A tavalyi évben a P’Art Mozi a Mozinet Filmnapok legeredményesebb vidéki mozija lett. A rangos elismerésről, az összművészeti közösségi térről, filmekről, munkáról, szabadidőről vagy annak hiányáról beszélgettünk a mozi vezetőivel, Klötz Ildikóval és Paraszkay Györggyel, akik bár Csobánkán élnek, otthonuk mégis Szentendre, és azon belül is: a mozi.

• Hogyan jutott el a mozi az év legeredményesebb vidéki mozija kitüntető státusig? Mivel tudtátok elérni, hogy a tv és az internet elől kiszakadjanak a nézők, és újra trendi legyen moziba járni?
Paraszkay György: A mozit 2005-ben hozta létre abszolút civil „gründolással” a Zoom Mozgókép Alapítvány, Ildikó 2009-ben vette át a vezetését. Ahhoz, hogy a legeredményesebb mozi titulusig eljuthassunk, elengedhetetlen volt az alapítók lelkes, önzetlen munkája, amivel megalapozták a mozit mind technikailag, mind arculatilag. Az arculatot, a mozi belsőépítészeti és színharmóniáját igyekeztünk az évek során megőrizni, mert nagyon jónak tartjuk. A technikai feltételeket pedig folyamatosan fejlesztjük, korszerűsítjük. Amikor Ildikó átvette a mozit, ez egy tetszhalott állapotban lévő intézmény volt, a fantasztikus technikai felszereltsége és szép külseje ellenére, mert nem voltak programok, nem volt gazdája.
Klötz Ildikó: Az alapkoncepcióm egy klubmozi létrehozása volt. Azt gondoltam kilenc évvel ezelőtt, hogy önmagában egy mozi ma már kevés, inkább összművészeti funkciókat is bevonó kulturális tér legyen, még ha nagyképűen hangzik is. Amit pluszként fölvállaltunk, hogy többnyire kéthavi rendszerességgel új kiállítások nyílnak a moziban, vannak beszélgetős estek, várostörténeti sorozatok, a Szentendrén élő művészeket, a város kiemelkedő arcait bemutató sorozatok, könyvbemutatók, irodalmi estek, kamarazenei estek, pódiumszínház. Minden művészeti ágból csipegetünk picit.

• Mint egy mini művelődési ház… Honnan merítetek erőt ahhoz, hogy mindig újabb ötletet vessetek be, újabb programot indítsatok, hogy ne automatizálódjatok bele a feladatba?
P.Gy.: Én egyre kevésbé merítek erőt… de Ildikó kifogyhatatlan energiával bír! Ezt részben a magánéletünk sínyli meg, kettőnk között is vannak súrlódások, de a barátainkkal is sokkal nehezebben tudjuk tartani a kapcsolatot. Teljesen kiestem a művészeti életből, nem tudok eljutni kiállítás-megnyitókra, találkozókra, hiszen minden este és ünnepnapokon egyaránt, állandóan itt vagyunk. Sokan azt hiszik, ez a magánvállalkozásunk, és elképednek, mikor megtudják, hogy csak alkalmazottak vagyunk itt havi fixért. Anyagilag abszolút nem vagyunk érdekeltek abban, hogy több nézőnk vagy több programunk legyen, mert ettől nem függ a fizetésünk, de a mozi jövője igen.

