók egy kis zacskó lucabúzával térhetnek haza, amit a hagyományok szerint ezen a napon kell elvetni, hogy karácsony napjára üde zöldben pompázzon, és jövő évre jó termést, jó egészséget hozzon a családnak.

10:00, Református templom (Rákóczi u. 14.)
A SZENTENDREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ADVENTI ZENÉS ISTENTISZTELETE
Nyári Kornél Zeneakadémiai hallgató közreműködésével.

10:00 – 20:00, P’Art Mozi (Duna korzó 18.)
MOZIBAZÁR
Rembrandttól a parafadugóig. A P’Art Mozi Baráti Körrel közös rendezésben.

11:00-14:00, Bajcsy-Zs. u. 3. (központi konyha)
KRUMPLIEBÉD
Idén is szeretettel hív mindenkit Tolonics Gyula képviselő a Krumpliebédre, amely egy olyan jó hangulatú, de egyúttal nemes célú összejövetel, melynek lényege, hogy a vendéglátók részéről biztosított szerény ebédért cserébe a résztvevők az aznapi vasárnapi ebédre szánt pénzükkel a szentendrei rászorult családokat támogassák.

15:00-18:00
ADVENTI MŰTEREMSÖPRÉS

A Szentendrei Lakástárlat Alapítvány szervezésében: 5 szentendrei kortárs képzőművész, 5 szentendrei műterem, 5 szentendrei történet. A Szentendrei Lakástárlat Alapítvány meghívja az érdeklődő művészet kedvelő és műértő közönséget az első szentendrei műteremsöprésre. A szervezők a kizárólag csak a műtermekben fellelhető kincsekhez, ereklyékhez, titkokhoz, élményekhez kívánják eljuttatni az érdeklődőket. A kezdeményezés az Alapítvány ‘Szentendrét mindenkinek!’ üzenetét támogatja, melynek célja, hogy minél több szentendrei otthont gazdagítsanak szentendrei kortárs képzőművészeti alkotások. A művészeti alkotás személyhez szóló, egyedi és különleges ajándék. Vegyen részt Ön is az eseményen! Találkozó a Dalmát Szamár Bistroban 15:00 órakor (Szentendre Bartók B. u. 8.). Részvételi díj 500 Ft.

15:30, Szentendrei Református Gimnázium (Áprily tér 5.)
ADVENTI ÖKUMENIKUS KÓRUSTALÁLKOZÓ
A szentendrei keresztény liturgikus kórusok részvételével. A belépés díjtalan.

16:00, Fő tér
SKANZEN MESEKÖNYV BEMUTATÓ
Advent harmadik vasárnapján, december 13-án 16:00 órától könyvbemutatóra hívnak mindenkit a skanzenesek. A Mákszem és Gubó eltűn(őd)ik című, a Skanzenben játszódó mesekönyvet mutatja be és dedikálja a szerző, Molnár Krisztina Rita a Főtéren, a Líra könyvesbolt. Néhány órára megelevenednek a könyv szereplői, akikkel az érdeklődők személyesen találkozhatnak a dedikálás előtt és után.

17:00, Fő tér
ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS
16:40 Christmas Carolt énekelnek a Szentendre English Center hallgatói és a zeneiskola tanárai.
17:00 A harangjátékot követően a harmadik gyertyát meggyújtja Klötz Ildikó, a P’Art Mozi vezetője és Tusák József sakkoktató.
Köszöntőt mond: Klötz Ildikó.
17:10 Közös ima Horváth-Hegyi Olivér evangélikus lelkésszel.
17:15 Táncház a csobánkai Rozmaring táncegyüttessel és adventi fényfestés.

