2017. március 27., 13:53
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Szentendreiek a csúcson plakátsorozatban új arcokkal találkozhattunk márciusban. A számos hazai és nemzetközi versenyen sikerrel szereplő Welldance Sporttánc Egyesület táncosai mosolyognak vissza ezúttal a molinóról. Szépolt Gabriellával, az egyesület elnökével beszélgettünk.

Hogyan kezdődött? Miért döntöttél az iskola indítása mellett?
Számomra a tánchoz való közeledés kilenc-évesen a ritmikus gimnasztikával kezdődött, melyet sajnos egy komolyabb sérülés miatt kénytelen voltam abbahagyni. Azután a versenytánc, majd az akrobatikus rock and roll következett, mely műfajban elért sikerek elvezettek egy saját egyesület megalapításához. A tánc és a színpadi szereplés hatására olyan magabiztosságot, kiállást és önbizalmat szereztem, mely a mai napig meghatározza az életemet. Megtanultam a küzdést, a kitartást, az alázatot, a mentális jelenlétet téthelyzetben, az edzések, versenyek mellett megtanultam hatékonyan beosztani az időmet, könnyebb lett a koncentráció és a memorizálás, és csupa olyan pozitív dolgot tapasztaltam, melyeket szerettem volna, ha minél több gyermek átélhet a tánctanulásnak köszönhetően. Ezért vágtam bele 20 évesen az egyesület megalapításába, hogy átadjam a tapasztalataimat, hogy minél több fiatal átélhesse a tánctanulással járó pozitív élményeket. Én pedig olyan munkát végezhetek, ami számomra is szerelem, és fejlődést biztosít az edzőnek és a táncosoknak is mind mentálisan, mind pszichésen, és nem utolsósorban fizikálisan is.

Hány csoportotok, táncosotok van?
Jelenleg hat területen, Szentendrén és a környező városokban folyik Welldance-oktatás, közel 400 táncos számára, akik közül nem egy tanítványunk lelkesen több tanfolyamra is jár, ahol különböző műfajokat sajátíthat el.

A Welldance többféle korkategóriában sok-sok táncstílust oktat. Melyek ezek, és tervezitek-e bővíteni a műfaji sokszínűséget?
Táncosként én is jártasságot szereztem többféle műfajban, és tapasztaltam az egyes stílusok sokszínűségét, és hogy mennyire másképpen fejleszt egy-egy műfaj. Ezért jött az ötlet, hogy a Welldance ne csak egy irányba induljon el, hanem több műfajt is kínáljon a jelentkezőknek, egyrészt az eltérő érdeklődési kör miatt, másrészt, hogy a különböző táncműfajok a nyári táborokban, vagy akár egy tanfolyamon belül komplexen fejlesszék a gyerekek mozgáskultúráját. Jelen van nálunk az iskolás korosztálynak az akrobatikus rock and roll, a fashion dance, a mazsorett, az ír tánc, a hip-hop és a break, melyeket majdnem kizárólag volt tanítványaim oktatnak. Az óvodás korúak számára az előkészítő, és műfaji alapokat is tartalmazó táncos manótorna tanfolyam érhető el, mely nagyon jó alapozást ad a legkisebbeknek a komolyabb tánctanuláshoz. Műfaji bővítést egyelőre nem tervezünk, de mint tudjuk, az élet útjai kifürkészhetetlenek.

Az iskola jóval több egyszerű tánciskolánál, hiszen az idejárók stílust, színpadi mozgást és egyben életformát is tanulnak itt…
A Welldance célja, hogy ne csupán táncot oktassunk, hanem egy életformára neveljünk, melynek szerves részét képezi az egészséges, jó hangulatú, közösségben végzett, testileg és lelkileg is feltöltő rendszeres testmozgás a tánc világán keresztül. Már az egyesület neve is erre utal, hiszen a wellbeing (jól lét), és a dance (tánc) összevonásából született meg a Welldance elnevezés. A különböző műfajok mellett a jelentkezők színpadi mozgást és viselkedéskultúrát is tanulnak, és a közös programok, élmények hatására egy összetartó, táncos közösség tagjaivá is válnak.

A táncegyesület közel másfél évtizedében melyek voltak a legjelentősebb eredmények? Mire vagy a legbüszkébb?
Nagyon nehéz választanom, hiszen az alapítás óta eltelt 15 év alatt rengeteg díjat nyertünk, számtalan dobogós helyezést értünk el csapatainkkal. Igazi mérföldkő talán mégis az volt, amikor 2011-ben először vettünk részt az ESDU World Dance Masters világbajnokság kvalifikációján, és utána egyből három bronzéremmel tértünk haza a nemzetközi döntőről. Illetve nagyon büszke vagyok, hogy azóta már négy ezüst-, és három aranyérmet is gyűjtöttünk ezen a világversenyen, és a legutóbbi kvalifikáción, ahol nemzetközi bírák pontoztak, minden csapatunk megnyerte a kategóriáját, és idén is minden táncosunk megszerezte a jogot a nemzetközi döntőn való részvételre.

Minek tulajdonítod a sikereket?
Véleményem szerint a sikernek sok összetevője van, amely persze fakadhat szerencséből is, de a hosszú távú, folyamatos sikerért
keményen meg kell dolgozni. Az egyik legfontosabb a Welldance-nél kétség kívül a maximalizmus. Mindig a legjobbra törekszünk, a tanítás és a rendezvények, versenyek terén is, hogy kihozzuk a maximumot a táncosainkból, és a lehető legjobbat adjuk a tanítványainknak és a szülőknek is. Tesszük ezt alapossággal, odafigyeléssel, gondoskodással, figyelve az eltérő személyiségű gyerekekre, és megteremtve egy kellemes, összetartó légkört, ahol a kemény munka közepette mégis jó jelen lenni, és fejlődni, feszegetve az egyre magasabb teljesítmény határait. A másik fontos tényező a kitartó, alázatos munka, hogy egy-egy kudarc után nem adjuk fel, hanem tanulunk belőle, és még több energiával, még keményebben, és még nagyobb alázattal készülünk a következő próbatételre. Végül, amit nem hagyhatok ki, az az évek alatt felépült, szakmailag felkészült, és folyamatosan fejlődő, összetartó edzői csapat, akik nagyszerű munkát végeznek a gyerekekkel, valamint fontos tényező a szülők támogatása, akikkel együttműködve megvalósíthatjuk az elképzeléseinket, és eredményes táncosokat nevelhetünk.

Milyen célokat tűztél ki az elkövetkező évadra?
Januárban elindult egy új év új kihívásokkal, versenyekkel, az ezeken való eredményes szerepléseken dolgozik jelenleg is gőzerővel az edzői csapat. Előttünk áll májusban a World Dance Masters világverseny döntője, nyár elején pedig a Látványtánc Európa-bajnokság, melyhez még egy területi-, illetve egy országos fordulón is jól kell teljesítenünk, hogy indulhassunk. Cél, hogy a hosszú évek kemény munkájával elért szakmai szintet tartani, vagy akár fokozni tudjuk, és továbbra is emlékezetes, vagy akár életre szóló élményekkel és sikerekkel tudjuk gazdagítani táncosainkat, a szülőket, és velük együtt a Welldance Sporttánc Egyesületet.