Dr. Harmathy Andrással, a református gyülekezet újonnan megválasztott lelkipásztorával beszélgettünk
Június 5-én ünnepi istentisztelet keretében iktatták be a Szentendrei Református Egyházközség új lelkészét, dr. Harmathy Andrást, aki a harminchárom éven át hűséggel szolgáló dr. P. Tóth Béla lelkipásztor nyugalomba vonulását követően került az egyházközség élére.
A meghívásos lelkészválasztási folyamat végeredményeként 2016. január 1-től már dr. Harmathy András tölti be a megüresedett lelkipásztori állást. Feleségének, dr. Harmathy Andrásné Sárai Ágotának a személyében pedig újabb beosztott lelkésszel is gazdagodott a gyülekezet. Az azt megelőző hónapokban teljes felújításon átesett parókiát így újból megtöltötte az élet: András és Ágota öt gyermekével, Balázs (17), Dániel (15), Attila (12), Károly (10), Júlia (5) az óév utolsó napjaiban költözött Szentendrére.
Megtalálták már a helyüket Szentendrén? Melyek az első benyomásaik a város új lakóiként?
Szentendre mindenki szíve csücske, így természetesen mi is gyakran jártunk ide kirándulni, kikapcsolódni. De hogy itt lakni is lehetne, arra nem is gondoltunk soha. Bevallom, kicsit álomszerű történet ez… Olyan gyorsan zajlott minden, hogy igazából még most sem hiszem el, hogy itt élünk. Gondosan felújított parókia várt bennünket, olyannyira, hogy igazából zavarban is vagyunk tőle. Templom- és gyülekezetépítő múltunkból megszoktuk korábban, hogy amit magunk elvégzünk, abból lehet gazdálkodni. Ha csöpög az eresz, ha beázik a tető, ha ránk omlik a vakolat, azt kell megoldani, élhetővé tenni. Ehhez képest egy ilyen szépen felújított parókiára beköltözni szokatlan érzés, igazi ajándék volt mindnyájunknak.
Korábban feleségével a Szigetszentmiklós-Újvárosi Református Egyházközségben szolgáltak; Ön mint megválasztott lelkipásztor, Ágota mint beosztott lelkész. Hogy vezetett az út ideáig, mi vonzotta a lelkészi hivatásban?
Én tudatosan nem akartam lelkész lenni… Abban a gyülekezetben ugyanis, ahol felnőttem, a rendszerváltás előtti években nagyon aktív volt az ifjúsági élet. Az akkori gyülekezetben az egyetlen élő közösség mi voltunk – hol lelkészi vezetéssel, hol annak ellenére. Ebben a közösségben jutottam hitre, és szerettem meg Isten szolgálatát mint életformát. Ennek a tapasztalatából, és az egyetemes papságról vallott református tanítás alapján született meg bennem a „program”, hogy én majd megmutatom, hogy egyszerű gyülekezeti tagként is lehet Istennek szolgálni. Így választottam a villamosmérnöki pályát, és lettem egyetemi tanulmányaim alatt a BME MEKDSZ-es bibliakörének (újra)alapító tagja. Isten azonban másként döntött felőlem, így nem lett belőlem villamosmérnök, mert az Ő hívására felhagytam a „kamaszos programommal”, és a műszaki tanulmányok helyett elkezdtem teológiát tanulni. Nem bántam meg, sőt hálás vagyok, hogy „teljes állásban” szólhat az életem az Ige szolgálatáról. Kezdettől ez vonzott engem: az Ige szeretete, nem valamiféle lelkészi szerep, vagy karrier.
Szigetszentmiklós fontos állomása volt az életünknek, ahol a semmiből kellett életre hívnunk egy új gyülekezetet a lakótelep kellős közepén. Különleges élmény volt, hogy láthattam, ahogy Jézus a semmiből összegyűjti az Ő népét, ahogy közösséget formál szabadító szeretete, ahogy kirendeli minden szükségünket: Igében, szeretetben, közösségben, munkatársakban, anyagiakban. Kiváltság, hogy részese, alakítója lehettem ennek!
Januártól már városunkban szolgál egy teljesen más életutat magáénak tudó közösségben. Mi érlelte meg, hogy igent mondjon a szentendreiek felkérésére?
Egyrészt amiért Szigetszentmiklósra mentünk, azzal a feladattal elkészültünk. Létrehoztunk egy önálló gyülekezetet, templom is épült, és amikor ez az elhívás megtalált bennünket, éppen olyan időszakához ért a gyülekezet is, amikor könnyebben elengedhettük egymást. Ágotával már korábban szerettük volna újrafogalmazni a saját szerepeinket; a legkisebb gyermekünk is már ötéves, így Ágota is aktívabban szeretett volna visszatérni a munkába. Imádkoztunk azért, hogy ha most van itt az idő, akkor Isten készítse ezt elő számunkra. De új helyet nem kerestünk magunknak.
És akkor megjelentek a szentendrei lelkészválasztó presbiterek…
Meg kell mondjam, valóban diszkréten dolgozott a lelkészválasztó bizottság, olyannyira, hogy hozzám csak két nappal előtte érkezett el a hír… Tudtam, hogy megüresedett Szentendrén az állás, volt javasolt jelöltem is ide, de eszembe sem jutott, hogy akár mi is lehetnénk azok. Meglepetésként ért a felkérés, de így visszanézve Isten készített fel, hogy igent tudjunk mondani. Amikor megszólítottak, öröm volt bennem is, és Ágotában is.
Merre szeretné tovább vinni a református gyülekezet életét?
A mi erősségünk a közösségépítés. Amikor megnéztük a gyülekezet honlapját, a megjelent lapszámokat, azt láttuk, hogy itt komoly kiépített intézményrendszer működik. Mi azzal a várakozással jöttünk ide – amit mi szeretnénk hozzátenni a meglévőkhöz –, hogy a közösség életét még aktívabbá tegyük. Meglepő, hogy mennyi fiatal van itt az óvodának, gimnáziumnak köszönhetően, és ez óriási lehetőség is egyben! Ha el tudnánk érni, hogy a gimnáziumba járók otthonuknak érezzék a gyülekezetet és fordítva, ez nagyon jó lenne! Intézmény és gyülekezet kapcsolata ugyanis az egyházunknak is nagy kérdése. Vannak intézményeink, de abból nem feltétlen lesz gyülekezeti tagság. Izgalmas kihívás, hogyan lehet ezt úgy csinálni, hogy az intézmény és a gyülekezet kölcsönösen erősítse egymást, és ne párhuzamosan, egymástól függetlenül működjön.
Az első benyomásokon már túl vannak, de rengeteg új, ismeretlen feladat vár Önökre.
Az Úr azt mondja: „Ne félj, mert én veled vagyok!” (Ézs 43:5). Ez az az üzenet, ami bátorított az elindulásra, és amibe azóta is kapaszkodunk. Minden mozgásban van körülöttünk, ez az új helyzet a munkánkra, de a családra nézve is egy földrengéssel felérő változás volt – a megszokott helyek, emberi kapcsolatok, barátok terén is. Jó tudni, hogy Ő a biztos pont, és ha Ő azt mondja, hogy itt van velünk, akkor a tenger is lecsendesedik.
Kolos Emőke