18:00, Pest Megyei Könyvtár színházterme (Pátriárka u.7.)
FALUSI SZÍNEK
A Szentendre Táncegyüttes új táncjátéka
Zenészek: Hegedűs Máté és zenekara
Zenei szerkesztő: Nyitrai Tamás
Rendező koreográfus: Kocsis Enikő és Fitos Dezső
A Szentendre Táncegyüttes a 2013-ban Washingtonban bemutatott nagy sikerű A Magyar Falu című táncprodukciója folytatásaként, újra visszanyúl a tiszta forráshoz. Nagy kihívás és fontos feladat hagyományt őrizni és egyéni ízzel bemutatva színházi élménnyé emelni a ma emberének. A Kárpát-medence kulturális sokszínűsége, kimeríthetetlen a folklórkincse változatos és színes világot mutat be a városlakóknak. Az élet rendje évszakról évszakra, napról napra, percről percre diktálja a tennivalókat. Dalainkban, zenénkben és táncainkban megőrizzük az ősi tudást és erőt, ami régről jön, és ott van mindnyájunkban.
Belépőjegy: 2000 Ft

Adventi Vásár
SZENTENDREI NŐI SZALON

Az Első Szentendrei Női Szalon Hölgyei idén is gyűjtést szervez a nehéz anyagi körülmények között élő gyerekek, és családjuk javára a sétáló utcában, Advent 3. vasárnapján egész nap az Adventi Vásár területén.

ROTARY HÁZ
Az adventi vásárban ez évben is advent valamennyi hétvégéjén forralt bort kínálnak a Rotary tagjai hagyományos jótékonysági gyűjtésükön, melynek bevételét a Bárczy Iskola és egy szentendrei diák támogatására fordítják majd tanulmányi ösztöndíj formájában.
December 15. kedd

17:00, P’Art Mozi (Duna korzó 18.)
MŰGYŰJTŐK ÉS MECÉNÁSOK
Török Katalin beszélgetés sorozata
Meghívott vendég: Csillag Péter, Molnár C. Pál unokája

19:00, Pest Megyei Könyvtár színházterme (Pátriárka u.7.)
CSEVEJ KARÁCSONY-ÜNNEPI JÓTÉKONY GÁLA
A Csevej kulturális- művészeti- értékobjektív- karitatív szentendrei havi est alapítója és házigazdája, Kellár F. János Immánuel immáron ötödik alkalommal rendezi meg jótékony decemberi gálaestjét a Pest Megyei Könyvtár színháztermében. Az esten városunk egyik iskolájának tanulói adnak elő betlehemezést, fellép számos elismert művész, versmondó, énekes, zenész és egy kórus is. Az estre a belépés ingyenes, ám a szervezők ismét lehetővé teszik a civil lakosság számára, hogy a gyűjtéshez csatlakozzanak, hisz a Karitász által idén is egy nehéz körülmények között élő család megsegítése a cél a szeretet ünnepéhez közeledve. Éppen ezért egy tábla csokoládé, tartós élelmiszer, bármi fajta figyelmesség számít, értelme van, s jó helyre fog kerülni.
December 17. csütörtök

18:30, P’Art Mozi (Duna korzó 18.)
STAR WARSTÓL SCHINDLERIG – JOHN WILLIAMS GÁLAKONCERT (90’) Színes, amerikai, feliratos koncertfilm John Williams az egyik legismertebb ma élő zeneszerző, karmester. A 80 éves mester születésnapja alkalmából 2014-ben egy gálaműsor keretében több ezren halhatták ismét legismertebb műveit a Los Angeles-i Disney Albert Hallban. John Williams a klasszikus zeneszerzők: Wagner, Mozart, Bach, Beethoven, Haydn zenei világát ötvözi saját, mindig felismerhető dallamvilágával. Kompozícióban a klasszikus szimfonikus zenekarok sokszínű hangzásvilága köszön vissza. Olyan filmek zenéinek volt komponálója, mint a Star Wars, Indiana Jones, Harry Potter, Cápa. George Lucas és Steven Spielberg szinte valamennyi filmjének zenéje az ő nevéhez fűződik. Williams szerezte a Schindler listája című film zenéjét is. John Williams muzsikája több generációval, emberek millióival szerettette meg a komolyzenét művein, filmzenei feldolgozásain keresztül.
Belépőjegy: 1200 Ft

