2013. február 8., 11:19

The Voice – Magyarország hangja címmel véget ért a külföldön már régóta nagysikerű tehetségkutató széria első hazai adásfolyama. Szentendréről három fiatal, tehetséges énekes jutott be a tv2 adásába: Schwartz Dávid, Kőhegyi Dávid és Szabó Bence. Közülük Schwartz Dávid csaknem a döntőig jutott különleges, sokszínű hangjával. Dáviddal nem először találkozhattunk a televízióban, szerepelt a Fábry Showban, láthattuk a Megasztár színpadán. Az X-factorba többször jelentkezett. Most, a The Voice-ban elért eredménye kapcsán beszélgettünk vele zenéről, sikerről, tervekről.

• Milyen zenei múlt volt már a hátad mögött, amikor jelentkeztél a Voice válogatójára?
Már általános iskolás koromban tudtam, hogy engem mindennél jobban érdekel a zene. Császár Csillához jártam előkészítőre, de ezen kívül, amit tudok, autodidaktaként tanultam. Öt éve duóban zenélek a szintén szentendrei Eszes Viktória énekesnővel, négy éve rendszeresen fellépek zenekarommal, a SoundCircussal. Szerepeltünk többek között Szentendrén a Barlangban, a majálison, az Angyalmamák rendezvényén, a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztiválon, a fővárosban különböző zenei fesztiválokon.

• Milyen zenét játszotok?
Eszes Vikivel a duett-világ gyöngyszemeiből válogattuk repertoárunkat. A SoundCircus elsősorban populáris angol-magyar könnyűzenei feldolgozásokat játszik olyan neves előadóktól, mint Charlie, Phil Collins, Tina Turner.

david2
• Tina Turnerről jut eszembe: gyakran énekelsz női előadóktól, amit egyedi, több oktávnyi hangterjedelmednek köszönhetsz. Nem tartasz attól, hogy emiatt femininnek gondolnak?
Nagyon nyitott vagyok mindenre, és ezeket a dalokat mindig igyekszem szövegi jelentésben átformálni. A hangterjedelmemet pedig, amivel az Ég megáldott, büszkén igyekszem a lehető legváltozatosabban kihasználni, mind magas, mind mély lágéban.

• A versenyben milyen volt együtt dolgozni mentoroddal, Malek Andreával?
Egy szóval: fantasztikus. Andi nagyon nyitott és odaadó, mindenkinek maximálisan segít, élő példa rá az a bécsi koncert, ahol meghívására én is felléphettem.

•  Láttam a fotókat a Facebook oldaladon…
A verseny alatt, november végén, december elején Andi meghívta csapatát otthonába, ahol együtt készültünk fel a verseny további szakaszára. A felkészülés mellett külön ajándékot kaptam: a csodálatos bécsi Stefansdomban énekelhettem tenor szólót. Az esti mise keretén belül, rengeteg ember előtt egy gospel művet adtunk elő, a bécsi acapella kórussal, Andi énekelte az alt szólót. A pörgős fekete zenén keresztül megélt hit olyan erőt ad, amihez semmi nem fogható. Ezt a műsort szeretnénk Magyarországon is bemutatni.

•  A műsor során mennyit tudtak hozzáadni  hangtechnikádhoz, megjelenésedhez?
A rendszeres szereplés nagyon jó rutint adott, szinte azonnal azt vettem észre: otthonosan mozgok a színpadon, nem volt gondom a dalokkal. A kamerákkal teli stúdió egy teljesen más világ. Figyelnem kellett, hová nézzek, hogyan koncentráljak a hangomon túl a közönségre, és egyidejűleg a koreográfiára. Mindezt annak tudatában, hogy a kamerák túloldalán több millióan figyelnek rám. Andi sokat segített ebben, hasznos gyakorlatokat mutatott, hogy oldott és magabiztos legyek. Egy-egy adás végén szinte félholtan estem haza, annyira fáradt voltam, de olyan szintű adrenalint kaptam, hogy másnapra újra rengeteg energiával töltődtem fel. Azt hiszem, ez a műsor a legjobb dolog, ami történt velem eddig.