• Akkor mi az, ami hajt benneteket?
P.Gy.: Ezt csak megszállottan lehet csinálni.
Ildikó úgy vezeti a mozit, mintha egy házi szalon lenne, mindketten magunkénak érezzük, itthon vagyunk benne, és azt szeretnénk, ha mások is otthon lennének ebben a moziban. Az én megszállottságomon is gyakran nevetnek, amikor a WC-ben leoltom a villanyt a nézők után, összeszedem a szemetet a folyosóról, rászólok arra, aki fölteszi a lábát a székre… Óvjuk a mozi berendezését, mintha a saját lakásunk lenne.
K.I.: Ebben a szakmában másképp nem megy. Mindenki elkötelezett, csak így lehet csinálni ennyi éven keresztül. Azt gondolom, ez egy szolgálat.
P.Gy.: Ildikó 17 éves kora óta a filmmel és a kultúrával foglalkozik. Annak idején kezdeményezője, megalapítója és hosszú évekig vezetője volt a Fiatal Filmesek Klubjának, ami a Rátkay Márton Klubban jött létre. Akkoriban, még a rendszerváltozás előtt egyedülálló kezdeményezés volt egy fiatal filmgyártókat, -forgalmazókat, mozisokat összefogó, élő, kétheti rendszerességgel jelentkező klub. Ildikó a Rátkay Klubban folytatta munkáját, utána a Fiatal Művészek Klubjának volt a művészeti vezetője, majd a rendszerváltás után az első, pályázat útján megválasztott igazgatója lett, egészen a klub megszüntetéséig, illetve az Andrássy úti épület eladásáig. A klub művészeti vezetője voltam én is egy rövid ideig, ott ismerkedtünk meg, és onnantól, a kilencvenes évek elejétől mi egy pár vagyunk és közösen dolgozunk.
K.I.: Gyuri a Képzőművészeti Gimnáziumban fotó szakon végzett, és a szakmát a Magyar Távirati Irodánál fotóriporterként kezdte. Operatőrnek készült, de akkoriban pont nem indult ilyen osztály a Színművészeti Főiskolán, ezért a Képzőművészeti Főiskolára jelentkezett, ahová elsőre nem vették fel. Dolgozott az MTI-nél, aztán elvitték katonának, innen jelentkezett újra, és bekerült az alkalmazott grafika szakra. Tervező grafikusként végzett ’81-ben, és filmplakátokkal indult a pályája. Az új magyar filmeknek készített rendszeresen plakátokat. A reklámgrafika valamennyi területén dolgozott, tervezett könyvborítót és számos kiállításon vett részt. ’92-ban alapította P-Art Grafikai Stúdióját…

• Ismerősen cseng a név!
P.Gy.: Akkor még gondolatban sem létezett a P’Art Mozi, de a P-Art Stúdió már működött!

• Nomen est omen!
P.Gy.: A mozi kivételesen nem az én nevemet viseli… amúgy ez egy hihetetlen szellemes elnevezés, a Duna-part, a művészet és a korábbi Pártház, a helyszín neve is benne van. Véletlen, vagy nem, de megint egy moziban élek.

• Megint?
P.Gy.: Igen, ez érdekes vonulat, hogy én a Toldi Mozi házában születtem. Már 6 éves koromban meg voltam őrülve a filmekért, a belső udvarból lejártam a moziba, a gépházba, gyakorlatilag ott nőttem föl. A katonaságnál is szerencsém volt, mert fotós és dekorációs lehettem, s ez együtt járt a mozigépészséggel. Ott tanultam meg a 35 mm-es vetítést, és amikor eltelt közel 40 év, és Ildikó elvállalta a mozi vezetését, a gépészproblémák felmerülése miatt először beugróként, majd végleg itt ragadtam mozigépészként.
K.I.: Ez a mozi egyszerűen nem tudna működni a Gyuri nélkül. Nem csak a digitális háttértudása miatt, hanem minden egyébben. Ő a hangtechnikához is ért, ő tervezi a moziprogramok arculatát a plakáttól a szórólapon át a programfüzetig…