December 18. péntek

18:30, P’Art Mozi (Duna korzó 18)
A MŰVÉSZET TEMPLOMAI IV/1: UFFIZI KÉPTÁR (90’) – Utazás a reneszánsz szívébe
A hatalmas sikert aratott Vatikáni Múzeum című film alkotói folytatják a világ nagy múzeumait bemutató filmsorozatukat. A művészet templomai sorozat új darabja eddig soha nem látott módon mutatja be a reneszánsz fővárosának, Firenzének és az Uffizi Képtárnak minden képzeletet felülmúló kincseit. A legmodernebb technológia felhasználásával készült filmben a tökéletes 2D látvány minden eddiginél közelebb hozza számunkra ezeket az örökérvényű műveket.
Belépőjegy: 900 Ft

18:00, Református Templom (Rákóczi út 14.)
SZENTENDREI REFORMÁTUS ÓVODA KARÁCSONYI MŰSORA

21:00, Elevenkert (Duna korzó 11/a)
ELEVENPÉNTEK
21:00 Moha koncert
22:30 DJ ASSOCIATION: Nan-D & Bernáthy Zsiga
December 19. szombat

10:00, DMH Barlang (Duna korzó 11/a)
KÉTTOJÁS TÁRSULAT: AJÁNDÉKOK ÉJSZAKÁJA (fotó van hozzá!)
A karácsonyfa alatt magukra maradt ajándékok nagy ramazurit csapnak. Két nagyon bonyolult és drága konyhai robotgép összeveszik azon, hogy melyikük a drágább és a bonyolultabb. Egy nagy, fekete gumipók, amivel a gyerekek egymást akarták ijesztgetni, csak arra vágyik, hogy karácsonyfadísz legyen. A betlehemi Csillag olyan gyorsan röpdös, hogy lehetetlen őt követni. A sok telet megélt, öreg Fenyőfa tesz rendet a fölfordulásban, és a végén az ajándékok adják ajándékba egymásnak a családot. Sok humor, kacagás, közös játék és rengeteg zene Takáts Eszter és Juhász Kristóf karácsonyi bábjátékában. Az előadás után kézműves foglalkozáson karácsonyi díszeket készíthetnek a gyerekek.
Belépőjegy: 800 Ft

10:00-18:00, Ferenczy Múzeum (Kossuth Lajos u.5.)
KOMP – kortárs művészeti piac
Kortárs képző- és iparművészeti alkotások vására a karácsony jegyében http://www.facebook.com/komp.kortarsmuveszetipiac

11:00, DMH (Duna korzó 11/a)
KARÁCSONYI BÜTYKÖLDE
Karácsonyi díszek készítése Szöllősi Katival. A részvétel ingyenes

16:00, Fő tér
BETLEHEMI JÁTÉK
.:”Aludj el magzatom…” a Szent András óvoda és a Szivárvány óvoda óvónőinek és óvodásainak játéka a Fő téren. A karácsonyi ünnepkör lezárása vízkeresztkor, „Három királyok napján” címmel, óvodások, iskolások játéka.

17:00, P’art Mozi (Duna korzó 18.)
A MŰVÉSZET TEMPLOMAI IV/1: UFFIZI KÉPTÁR (90’)
– Utazás a reneszánsz szívébe
A hatalmas sikert aratott Vatikáni Múzeum című film alkotói folytatják a világ nagy múzeumait bemutató filmsorozatukat. A művészet templomai sorozat új darabja eddig soha nem látott módon mutatja be a reneszánsz fővárosának, Firenzének és az Uffizi Képtárnak minden képzeletet felülmúló kincseit. A legmodernebb technológia felhasználásával készült filmben a tökéletes 2D látvány minden eddiginél közelebb hozza számunkra ezeket az örökérvényű műveket.
Belépőjegy: 900 Ft

18:00, Kecskés Együttes próbaterme (Dumtsa J. u.7.- Ignatovity u.2.sarok) MAGYAR KARÁCSONY
Belépődíj nincs, adományokat a rendezvények költségeire köszönettel fogadunk.