•  Pedig nemcsak pozitív kritikákat kaptál. Hogyan sikerült feldolgozni ezeket?
Többen belekötöttek az öltözékembe, a magas hangjaimba. Amikor csillogó kék, kígyómintás zakóban léptem fel, azzal viccelődtek: „Úristen, Dávidból szentjánosbogarat csináltak!”. De mint a zenéhez, a színpadi munkához is kellő alázattal viszonyulok, úgy éreztem, a revühöz, a dal karakteréhez pont illett a harsány szerelés. Ha nem is tetszik feltétlenül az a ruha, ami rajtam van, azt gondolom, nem baj, mert legalább beszélnek róla. A show-ért mindent! Nem vártam el soha, hogy mindenki kedvence legyek, de persze minden kritikát elfogadok, és a hasznomra fordítom, beépítem a későbbi munkásságomba. A pozitív visszajelzésekért pedig egy életre hálás vagyok.

•  A siker szárnyán milyen zenei karriert álmodsz magadnak? Lemezszerződéssel megkerestek már?
A műsorban rengeteg zenei szakember segített bennünket. Velük szeretném tartani a kapcsolatot, ugyanúgy a saját szerzemények terén, mint az egyéb műfajokban. Saját lemezt is szeretnék záros határidőn belül. Emellett nagyon fontosnak tartom, hogy kihasználva az ismertséget, minél több helyre eljuthassak a koncertek révén.

• Színpad… Arra nem gondoltál, hogy színházi munkát vállalj? Gondolok itt például a musical színészi pályára…
A soul, pop és blues-vonal sokkal jobban illik hozzám, abban közvetlenebb és kötetlenebb vagyok a közönségemmel. Nem tudom elképzelni magam a kötött színpadi szerepben, de ki tudja, mit hoz a sors.

•  Igen, a sors… Ezen a pályán sokszor a szerencsének is melléd kell szegődnie. Ezért nem tudom megkerülni a kérdést: mi van, ha nem jön be az éneklés, van „B”-terved a jövőre?
(nevet) Kizártnak tartom, hogy meg tudnék lenni az éneklés nélkül, viszont tudom, hogy a mai világban több lábon kell állni. A B-terv is a zenéhez kötődik! Már most is éneklést-hangképzést tanítok, egyelőre amolyan „szakmai gyakorlatként”, mert jelenleg még a Kőbányai Zenei Stúdió Szakképző Művészeti Iskolát végzem, és idén megszerzem a felsőfokú szakképesítést.

•  Most, hogy a pörgős időszakon túl vagy, mivel telnek napjaid?
A pörgés egyáltalán nem állt meg, hiszen most indul a hőn áhított munka. Jönnek a felkérések szép számmal. A sok koncert mellett szeretnék időt szakítani önálló estekre is, mind Eszes Vikivel, mind a SoundCircussal.

david3•  Milyen műfajban?
Az egyik szerelmem a jazz, a másik nagy álmom, hogy filmzenei estet szervezzek, szimfonikus jelleggel, zenekarral. És még egy tervem, hogy rajzfilm-zenéket adjak elő.

•  Ez hogy jutott eszedbe?
Két hobbim van, az egyik a festés, a rajzolás. Amikor túlcsordulnak a gondolataim, ez mindig segít a kikapcsolódásban. És van egy másik hobbim: amikor el akarok vonulni a világ elől, bevackolódom a tévé elé némi popcornnal és rajzfilmeket nézek. Rajongok a klasszikus Disney-rajzfilmekért, ezért úgy éreztem, pár énekes kollégámmal szívesen elénekelném közönség előtt a műfaj legnépszerűbb darabjait. Duetteket, tercetteket stb.

Mit tervezel még?
A műsortól az ismertségen túl kiterjedt rajongótábort is kaptam. Nagyon meghatott, hogy ennyien szeretnek, hogy a szentendreiek közös szurkolást szerveztek értem. Szeretném megköszönni nekik, hogy bíztak bennem, ezért egy „közönségtalálkozót” szervezek, afféle retrodizsivel, mert úgy gondolom, manapság nagyon ritka a jó hangulatú táncos rendezvény. Ezt a tervemet szeretném rendszeres programként megvalósítani, ahol korosztályonként mindenki megtalálná a maga zenéjét, táncát. És még egyszer: köszönöm kedves polgármester úrnak és Szentendre lakosainak, hogy szurkoltak értem, nagyon köszönöm a szavazataikat, és azt, hogy hittek bennem. Leírhatatlanul boldoggá tettek ezzel. Szóval, jelentem: sínen vagyok, alig várom az első koncertet!

-sz-

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
pén 19

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 19

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
pén 19

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
pén 19
pén 19

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
pén 19
pén 19
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
pén 19

Pörkölt Projekt koncert

augusztus 19.. 20:00 - 21:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26
pén 26
vas 28
vas 28