A Hősök napja alkalmából rendezett megemlékezés keretében első világháborús emlékművet avatnak május 24-én, a Sztaravodai úti elágazásánál lévő Turul-szobornál. Az emlékmű állítását kutatómunka előzte meg, mellyel az önkormányzat Tyekvicska Árpád történészt bízta meg.

A fotón Tyekvicska Árpád történész

Hogyan kezdett hozzá a kutatáshoz?

A város vezetése kért fel, hogy végezzek kutatómunkát a Nagy Háborúban elesett hősök megismerésére a 100. évforduló kapcsán. A kutatás, mely a Ferenczy Múzeumi Centrum keretében indult, nem volt alap nélküli, ugyanis korábban Dietz Ferenc és Dietz László feldolgozták a helyi hadikórház történetét, és megpróbálkoztak az áldozatok számbavételével is. Ez jó alapot jelentett, de nekem már több forrásbázis állt a rendelkezésemre, melyeket – korábbi levéltárosként – jól ismertem.

Fő szempont volt először is meghatározni, hogy kiket nevezünk hősi halottaknak. A kifejezésen ugyanis nem csak azokat kell érteni, akik a fronton, fegyveres harc során estek el, hanem azokat is, akik betegen vagy sérülten ugyan hazajöttek, de rövid időn belül meghaltak, tehát haláluk szoros összefüggésben van a katonai szolgálatukkal, illetve azokat is, akik hadifogságban vesztették életüket.

Milyen dokumentumokat talált a kutatása során?

Sokféle dokumentumból kellett gyűjtenem az információkat, mert a háború után, itt Szentendrén, nem állították össze az egységes névsort. Rengeteg dokumentumegyüttest tekintettem át, mindent, ahol volt esély fellelni információt az elesett hősökről. Kutattam például a hadiárvákról, -özvegyekről, a -rokkantakról szóló iratokat, a bíróságok holttá nyilvánítási jegyzőkönyveit, a háborús veszteséglistákat. Átnéztem a szentendrei közigazgatási iratokat is, amelyek szintén hiányosak, sok esetben csak az iktatókönyvhöz készült mutatókönyvi bejegyzés maradt meg egyetlen névvel vagy mondattal, amely bizonyítja egy-egy személy hősi halálát.

Mennyire elégedett az eredménnyel?

Eltelt száz év. Pontos listát összeállítani most már nem lehetséges, ezért a munkám sem tökéletes, de a rendelkezésre álló dokumentumok ennyit tettek lehetővé. A mai polgárok keveset tudnak erről az időszakról, és az iratok is megtizedelődtek az idő folyamán, hiszen közben volt egy újabb világháború, majd a kommunizmus. Tanulságos volt, hogy amikor felkerestem a családtagokat, azt tapasztaltam, kevés kivétellel alig rendelkeztek adatokkal a háborús résztvevőkről, nagyon kevés emlék, inkább csak emlékfoszlányok maradtak róluk. 205 fős listát állítottam össze, és hangsúlyozom, hogy ez nem teljes, de megközelíti az egykori hősi halottak számát.

Mennyi időt vett igénybe a kutatómunka?

2018 elején kezdtem a munkát, és több mint egy évig tartott.

Sok település állított emléket hősi halottainak, de Szentendrén ez elmaradt. Mi lehetett ennek az oka?

Országos törekvés volt, és jogszabály is rendelkezett róla 1924-ben, hogy emléket kell állítani a nagy háború halottainak, ezért ebben az időszakban országszerte, a települések nagy részében avattak emlékművet. Szentendrén is van nyoma ennek a mozgalomnak, ám itt csak az izbégiek, a reformátusok és a katolikus legényegylet táblájának elhelyezésére került sor. A városi emlékmű ügyét először 1924-ben tárgyalta a képviselő-testület, majd ezt követően, egészen 1935-ig, majd minden évben előkerült a kérdés. Gyűjtések is indultak, sőt, már a helyét is kijelölték a Városháza előtt. A felsőbb hatóságok is szorgalmazták, ennek ellenére elmaradt. Hogy ennek anyagi, politikai vagy egyéb oka volt-e, azt a dokumentumok már nem láttatják.

Beleásta magát egy száz évvel ezelőtti korba, ami történelmünk egyik legtragikusabb időszaka volt. Mi tapasztalt?

Az iratokból az is kiderült, hogy az elesettek közvetlen hozzátartozói, főként özvegyük, gyermekeik, hogyan váltak egyszerre maguk is áldozattá. A családfenntartó elvesztésével veszélybe került a megélhetésük, az anyák sokszor képtelenek voltak eltartani gyermekeiket. Fájdalmas történetek bontakoztak ki előttem, számomra is megpróbáltatás volt végig követni családok tönkremenetelét, látni az árván maradt gyermekek sorsát, a kilátástalanságot, mely ezt az időszakot jellemezte.

A kiemelt képen:

A szentendrei katonahősök egyike, Balogh Ferenc az olasz fronton. 1918 decemberében halt hősi halált Pozsony közelében, a csehekkel vívott harcban (Kép: Balogh László, Szentendre)