18:00, Református Templom (Rákóczi u.14.)
SZENTENDREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZÖSSÉG GYERMEKEK KARÁCSONYA

ROTARY HÁZ Az adventi vásárban ez évben is advent valamennyi hétvégéjén forralt bort kínálnak a Rotary tagjai hagyományos jótékonysági gyűjtésükön, melynek bevételét a Bárczy Iskola és egy szentendrei diák támogatására fordítják majd tanulmányi ösztöndíj formájában.
December 20. vasárnap

10:00, Református Templom (Rákóczi u.14.)
SZENTENDREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZÖSSÉG ADVENTI ZENÉS ISTENTISZTELETE
Kovács Zsuzsanna fuvola- és Kovács Katalin csembalóművész közreműködésével

17:00, Fő tér
ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS
17:00 A harangjátékot követően a negyedik gyertyát meggyújtja Juhász József ‘56-os kitüntetett és Jolanda Willemse, a Nemzetközi Kapcsolatok Egyesületének elnöke. Köszöntőt mond Jolanda Willemse.
17:10 Közös ima Blanckenstein György plébánossal.
17:15 Tűzzsonglőr-bemutató karácsonyi zenére, adventi fényfestés és meglepetés produkció a Musica Beata és a Musicantus Gyermekkar közreműködésével.

18:00, Pest Megyei Könyvtár színházterme (Pátriárka u.7.)
KARÁCSONYI MUSICAL GÁLA – gyerekekkel nemcsak gyerekeknek Közreműködnek a szentendrei Broadway Musical Stúdió tagjai

18:30, P’art Mozi (Duna korzó 18)
A MŰVÉSZET TEMPLOMAI IV/1: UFFIZI KÉPTÁR (90’) – Utazás a reneszánsz szívébe A hatalmas sikert aratott Vatikáni Múzeum című film alkotói folytatják a világ nagy múzeumait bemutató filmsorozatukat. A művészet templomai sorozat új darabja eddig soha nem látott módon mutatja be a reneszánsz fővárosának, Firenzének és az Uffizi Képtárnak minden képzeletet felülmúló kincseit. A legmodernebb technológia felhasználásával készült filmben a tökéletes 2D látvány minden eddiginél közelebb hozza számunkra ezeket az örökérvényű műveket. Belépőjegy: 900 Ft

19:30, Péter-Pál templom (Kucsera F. u.1.)
ADVENTI HANGVERSENY
Közreműködik: a Musica Beata Kórus és az Új Szentendrei Kamarazenekar Vezényel: Bokorné Forró Ágnes és Wolfné Kovács Zsuzsanna. A belépés díjtalan.

Városháza
EGYÜTT A GYERMEKEKÉRT
A karácsony közeledtével mindenki meghitt együttlétre, harmóniára és odafigyelésre vár. Sajnos azonban egyre több olyan család van Szentendrén, akinek nem áll módjában karácsonyfát állítani és ajándékot adni szeretteinek. December 20-án ezért „Jótékonysági előadást” szervezünk a Városházán a 164 leghátrányosabb helyzetű gyermek számára. Az ünnepség keretében az ajándékosztást megelőzően fellép a Fuszulyka Színjátszó Kör, majd kakaóval és kaláccsal is megvendégeljük az egybegyűlteket és családtagjaikat

ROTARY HÁZ
Az adventi vásárban ez évben is advent valamennyi hétvégéjén forralt bort kínálnak a Rotary tagjai hagyományos jótékonysági gyűjtésükön, melynek bevételét a Bárczy Iskola és egy szentendrei diák támogatására fordítják majd tanulmányi ösztöndíj formájában.