• A mozi Gyuri nélkül és Ildikó nélkül sem működne, úgy látom.
K.I.: Az én asztalom a mozi tartalmi része. Felépítettünk egy olyan struktúrát, amit az idő bizonyít, hogy jól működik. Vannak rendszeresen visszatérő filmsorozataink, filmheteink: most zártuk a Dokumentumfilm hetet, van Eurowood filmhét, ami Hollywoodra utal, de ebben a legjobb európai rendezők munkáit mutatjuk be, van Oscar-díjas filmek hete, Francia Filmtavasz, Cinemanord, ahol az északi filmrendezők mutatkoznak be, van Mozinet Filmnapok, ami most október 20-23. között kerül megrendezésre ismét a moziban, immár hetedik alkalommal. De van Rajzfilmünnepünk is, amit a kicsiknek rendezünk, ez is most októberben lesz. E mellett öt filmklub működik jelenleg a P’Art Moziban: a Lélekmozi sorozat, a Cinebook-sorozat, ahol könyvadaptációkból készült filmeket vetítünk, az ÖkoParty filmklubunkban környezetvédelemmel, fenntarthatósággal foglalkozó filmek kerülnek műsorra, a helyi keresztény közösséget összefogó Nyisd ki a szemed! sorozatunk a Szentendre Barátai Egyesület támogatásával működik. Már második évadát kezdi meg idén ősszel a Bevezetés a filmművészetbe oktató-sorozatunk.
P.Gy.: És kimaradt a felsorolásból az Egy P’Arton az alkotókkal sorozatunk, melyben új magyar filmeket mutatunk be, sokszor premier előtt. A vetítéseken jelen van a stábnak egy fontos tagja, a rendező, a producer, az operatőr vagy a szereplők. Így volt a vendégünk Enyedi Ildikó a Testről és lélekről című filmjével és a Saul fia Oscar-díjas rendezője, aki épp a napokban volt nálunk. Nemes Jeles László új filmjét, a Napszálltát országos premierként itt mutatta be. Nagy a mozi renoméja a szakmában, így kapjuk ezeket a lehetőségeket. Az sem véletlen, hogy Ildikót tavaly jelölték az Art Mozi Egyesület alelnökének a vidéki mozik képviseletében. Nem vállalta el, mert ő a P’Art Mozinak szeretné minden idejét szentelni.
Sokszor kérdezik, mivel tudjuk elérni, hogy Kossuth-díjas rendezők, a filmszakma legnagyobbjai fordulnak meg nálunk. Ez részben a korunk miatt van, mert mire az ember ennyi idős lesz, már nagy kapcsolatrendszert tud kiépíteni, másrészt mindketten művészvilágból érkeztünk, ő a szervezői, én az alkotói oldalról, így a mai nagyoknak évfolyamtársai voltunk vagy baráti társaságokból ismerjük őket. A kapcsolati tőke gyakorlatilag pótolhatatlan. Majd a következő, fiatal mozivezető is bizonyára kiépíti ezt a kapcsolatrendszert, úgy húsz év múlva, amihez sok sikert kívánunk! Mi pedig, nyugdíjas bácsiként és néniként jövünk majd, beülni egy jó filmre.

• És mi lenne az a film, amire mind a ketten egyforma lelkesedéssel ülnétek be?
P.Gy.: Már lehet tudni, mi a kedvenc filmünk, hiszen volt egy sorozatunk, a Filmpiknik, ami a mozi tizedik születésnapján indult, és zárásként mi a Picasso kalandjait választottuk. Ezt a kultfilmet mindketten nagyon szeretjük.
K.I.: Nekem személy szerint az Óceánjáró zongorista a kedvenc filmem…
P.Gy.: Na jó, de az is szempont volt a Filmpikniknél, hogy ne legyen egy két és félórás film a műsoron, és lehetőleg vidám alkotás legyen.
De ha már komoly filmről van szó, nekem a Benjamin Button különös élete a kedvencem. De az is százötven perces.

• Mi a legújabb tervetek?
P.Gy.: Szeretném otthon a kertkaput lefesteni és befejezni a ház körüli teendőket…
K.I.: Most, hogy így rákérdeztél, a jövő évre körvonalazódó elképzelés, hogy szeretnénk majd itt, a moziban egy mini, országos filmfesztivált létrehozni.

• Mert kevés a fesztivál a városban?
K.I.: A filmnek még nem rendeztünk Szentendrén fesztivált, és ez garantáltan „csendes” rendezvény lesz.
P.Gy.: Ha már Szentendre fesztiválvárosi babérokra tör, legyen a filmnek is fesztiválja, mert, ha valaki nem tudná, a film is művészet!