A molinón: Szvorák Katalin - www.szentendre.hu
2017. augusztus 16., 08:25

A Szentendreiek a csúcson sorozatban Szvorák Katalin népdalénekest láthatjuk ebben a hónapban, aki sikert sikerre halmozva nemcsak országos, hanem nemzetközi hírnevet is szerzett magának. Eddig 34 önálló albuma jelent meg, és három kontinens 43 országában koncertezett. A szlovákiai Losoncon született, jelenleg Pilisszentlászlón élő, gyönyörű hangú előadóművész 1996-tól két évtizeden át a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola népdaltanára volt.

Már több interjújában is mesélt mesés gyermekéveiről. Mit hozott magával a szülőföldjéről?
Losonc szülöttje vagyok, paraszti és juhász felmenőkkel. A paraszti elődöktől örököltem az alázatot, a juhász felmenőimtől a mérhetetlen szabadság érzetét. A népdalhoz mindkettő elengedhetetlen. Az egész faluközösség szocializált. Ez a pici falu volt nekem kis gyermekként a világ közepe, ahol a magyar nyelv egészen más többlettartalmat, áthallást kapott, mint az anyaországban. Egy-egy vidéki zárt település – mondjuk egy partiumi vagy kárpátaljai falvacska – tucatnyi templomi közönsége és őszintesége felér egy tengerentúli reklámos „óperenciával”. A legféltettebb kincsem az anyanyelvem, mely védelemre, óvásra szorult, s mivel gyakorta meg kellett érte küzdenem, ezért oly drága nekem az énekelt anyanyelvvel együtt. Megmaradtam mindenkori kisebbséginek úgy, hogy ezt az érzést többletté alakítottam, így az egész Kárpát-medencét otthonomnak érzem.

Pályája nem szokványos sikertörténet, felsorolni is nehéz az elismeréseket, amelyekkel művészetét értékelték. Ezek közül talán a legfontosabbak: Röpülj páva (1981), Liszt Ferenc-díj (2000), a Magyar Kultúra Lovagja (2012), Alternatív Kossuth-díj (2010), Kossuth-díj (2013), Pest Megye Díszpolgára (2015). Mit jelent a siker az Ön számára?
Őszintén megvallva, nem szeretem ezt a kifejezést, mert lelki éghajlatomtól teljesen idegen. Teljesen hatodrangú, hogy a pályámon mikor számítok hírértéknek. A boldogságot számomra a családom, a gyökereim, az éneklés öröme jelenti. Ha dalolok, az egész testemet átjárja a dallam, s ilyenkor számtalan boldogsághormon termelődik bennem, és ez átjárja a hallgatóság lelkét is. Mindezt szavakban nehéz kifejezni, mert ilyenkor az Ég és a Föld egybeolvad az énekek szárnyán.

Pályája során mire emlékszik vissza a legszívesebben?
Csak kiragadva néhány emlékezetes, ünnepi pillanatot: 2000-ben, Mádl Ferenc köztársasági elnök beiktatásán én énekeltem a Szózatot, ugyanebben az évben a parlamenti Karácsony háziasszonya voltam, felemelő érzés volt 2001-ben a Szent Koronát újévi énekekkel köszönteni. 2011-ben, az EU-zászló átadásakor az Esti dalt én szólaltattam meg a Parlamentben, 2012-ben együtt énekeltem Bobby Mc Ferrinnel, 2013-ban felléptem Illés Lajos emlékkoncertjén. Örömteli érzés a Szörényi Leventével készült közös lemezünk is, mint ahogyan a Kudlik Júliával immáron lassan öt éve tartó lemezbemutatóink.

Milyen külön hozadéka, tapasztalata van annak, hogy a koncertezés mellett két évtizeden át folyamatosan tanított a szentendrei zeneiskolában, és most ősztől ismét vendégtanár lesz a Zeneakadémián?

A tanítás lételemem, bár a nevelésben hatalmas csodákat nem tudunk végrehajtani. Nevelni csak töredékesen lehet, mert születésünkkor már magunkkal hoztunk mindent, ami lesz belőlünk, és a nevelésből csak az marad meg, ami ellen a bennünk lévő adottságok nem lázadnak. Énekesi tevékenységem inkább lelkek gyógyítása, istápolása, melyre mostani szeretetéhes világunkban nagy szükség van. Szerencsésnek érzem magam, hisz nekem a tanítás is öröm, a dalolás is az, s ha ezt át tudom adni növendékeimnek, az igazán csodás érzés. Több tucat diákom választotta az énekesi pályát, többen konzervatóriumban tanulnak, jó páran a Zeneakadémiát már el is végezték.

Hogyan látja, értékeli eddigi pályafutását?
Mindig a magam magányos ösvényét jártam, ahol olykor rám is tapostak. Ma már látom, hogy ez az ellenszeles ösvény sokaknak példaértékű utat jelentett, üzenetet hordozott. Lelki emberként élek, mert szinte kizárólag csak az ösztöneim diktálják a lépéseimet földi vándor-utamon. A Teremtő mindenkit megáld egy energiahorizonttal és boldogság-érzékeléssel is. Nekem mindkettőből jócskán jutott. Ehhez már csak ajándék volt az egykori falusi nagycsalád, az óvodanélküliség, a kiváló tanárok, a nem mindennapi férjem, felcseperedett gyermekeim, növekvő unokáim és még sorolhatnám a mindennapi szocializációmat kísérő-segítő tényeket. Ahogy Rajeczky Béni bácsi is vallotta: „Csak saját hangunk lehet önmagunk leghitelesebb interpretátora”. Tudom, hogy van bennem egy belső intuíció, és ennek köszönhetően művészetem nemcsak rekonstrukció, mesteri utánzás, de ha énekelek, igyekszem újrateremteni azt a csodát, amely több száz esztendőn szólt az emberek ajkán, hozva vigaszt és lelki békét.