Adventi krumpliebéd 2017 - www.szentendre.hu
2017. december 22., 15:48

Már második alkalommal a kezdeményezőre, Tolonics Gyula önkormányzati képviselőre emlékezve tartották meg a SZEKE adventi krumpliebédjét. Az összegyűlt adományokat részben a helyi rászorulók, részben egy kárpátaljai gyermekkórház kapta.

Az adventi krumpliebéd Tolonics Gyula önkormányzati képviselő kezdeményezése nyomán vált hagyománnyá Szentendrén. Lényege, hogy a krumpliebéden összegyűlők egy-egy vasárnapi ebédjük árát adják össze jótékonysági céllal, maguk pedig egy egyszerű, közös ebédet költenek el a központi étkezőben. Tolonics Gyula 2016-ban bekövetkezett halála után felesége, Erika, és egykori munkatársai, barátai viszik tovább a kezdeményezést.

A szervező Szentendrei Konzervatív Esték Klub (SZEKE) ehhez minden alkalommal héjában főtt krumplit, vajat, ásványvizet és teát biztosít. A résztvevők ezt kiegészítik minden mással, amit még fogyasztani szeretnének, az aznapi vasárnapi ebédjük értékét pedig az ebédlőben felállított perselyben helyezik el. Az így összegyűlt bevételt a Szent Erzsébet Karitász és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével juttatják el rászorulók számára.

2017-ben több mint félmillió forint gyűlt össze a krumpliebéden. Az adományok felét a Karitász osztotta szét szentendrei rászorulók között, a másik felét a Munkácsi Gyermekkórház (Kárpátalja) javára ajánlották fel, és a Máltai Szeretetszolgálat közvetítésével juttatták célba.