
A nyári iskolaszünet időszakának kockázatairól és a szülők, nevelők, intézmények és hatóságok cselekvési lehetőségeiről szólt a Kábítószer Egyeztető Fórum ülése Szentendrén.
A szentendrei középiskolák egyéb intézmények és szakszolgálatok képviselőinek részvételével, a helyi rendőrség szakmai támogatásával tartotta nyárindító ülését a helyi kábítószer-ellenes fórum június 17-én a városházán. A tanácskozáson Fülöp Zsolt polgármester meghívására részt vettek az Egészséges Városért Közalapítvány és a Félkör Alapítvány képviselői, több szentendrei középiskola vezetői és tanárai, valamint iskolai egészségvédelemmel, prevencióval foglalkozó szakemberek, valamint a Szentendrei Rendőrkapitányság munkatársai.
A tanácskozás első felében a kábítószerrel, alkohollal, nikotinnal kapcsolatos szerfüggésekről adott helyzetképet dr. Szelei Pál kapitányságvezető, majd az Egészséges Városért vezetője, Gerőcs Katalin tartott összefoglalót a prevenció és általános egészségvédelem kérdéseiről. Figyelmeztető momentumként elhangzott, hogy az iskolákban szervezett prevenciós beszélgetéseken a meghívott szülők közül gyakran csak néhányan vettek részt, holott ezeken a fórumokon valós helyzetképet kaphatnának és kérdéseikre is választ találhatnának. Egy lehetséges megoldásként felmerült, hogy a szülői munkaközösségek bevonásával lehet a jövőben még több szülőt aktivitásra ösztönözni. Annál is inkább szükséges, hogy a gyerekek védelmét az addikciós ártalmaktól a szülők is aktívabban felvállalják, mert a megérkező nyári szünetben az iskolák, tanárok, intézményi szakemberek nem érik el a diákokat, a családok szerepe értékelődik fel az őszig tartó időszakban.
Magyar Judit alpolgármester felszólalásában emlékeztette a résztvevőket, hogy májusban elindult egy aktív kommunikációs kampány a függőségek és ártalomcsökkentés témájában, a több platformon zajló kommunikáció a médiamegjelenések után közterületi anyagokkal is megcélozza az érintetteket. Említette a megyei könyvtárban nemrég megszervezett prevenciós nap példáját is, amely eredményes megmozdulás volt, egy fontos lépés a folytatandó figyelemfelhívó, szemléletformáló akcióban.
A megbeszélés nyílt fórummal folytatódott, ahol minden résztvevő megoszthatta a benne felmerülő kérdéseket illetve azt, hogy a képviselt területén hogyan találkoznak a függőségek kihívásaival és milyen lépéseket tesznek ellenük. Fülöp Zsolt polgármester arra emlékeztetett: a város ugyan csak a hozzá tartozó óvodákat üzemelteti, az iskolák állami fenntartásban működnek, de az ott tanuló diákok attól még Szentendre közösségének tagjai, értük is felelősséggel tartoznak a város vezetői. Ezért is hangsúlyozta, hogy a függőségekkel szembeállított prevenciót a bizalmi kötelékek kiépítésével lehet elkezdeni, már a legkisebbek körében is. A használat ugyanis valamilyen lelki hiányra, megbicsaklásra adott válasz, ezeket a lelki okokat a kapcsolatok megerősítésével lehet feltárni és segíteni feldolgozni. A családok mentális állapotának megismerése, a különböző korosztályok együttműködésének, tapasztalataik megosztásának megértése is fontos, ezért vetette fel a kérdést, hogy készült-e hasznosítható kutatás ebben a témában.
Több intézményvezető is csatlakozott meglátásaival, többen említették, hogy nagyobb arányban találkoznak a diákjaik körében lelki eredetű problémákkal,például depresszióval, mint néhány évtizede. Többen hangoztatták azt is, hogy a szülők néha egyszerűen nem vesznek tudomást a problémákról, néha idejük és energiájuk nincs a felismeréshez, néha pedig információhiány miatt nem is tudják, milyen jelekre kellene figyelniük. Mindezekben az aktívabb, elérhetőbb tájékoztatás, a figyelmet felhívó rendezvények, tanácsadások lehetőségeit is megvitatták.
A megbeszélés végül a további feladatok meghatározásával zárult: megállapodtak, hogy ezután is megosztják a hasznosítható jó tapasztalatokat és gyakorlatokat, miután ősszel újabb ülést szerveznek a Kábítószer Egyeztető Fórum tanácskozása számára.
(Fotó: NL / Szentendre.hu)