2018. augusztus 1., 13:14
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 6 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Mint már az elmúlt tíz esztendőben,  a Vujicsics Tihamér Zeneiskola testvériskolája, az  Accademia Musicale Tollese idén is megrendezte Olaszországban, Abruzzo tartományban a nemzetközi szimfonikus zenekari kurzust. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik lehetővé tették és segítették kiutazásunkat: a Vujicsics Tihamér Zeneiskolai Alapítványnak, a Rotary Club Szentendrének és a Zetelaki családnak.

Kis létszámmal, de nagy lelkesedéssel indultunk útnak, hogy július első két hetét a már jól ismert Miglianicóban töltsük, ahol ebben az évben is a kisváros volt polgármestere, dr. Dino de Marco vendégszeretetét élveztük. A zenekari próbák a szomszéd városkában, Tollóban voltak, ahol a testvériskolánk az Accademia Musicale Tollese vezetősége olyan szeretettel fogadta delegációnkat, ahogyan mi is vártuk őket 2018 októberében Szentendrén.

Több év után a szervezők újjáélesztették a Junior Orchestrát, amely nagy sikerrel adott hangversenyt a kéthetes kurzus ötödik napján. A kis zenekarban a 10‒14 éves korosztály képviseltette magát. Nagy öröm és büszkeség, hogy iskolánk fiatal trombitás tanítványa, Teffner Zsombor is nagyon szépen szerepelt. Köszönettel tartozunk Kresz Richárd tanár úrnak, hogy felkészítette, megtanulta vele a koncert anyagát, valamint Zsombor szüleinek, hogy vállalták az utazást, lehetőséget teremtettek fiuknak ehhez a maradandó élményhez. A Junior Orchestra repertoárja a hangversenyen Brahms I. szimfónia egy tétele és az V. magyar tánc, valamint Piazzolla és Gardel művei mellett brazil zenékből és olasz filmzenékből összeállított válogatás volt.

A napi hatórás próba meghozta gyümölcsét, a kurzus zárásaként három helyszínen, Tollóban, a festői szépségű Chietiben, valamint Cannosa Sannitában adott koncertet a nemzetközi, cseh, lengyel, olasz és magyar fiatalokból álló nagyzenekar. A műsor első felében Gioachino Rossini operanyitányai csendültek fel, melyek nem kis feladatot jelentettek az Andrea di Mele által dirigált zenekarnak. A Sevillai borbély és az Olasz nő Algírban című művekben a fiatal muzsikusoknak igen virtuóz játékmódról kellett tanúbizonyságot tenni, a gyors tempók a szabadtéri koncerten igen kockázatosak, de az akusztikai akadályokat sikerült leküzdeni. A Tell Vilmos-nyitány kezdő csellószólói, melyek a zenekari művészek számára is komoly kihívást jelentenek mind technikailag és zeneileg, a fiatal zenészek olyan sikerrel oldották meg, hogy a karmester hálás szívvel mondott köszönetet Négyessy Katalinnak, iskolánk csellótanárának az áldozatos és professzionális munkájáért, amivel a csellószólamot felkészítette erre a feladatra. A kürtszólam vezetője Bereczky Zsolt tanítványunk, aki idén nyert felvételt a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolába, valamint a jövőre érettségijére készülő Németh-Buhin Alba is kürtösként vett részt, a fagottszólamban pedig fontos szerepet kapott Czirok Zsuzsanna kolléganőnk. A koncertműsor második felében John Williams filmzenéinek átdolgozása, valamint Ennio Morricone kompozícióinak szimfonikus zenekari átiratai hangzottak el. Az utazás teljes hossza alatt nagy segítségünkre volt Majtényi Eszter kolléganőnk, aki nemcsak kiváló nyelvtudásával, hanem szeretetre méltó személyiségével is sikerrel képviselte iskolánkat.

A zenekari próbák és koncertek kísérőprogramja idén ismét a Street Food Fesztivál volt, ahol négy nemzet hagyományos ételeit szolgálták fel. Akrobaták, utcai fúvószenekar, táncosok színesítették Tollo főutcáján ezt a városi rendezvényt. Mi közkívántra – a tavalyi nagy sikerre tekintettel – ismét gulyást készítettünk, zenekari társaink és a tollói lakosok nagy megelégedésére. A tollói borászat meglátogatása és a borvásárlás ebben az esztendőben sem maradhatott ki a programból.

A magyar delegáció máris meghívást kapott a jövő nyári kurzusra! Reményeink szerint a következő nyáron is eljutunk Miglianicóba és Tollóba. Szeretnénk, ha nagyobb létszámban játszanának növendékeink a junior zenekarban, hiszen nagyon fontosnak tartjuk, hogy tanítványaink szimfonikus zenekari gyakorlatot szerezzenek és gazdagodjanak az együtt muzsikálás, a nyelvtanulás örömeivel, más népek kultúrájának megismerésével és a tenger közelségének élményével.

 

Négyessy Katalin, Majtényi Eszter, Czirok Zsuzsanna