December 23. szerda

17:00, Dalmát Szamár Bisztró előtt (Kmetty tér)
SZAMÁRHEGYI BETLEHEMES (https://facebook.com/dalmatszamar/)
A törzsvendégek előadásában, forralt bor és zsíroskenyér kíséretével.
December 26. szombat

17.30, P’Art Mozi (Duna-korzó 18.)
DIÓTÖRŐ – a londoni Royal Opera House balett előadása filmen (120’ + 15 ’ egy szünettel) A karácsony nem is lehetne karácsony a Királyi Balett klasszikus Diótörője nélkül. Az E.T.A. Hoffmann művet szabadon felhasználó koreográfia nyitó jelenetében a karácsonyra készülődő kis Clara otthonában járunk, majd álmok és bűbáj segítségével Clara elutazik a Hó birodalmába és az Édességek Királyságába. Peter Wright lebilincselő rendezése egy mágikusan növő karácsonyfa alatt a gonosz Egérkirály és az ólomkatonák között kialakuló ütközetet varázsolja elénk Csajkovszkij zenéjének minden árnyalatát felhasználva; az eredeti, ivanovi koreográfia legfantasztikusabb, máig meghaladhatatlan elemeit meséjébe szőve.
Belépőjegy: 1200 Ft

December 27. vasárnap

17.00, P’Art Mozi (Duna-korzó 18.)
HÁROM TENOR KARÁCSONYI KONCERT, BÉCS 1999 (85’) – koncertfilm
Luciano Pavarotti, José Carreras, Placido Domingo, a három tenor mára igazi klasszikussá vált 1999-es bécsi koncertjének felvétele kerül most a rajongók elé a mozikba. A helyszín: a bécsi Konzerthaus, vezényel Steven Mercurio, közreműködik: a Bécsi Szimfonikus Zenekar és a Gumpoldskirchner Spatzen Gyermekkórusa. A felvétel a legmodernebb technikával felújítva látható. Belépőjegy: 1200 Ft

18:30, P’Art Mozi (Duna-korzó 18.)
STAR WARSTÓL SCHINDLERIG – JOHN WILLIAMS GÁLAKONCERT (90’)
Színes, amerikai, feliratos koncertfilm John Williams az egyik legismertebb ma élő zeneszerző, karmester. A 80 éves mester születésnapja alkalmából 2014-ben egy gálaműsor keretében több ezren halhatták ismét legismertebb műveit a Los Angeles-i Disney Albert Hallban. John Williams a klasszikus zeneszerzők: Wagner, Mozart, Bach, Beethoven, Haydn zenei világát ötvözi saját, mindig felismerhető dallamvilágával. Kompozícióban a klasszikus szimfonikus zenekarok sokszínű hangzásvilága köszön vissza. Olyan filmek zenéinek volt komponálója, mint a Star Wars, Indiana Jones, Harry Potter, Cápa. George Lucas és Steven Spielberg szinte valamennyi filmjének zenéje az ő nevéhez fűződik. Williams szerezte a Schindler listája című film zenéjét is. John Williams muzsikája több generációval, emberek millióival szerettette meg a komolyzenét művein, filmzenei feldolgozásain keresztül.
Belépőjegy: 1200 Ft

December 28. hétfő

18:00, PMK Színházterme (Pátriárka u.7.)
ÖLJ CSAK MEG LELKEM
Ivancsics Ilona és színtársai előadásában.
Szereplők: Császár Angéla, Hűvösvölgyi Ildikó, Harsányi Gábor
Jegyek kaphatók a Tourinformban.

