
Szentendre önkormányzatának honlapja, a Szentendre.hu nagyszerű eredményt ért el egy, az önkormányzati honlapok átláthatóságát elemző hatósági vizsgálat során. Honlapunk a maximális 86 pontból 75 pontot szerzett az értékelés során, ezért a NAIH a legjobban teljesítő 1,2 százalékba sorolta.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatal (NAIH) „Az információszabadság hazai gyakorlatának feltérképezése és hatékonyságának növelése” című projektjének részeként a közpénzekkel gazdálkodó szervezetek átláthatóságát vizsgálta.
A hatóság a külön erre a célra létesített honlapon – központi közigazgatási szervek, és más, közpénzekkel gazdálkodó szervezetek mellett – az összes hazai önkormányzatot is rangsorolta az Önkormányzati Transzparencia Indexben.
Itt a Szentendre Város Önkormányzatának honlapját, a Szentendre.hu-t kiválasztva a következőket látja az érdeklődő. A NAIH Szentendre hivatalos honlapját a 3210 magyarországi önkormányzat közül a 37. helyre, vagyis a legjobb 1,2 százalék közé sorolta, miután a maximálisan elérhető 86 pontból 75-öt sikerült elérni.
Ez jelentősen magasabb, mint az önkormányzati honlapok 30 pontos átlaga, vagy a 35 pontos medián érték. (A medián az az érték, amelynél ugyanannyi szereplő kapott több, mint amennyi kevesebb pontszámot.)
A 75 pontos érték két részből tevődik össze. A „honlap elemzés” során az összességében elérhető 82 pontból 59 pontot kapott a Szentendre.hu. Ebben a tekintetben a 20 pontos medián értéknek csaknem háromszorosát sikerült megszerezni, de az átlagos 25 pontnak is több mint kétszeresét.
A „próba adatigénylés” mutató esetében a Szentendre.hu a maximális 100 pontot kapta. Ebben a kategóriában a medián érték 32, az átlag pedig 36 pont volt.