2017. december 18., 17:02

Örömteli hétvége köszöntötte a szentendreieket 2017. december 16-17-én. A Musica Beata Kórus és az Új Szentendrei Kamarazenekar adott koncertet szombaton a Péter-Pál templomban, vasárnap délután Jókai Mór Melyiket a kilenc közül című karácsonyi, családi darabját láthatták a nézők a könyvtár színháztermében, kora este pedig föllobbant a harmadik adventi gyertya a Fő téri koszorún.

Szombaton a Péter-Pál templomban adott bensőséges hangulatú koncertet a Musica Beata Kórus, melynek tagjaival másnap, a városi gyertyagyújtáson ismét találkozhattak a szentendreiek. Vasárnap föllobbant a Fő téri adventi koszorún az öröm gyertyája is. A harangjáték után az idei díjazottak, Lázár Enikő és Dr. Szoltsányi Gábor gyújtotta meg a gyertyát, majd Horváth-Hegyi Olivér evangélikus lelkésszel mondott közös imát az egybegyűlt sokadalom. A frissen avatott lépcsős kisszínpadon  a Musica Beata kórus adott meleg hangulatú adventi kiskoncertet. A gyertyagyújtás előtt, délután a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében a Melyiket a kilenc közül című Jókai-művet adta elő nagy sikerrel a Múzsák Társulat.

A 4. városi gyertyagyújtás idén szombaton lesz, 23-án 17 órától. A negyedik gyertyát meggyújtja Klocz Sándor Imre és Professzor Dr. Nemes György, közös ima Dani Zsolt baptista lelkésszel.

https://www.facebook.com/events/409290892818963/

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
pén 12

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 12

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
pén 12

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
pén 12
pén 12

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
pén 12
pén 12
pén 12

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
pén 12

Római kori dunai őrhajó Szentendrén

augusztus 12. - augusztus 13.
pén 12
szo 13

Galaxisok koncert a Barlangban

augusztus 13.. 20:00 - 22:00
vas 14
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26