18:30, P’Art Mozi (Duna-korzó 18.)
HÁROM TENOR KARÁCSONYI KONCERT, BÉCS 1999 (85’) – koncertfilm
Luciano Pavarotti, José Carreras, Placido Domingo, a három tenor mára igazi klasszikussá vált 1999-es bécsi koncertjének felvétele kerül most a rajongók elé a mozikba. A helyszín: a bécsi Konzerthaus, vezényel Steven Mercurio, közreműködik: a Bécsi Szimfonikus Zenekar és a Gumpoldskirchner Spatzen Gyermekkórusa. A felvétel a legmodernebb technikával felújítva látható. Belépőjegy: 1200 Ft
December 29. kedd

17:30, P’Art Mozi (Duna-korzó 18.)
DIÓTÖRŐ – a londoni Royal Opera House balett előadása filmen (120’ + 15 ’ egy szünettel) A karácsony nem is lehetne karácsony a Királyi Balett klasszikus Diótörője nélkül. Az E.T.A. Hoffmann művet szabadon felhasználó koreográfia nyitó jelenetében a karácsonyra készülődő kis Clara otthonában járunk, majd álmok és bűbáj segítségével Clara elutazik a Hó birodalmába és az Édességek Királyságába. Peter Wright lebilincselő rendezése egy mágikusan növő karácsonyfa alatt a gonosz Egérkirály és az ólomkatonák között kialakuló ütközetet varázsolja elénk Csajkovszkij zenéjének minden árnyalatát felhasználva; az eredeti, ivanovi koreográfia legfantasztikusabb, máig meghaladhatatlan elemeit meséjébe szőve.
Belépőjegy: 1200 Ft

18:00, PMK Színházterme (Pátriárka u.7.)
SZERETETTEL – Szvorák Katalin és Kudlik Júlia estje, az IISZT bérlet keretében
December 30. szerda

18:00, PMK Színházterme (Pátriárka u.7.)
KRÚDY ORFEUM
Zenés békebeli évbúcsúztató pezsgővel és pralinéval.

21:00, Elevenkert (Duna korzó 11/a)
ELEVENSZOMBAT
21:00 Sajnosbatár koncert
22:30 VHK koncert
December 31. csütörtök

22:00,  V8 Uszoda (Kálvária út 16/c)
SZILVESZTERI WELLNESS PARTY

23:00, Fő tér
„CSAVARD FEL A FŐ TERET”- BRAINS KONCERT ÉS UTCABÁL
Immár harmadik alkalommal szervezzük meg a „Csavard fel a Főteret!” elnevezésű évbúcsúztató utcabálunkat Szentendre főterén.. A program azoknak szól, akik szeretik a jó zenét, akik szeretnének táncolni és bulizni a szabadban, szeretnénk Szentendre lakóival közösen búcsúztatni az évet. Éjfélkor, a polgármesteri beszéd után, tűzijátékkal lepjük meg a program résztvevőit, majd hajnali kettőig DJ-vel folytatódik az utcabál.
Január 2. szombat

18:00, P’Art Mozi (Duna-korzó 18.)
PAVAROTTI ÉS BARÁTAI (70’) – koncertfilm világsztárokkal
Luciano Pavarotti talán az egyik leghíresebb és legismertebb tenor az opera világában. Ezúttal egy felejthetetlen koncertre hívja a közönséget, ahol nem egyedül, hanem meghívott barátaival lép fel, akik hihetetlen lelkesedéssel és szeretettel énekelnek együtt a Mesterrel. A résztvevők listája már nem is lehetne impozánsabb: Bryan Adams, Andrea Bocelli, Bon Jovi, Bono/The Edge/Brian Eno, James Brown, Mariah Carey, Eric Clapton, Sheryl Crow, Celine Dion, Eurythmics, Elton John, Lionel Richie, Sting, Zucchero
Belépőjegy: 1200 Ft
Január 3. vasárnap

19.00, Városháza díszterme
ÚJÉVI KONCERT
Közreműködik a Junior Prima díjas In Medias Brass Quintet.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni e-mailben a protokoll@pmh.szentendre.hu címen lehetséges.

Bővebben a programokról: http://szentendreadvent.hu/

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
sze 06

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 06

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.